Az Ivan & The Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal, valamint az együttes dobosával, Simon Bálinttal beszélgettünk a zene nyelvi határairól, a dalokban megfogalmazott érzelmekről, lelki változásokról és a művészi megnyilvánulásról. A Fonogram-díjas rockegyüttes csütörtökön az Electric Castle fesztiválon zenélt a közönségnek.

A klasszikus beat rockot kortárs hangzásokkal ötvöző zenekar frontembere úgy véli, nagyon sokszor érezték azt, hogy Erdélyben a megújulás és „friss szellő” erejével tudnak játszani. „Mindig jó érzés volt, hogy az emberek úgy fogadtak minket, mintha mi lennénk a The Beatles. Ezzel azt szeretném mondani, hogy nagyon örültek a hatásnak, amit a zenénk kiváltott belőlük. Most különösen érdekes tapasztalat, hogy mennyire vegyes közösség gyűlt össze a fesztiválon, ugyanakkor a múlt, a történelem, akár az együttélés nehézségei ellenére is könnyen felszabadultak a zenében” – magyarázta. Hozzátette: úgy látja, a zene képes áthidalni az emberekben rejlő konfliktusokat. „A koncerten ugyanakkora létjogosultsága volt az angol és a magyar daloknak egyaránt.”

Simon Bálint dobos kiemelte, rengeteg helyen megfordultak már a világban, de az Electric Castle a nemzetközi fesztiválok élén szerepel. „Ez egy unikális élmény volt a hangulatot és a fogadtatást tekintve is”.

Az Ivan & The Parazol Budai Pop címmel jelentette meg legújabb lemezét, amely a zenekar korábbi albumaival ellentétben kizárólag magyar nyelvű dalokat tartalmaz. Simon Bálint elmesélte, Európában egy holland ügynökséggel dolgoznak, akik koncerteket szerveznek és menedzsmenttel is foglalkoznak. „Amikor a Játék című dalunk kijött, az ügynökség elküldte azt a Universal Music Hollandiának, nekik pedig az volt a megítélésük, hogy mindegy milyen nyelven szól ez a dal, olyan érzelmeket hordoz, amelyeket a világ minden pontján megértenek. A lemezkiadó főnöke pedig úgy fogalmazott, hogy rég hallott ennyire szép dalt, és érti is, hogy miről szól. Nekünk ez egy visszacsatolás volt, miszerint a zene nem ismer nyelvi határokat. Mindegy, hogy milyen nyelven szólalsz meg, a lényeg, hogy az érzelem benne legyen a dalban, amit a befogadók megértenek és átélnek” – fejtette ki.

Az együttes a világ komoly problémáiról, traumákról is zenél. Vitáris Iván szerint a Don Tamás művészettörténész és a zenekar közös kurátori összekapcsolódásából születő, a debreceni MODEM-ben megszervezett összművészeti kiállítás, a Polarizmus erősen rácsatlakozik a megosztottság, átpolitizáltság témakörére. „Alapvetően nehéz dolgunk van, azt érzem, hogy mindenki más-más értelmezésben kapja meg az üzenetünket, de az emberek mégis megértik azt, amit szeretnénk átadni” – nyomatékosította.

Simon Bálint kifejtette, a 2010-es megalakulás óta megtanulta, hogy az élet egy hullámvasút, és ha „nem tudod értékelni a tetejét, akkor olyan mélypontok jönnek az életben, ami miatt kénytelen leszel értékelni a tetejét.” Ugyanakkor meg kell tanulni elfogadni a jót és rosszat is. „Ennek a zenekarnak az a történte, hogy mindegy milyen dolgok történnek, összefogunk és vicsorogva átverekedjük magunkat a problémákon. Az a felnőtté válásnak az elsőszámú üzenete: találd meg azt, ami megmosolyogtat, különben elvesztél” – hangsúlyozta a zenekar dobosa.

A Fonogram-díj átvételekor a 2013-as jelölésre megírt köszönőbeszédet olvasták fel a zenekar tagjai, amelyben megköszönik a szüleiknek, hogy könnyebben elfogadták, hogy a fiaik rockzenészek, mint azt az ő szüleik tették. A zenekar frontembere szerint kifejezetten jó dolog lehetett az, ha valami olyat csinált az ember, amire nagyon sokan kíváncsiak, ugyanakkor azt az előző generáció nem fogadta el. „Most ez átfordult, hiszen a szüleink – akik pont a beat-generáció tagjai voltak, a nyolcvanas évek underground zenekarait hallgatták – egyszerűbben elfogadják, hogy rockzenészek vagyunk. Viszont az embereket már nem érdekli annyira, ez egy ördögi kör. Ugyanakkor nem panaszkodunk, ha az elmúlt fél év, az elmúlt egy év koncertélményeiből indulunk ki, az alapján úgy érezhetjük magunkat, mint 65-ben” – tette hozzá Vitáris Iván.

A zenekar zenéi a '60-as-'70-es évekhez kapcsolódnak. Simon Bálint úgy fogalmazott: „nem lehet megmagyarázni, hogy miért: ez belénk szállt. Ha őszintén történik egy művészi megnyilvánulás, akkor mindegy, hogy az milyen keretek közé záródik. A lényeg, hogy őszinte legyen a közvetítés”.