banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

„Még nem tettem pontot a Kalózlány végére...” – Lupescu Katával teáztunk a Cărtureștiben

Lelkes olvasóival találkozott Lupescu Kata, a kolozsvári tini-regényíró, akinek Kalózlány címet viselő fantasy-regényfolyamából immár három rész jelent meg. A remek meseszövés fiatalokat és felnőtteket egyaránt elvarázsolt, úgyhogy nem csoda, hogy annak hírére, hogy a szerző a Cărturești könyvesboltba várja rajongóit, szép számmal összegyűlt a közönség. Meleg tea kortyolgatása közben hallgathattuk Katát, aki a számtalan interjú és beszélgetés ellenére most is tudott újat mondani a közönségnek.

Lupescu Kata, László Noémi és a hallgatóság | Fotók: Lupescu Radu

Valószínű, hogy nincs olyan fantasy- vagy kalandregény-kedvelő olvasó (legyen az 18 vagy 81 éves), aki ne hallott volna Lupescu Katáról. 11 éves volt, amikor elkezdte írni élete első regényét, a Kalózlányt. Hat részesre sikeredett a regényfolyama, és amikor 15 éves volt, az Exit Kiadó úgy döntött, hogy belevág a kötetek megjelentetésébe. Amikor a Kalózlány első része, a  Végső kezdet megjelent, akkor Kata már az utolsó, befejező részen dolgozott. Azóta eltelt két év, megjelent a következő két könyv is, de még három folytatás van, amelyeknek a cselekményét csak a szerző ismeri: a rajongóknak további három évet kell kiböjtölniük, hogy megtudhassák, mi lesz a történet vége.

Lupescu Kata azóta már sok más szöveget tudhat maga mögött, de a Kalózlány mindig szíve csücske marad, mert ahhoz fogható érzést, mint amikor az első regénye végére pontot tesz a szerző, nem élt meg azóta sem.

A Cărturești könyvesboltbeli beszélgetést László Noémi költő vezette, aki arra volt kíváncsi, hogy a kezdet kezdetekor milyen volt Katának a betűkhöz, az irodalomhoz való viszonya. „Alig másodikos voltam – vágott bele a történetbe Lupescu Kata – amikor a tanító néni úgy ítélte, hogy most már megírhatjuk az első önálló fogalmazásunkat. Én persze azt sem tudtam, hogy honnan kezdjem, éppen ezért édesapám segítségét kértem, aki lediktálta nekem az első mondatot. Innen már te is folytathatod, mondta nekem, és magamra hagyott. Ez volt életem első szövege. Kicsit bukdácsoltam a szavak, mondatok között, de másnap kiderült az osztályban, hogy én írtam a leghosszabb fogalmazást.”

Egy prózaíró és egy költő. Lupescu Kata és László Noémi.

A legelső papírra vetett történettől körülbelül hatodik osztályos koráig Kata többnyire csak a kötelező penzumoknak tett eleget, persze mindig túlteljesítve a házi feladat vagy a komolyabb projektek kereteit. És hatodikos korában döntötte el, hogy nekivág egy olyan saját sztorinak, amelyet eleinte csak önmaga kedvéért írt. Ebből lett a Kalózlány, amellyel naponta kelt és feküdt. László Noéminak arra a kérdésére válaszolva, hogy a sokféle iskolai és iskolán kívüli feladat elvégzése után hogyan jutott ideje és energiája ennek a méreteiben is hatalmas munkának az elvégzésére, Lupescu Kata elárulta munkamódszerét, mindenki derültségére.

„Akkor tudtam a legjobban dolgozni, ha éppen égetően sürgető iskolai feladatokat kellett volna teljesítenem: félévi dolgozatírásra készülnöm, nyelvvizsgára tanulnom, matematikát gyakorolnom. Olyankor mindig sikeresen meg tudtam győzni saját magam, hogy egy kicsit félreteszem a tanulnivalót, és kikapcsolódom az írással.  Utána, biztosan jobban fog menni a tanulás, biztattam magam. Persze, belefeledkeztem a hőseim életébe, miközben a magaméról – meg a rám váró házikról – megfeledkeztem. Mert számomra ez volt a Kalózlány: egyfajta menekülés a szürke hétköznapokból, menekülés az iskolai nyomasztó feladatoktól. Amióta a Kalózlányt megírtam tökéletesen megértem azokat, akiknek szükségük van egy kis buborékra, ahol csak önmagukkal lehetnek. Van, aki a Youtube-ozásban találja meg ezt, van, aki a videójátékokban, mások a sportban vagy az olvasásban, énnekem az írás, a Kalózlány fantáziavilágának a megteremtése jelentette a túlélési lehetőségét a szürke iskolai éveknek” – vallotta be nyíltan Lupescu Kata.

Azt is hozzátette, hogy azóta megfigyelte a munkaritmusát, és  megtalálta a választ arra is, hogy melyek azok a periódusai, amikor könnyebben megy az írás, amikor termékenyebbnek érzi magát íróként, alkotóként. Rá kellett jönnie, hogy a borús, nehezebb időszakok azok, amelyek kedveznek az írásnak, mert ha minden egyensúlyban van az életében, akkor nem érzi a késztetést arra, hogy félretegye a valóságot, és elmerüljön az általa teremtett világokban.

