banner_kahA4IWq_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-02.png
banner_3NdkJGmT_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-03.png
banner_E868yDDL_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-01.png

Ilyenek voltak a szükségállapot utáni első rockkoncertek

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot feloldása után, a június elsejei enyhítések szabályainak megfelelően szombaton Kolozsváron és Temesváron is szabadtéri könnyűzenei koncerteket tartottak.

Mindkét városban a román rockzene két, immár legendás együttese szórakoztatta a nagyérdeműt: a kolozsvári Főtéren a Viță de vie nevű csapat állt színpadra, míg a temesvári Szabadság téren a Cargo csapott a húrokba.

Mindkét helyszínen ülőkoncert volt, a járványügyi intézkedéseknek megfelelően a székeket az előírt távolságokra helyezték el egymással, maximum ötszáz fő lehetett jelen, és a hallgatóságnak maszkot kellett viselnie – persze, a buli „hevében” sokak arcáról lekerült –, de előtte, a bejáratnál mindenkinek megmérték a lázát.

A közönség tagjai szerint ennek nem volt igazi koncerthangulata, de háromhavi „ínséges” időszak után ez is több volt a semminél.

Kapcsolódók

Kimaradt?