A regény kiemelt és népszerű műfaj – mondta Krusovszky Dénes író, költő és publicista szombaton a SepsiBook könyvvásáron. A szerző arról is beszélt, mennyire szervesen összefonódnak a különböző műfajok az életében, hogyan befolyásolta az alkotói folyamatát a járvány, és miért nem próbált meg eddig például női szereplőként megszólalni műveiben. A SepsiBook könyvvásár harmadik napján a magyarországi szerzővel Tamás Dénes író, egyetemi oktató beszélgetett az fesztivál Porond elnevezésű nagyszínpadán.

Krusovszky nem először jár Erdélyben és Sepsiszentgyörgyön, korábban Elromlani milyen című verseskötetével is megfordult a háromszéki városban – idén is örömmel érkezett hozzánk. „Megvan most ez a Covid előtt és után, a közönség és a személyes találkozások helyett átállni a digitális világra eléggé megviselt” – mondta el a szerző.

Tamás Dénes arra volt kíváncsi, milyen perspektívából látja a világot, hogy huzamosabb ideig Bécsben élt: milyen a határon túlról része lenni a magyar irodalomnak? Krusovszky úgy érzi, hogy a lakhely igenis befolyásolja az alkotói folyamatot és az érzékelést. Bár a pandémia miatt úgy döntött a családjával, hogy mégis inkább visszaköltözik Budapestre, mivel a bécsi járványintézkedések egy idő után az egész családja mozgásigényét és mentális állapotát befolyásolták volna.

Mint mondta, bár jót tett Magyarországon a szabadban is lennie, az a terve nem vált be, hogy regényt ír – három gyerekkel egy térben folyamatosan ez nehéznek bizonyult, de a sűrű családi programok mellett spontánul megíródott legújabb gyerekkönyve is, a Baranyai (b) András által illusztrált Azóta őzike. A kötet közvetett módon tematizálja ugyan némiképp a járványhoz való alkalmazkodást, de a felnőtteknek szóló, 2020 első felében megjelent verseskötete, az Áttetsző viszonyok már nem tudott úgy népszerű lenni ebben az időszakban, mint ahogy azt szerette volna.

Nem elefántcsonttoronyban élő szerző

Tamás Dénes utalt a szerző sokoldalúságára: Krusovszky publicisztikái nagy népszerűségnek örvendenek, közéleti kérdésekben jártas, éleslátású kritikus, kifinomult a hangneme. A szerző számára nem elválasztható a közélet, a véleménynyilvánítás a regényírói, költői vagy drámaírói identitásától, ezek szervesen összefüggnek.

„Nem elefántcsonttoronyban élő szerző vagyok, és bár elfogadom, hogy valakik ezt így csinálják, én nem tudnék ezzel élni” – hangsúlyozta Krusovszky. Ez egyféle menekülőút is a befásultság elől, miután egy-egy külön műfajban való alkotás lefárasztja a nyelvet és kizsigereli azt, ezért jó különböző műfajok váltogatásával felfrissíteni – tette hozzá. Vannak néha válságai, de ezeket termékeny állapotokként fogja fel, részproblémák megoldása alatt is leginkább az jár a fejében, hogyan tudna még intenzívebben csinálni valamit, ha már nehéznek bizonyul. „Utoljára a késői tinédzserkoromban volt olyan érzésem, hogy ennek semmi értelme” – szögezte le.

Krusovszky Dénes nem tartja magát „romantikus szerzőnek”, aki mindent feláldoz azért, hogy létrehozza a remekművet, nem akar mitologikus ködbe burkolózni, hiszen ez is egy munka, ami kívülről nézve sokszor unalmasnak is tűnhet. „Például, ha valamelyik gyerekem bejönne a szobámba, hogy megnézze, mit csinálok, és én éppen rávágnám, hogy dolgozom, akkor a gyerek egy idő után biztosan kimenne, mert csak annyit látna, hogy apa görnyed valami klaviatúra fölött” – mondta a szerző, aki szerint ennél néha még egy autószerelő ügyködése is biztosan izgalmasabbnak nézne ki kívülről egy gyerek számára.

A regény különleges státuszú műfaj

Tamás és Krusovszky egyetértett abban, hogy a líráról prózára váltás nagyjából egy életműben ugyanarra a korra tehető, körülbelül a szerző harmincas éveinek elejére – ennek ellenére Krusovszky nagyjából mindig érezte, hogy egyszer majd prózában is ki kell próbálnia magát, ez pedig esetében 2016–17 tájára tehető. Irodalomszociológiai jelenség, illetve piaci bevett szokás, hogy a regényre figyelnek a legjobban, kiemelt státuszú műfaj, de hozzátette: az olvasásmódok is változnak.

„Léteznek még a hagyományőrző, a tizenkilencedik század irodalmára fókuszáló, a nemzeti kultúrát megőrző olvasási stratégiák, egyre felerősödik az élményszerű olvasás, valamint a célszerű reakcióként adott prózai válasz kisebbségi léthelyzetekre, nemi egyenlőtlenségekre – nem kell minden regénynek ilyennek lennie, de ez is egy megközelítés, ami felerősödőben van” – fejtette ki Krusovszky.

Ugyanakkor azt érzékeli, hogy a költészet az utóbbi évtizedekben megszabadult a „ballasztanyagoktól”, meglehetősen felszabadult és a tradicionális irányoktól a legkísérletezőbbekig minden belefér. A líraolvasók elkötelezettebbek, követnek életpályákat, csoportokat – fejtette ki. Bár összmagyar nyelvterületre vonatkozó adatot nem tud, a magyarországi lakosság mintegy 10 százaléka olvas rendszeresen, amelyből még levonódik az a szűk réteg, amelyet a líra is megszólít – ismertette.

Tamás Dénes rámutatott, hogy Krusovszky utóbbi prózaköteteiben hangsúlyosan van jelen a sajátos férfiszemszög – a 2014-es A fiúk országa novelláskötet különösen, de az Akik nem leszünk már sosem című 2018-as regény is. A szerző kifejtette, hogy bár szeretne kísérletezni más megszólalásmódokkal, a leghitelesebben csak ebből a pozícióból tud, és még nem érzi magát elég felkészültnek ahhoz, hogy mondjuk egyes szám első személyű női elbeszélői pozíciót vegyen fel – azt érzi, óvatosan kell bánnia olyan tapasztalatokkal, amelyek nem a sajátjai. „A novelláskötetem azonban a hagyományos maszkulinitást górcső alatt figyelő történetek” – fejtette ki.

Az író-olvasó találkozó a Van-e kiút a vastüdőből? elnevezést kapta az Akik már nem leszünk sosem egyik, tüdőszanatórium témáját feldolgozó fejezetéről. S hogy van-e tényleg kiút belőle? A vastüdő termékeny tárgy és kép, amely egy már eleve elfelejtett, de létezett dolog, és az erről való beszéd újabb elfelejtett dolgokat hozhat a felszínre, a múlttal való szembenézést segítheti elő. A múlttal való szembenézés mellett pedig rálátása van mind a centrumra, mind a perifériára, városra és vidékre, hiszen mindkét helyen élt már huzamosabb ideig. Krusovszky hozzátette: kétkedve fogadja azokat a reakciókat, amelyek az „úristen, mi zajlik vidéken” típusú felkiáltások – a rácsodálkozásból sosem lesz semmi.