Ugyancsak az írásra szánt időhöz kapcsolódva mesélte el Kata, hogy eleve számítógépen kezdte el írni a történetet, mégpedig úgy, hogy elcsente a szülei használaton kívüli laptopját, és azon kezdett dolgozni. Viszont, ha éppen nem volt gép előtt, mert iskolába ment vagy edzésre, zongoraórára, akkor a telefonjába mondta be hangosan újabb ötleteit, amelyek előre vitték a Kalózlány történetét, és azokat utólag gépelte be, amikor az ideje megengedte.

Három évig tartott a teljes mű megteremtése, vallotta meg Lupescu Kata, ennek ellenére még  mindig nincs befejezve. Olvasói kérdésre válaszolva elárulta, hogy egyfajta védekezési reflexként működik benne az, hogy a lehető leghosszabb ideig halassza el az utolsó mondat leírásának az időpontját, éppen azért, mert nagyon ragaszkodik a szereplőihez, és ahhoz a világhoz, amelyben ők léteznek. Ráadásul Charlotte Turquise, a regényfolyam főhősnője egyfajta alter egója is, hisz Charlotte, a kalózlány megtesz, megtehet mindent, amit ő is meg szeretne tenni, ha lehetséges volna. Ezért találta ki azt, hogy a regény utolsó részéhez, a hatodikhoz – amely amúgy is csak néhány év múlva fog megjelenni, hisz évente egy-egy részt jelentet meg az Exit Kiadó a sorozatból –, csak a legutolsó pillanatban fogja megírni azt az epilógust, amellyel lezárja majd a Kalózlány történetét.

Eszenyei Katalin, az Exit kiadó munkatársa arra biztatja a hallgatóságot, hogy kapcsolódjon be a beszélgetésbe

A Kalózlány világát imádja a szerzője, elmondása szerint nagyon jó „ott lenni” és ez főként a fikció és a realitás keveredése miatt alakul ki.  László Noémi kérdésére, hogy szükség volt-e külön dokumentálódásra könyv írása közben, Kata bevallotta, hogy csak  egyetlen esetben kellett utánanéznie alaposabban bizonyos információknak, akkor amikor kitalálta a drágakövek erejét felhasználó különleges élőlényeket. Ami a földrajzot illeti, megalkotta a saját világát, amely hasonlít ugyan a mienkhez, de teljesen új fantázianevekkel jelölte a városokat, vizeket, hegységeket. „Ugyanúgy megvannak a földrészek, és ugyanolyan furcsa alakja van Afrikának, de a vízhálózatnak például teljesen más nevet adtam. Kicsit misztikus, mert figyeltem is a hitelességre, de hagytam elszaladni a fantáziámat is.” Ugyanúgy a szereplők nevei kapcsán igyekezett minél hangzatosabb, és különböző nyelvekben használatos neveket adni a hőseinek, ezáltal is erősítve a regény fantasy jellegét.

A következő, megjelenés előtt álló kötet, amelyet a 2020-as Ünnepi Könyvhétre fog kihozni az Exit, a legrövidebb része a sorozatnak – árulta el szintén az olvasók érdeklődésére válaszolva Lupescu Kata, ezt fogja követni 2021-ben az ötödik, majd 2022-ben a hatodik, és egyben befejező rész, amely viszont terjedelemben a legnagyobb az összes közül, mintegy két millió karaktert tartalmaz.

A fiatal szerző nem értett egyet László Noémi költőnek azzal a felvetésével, hogy a gyerekpszichológia mai álláspontja szerint a gyerekeknek elsősorban sok szabadidővel kell rendelkezniük, hogy tudjanak ábrándozni, unatkozni. Őmaga azt tapasztalta, hogy annak elllenére, hogy gyakorlatilag nem rendelkezett szabadidővel, soha nem érezte a fáradtságot, ha az írásról volt szó. Ma már persze kevesebbet ír, de nem az időhiány miatt, hanem egyszerűen azért, mert elmúlt a gyerekkornak az a periódusa, amikor szinte mindenféle gátlás nélkül tudott írni, csupán az alkotásnak az öröméért. Ma már sokkal kritikusabb a saját szövegeivel, folyton visszatér a mondataihoz, javítja őket, csiszol rajtuk, újraszerkeszti a szöveget. Ez már az írói tudatosságnak az első jele – mondta Lupescu Kata – megállapítván, hogy mégiscsak az első, öntudatlan periódus sokkal nagyobb boldogságot jelentett számára.

Lupescu Kata, akit sokan már csak Kalózlányként emlegetnek

„Amúgy nem szeretnék hivatásos író lenni – lepte meg bejelentésével a jelenlévőket a szerző – éppen azért, mert nem akarom ezt a számomra fontos örömforrást átalakítani egy olyan kötelező munkává, amely által elvész az a lebilincselő, magával ragadó jellege, amely miatt számomra fontos.” Azt is elárulta, hogy jelenleg a jog és a pszichológia érdekli, és több mint valószínű, hogy a kriminálpszichológia felé fog irányulni a pályaválasztás pillanatában.

A jó hangulatú beszélgetés végén Lupescu Kata dedikált, és elbeszélgetett az érdeklődő olvasókkal. A Cărturești könyvesbolt azt tervezi, hogy ezt követően rendszeresíteni fogja a magyar nyelvű kortárs irodalom bemutatását, író-olvasó találkozókat és könyvbemutatókat szervezve.

Kapcsolódók

Kimaradt?