Természetközelség, érzelmek – ezeket ragadja meg dalaiban a kolozsvári Musspell formáció

A természet és az ember kapcsolatára összpontosítva, élmények és érzelmek átadásával zenélnek a kolozsvári Musspell tagjai. Dósa Noémi Diána és Bölöni Anna Tímea 2019 tavaszán hozta létre a formációt Kolozsváron, őket kérdeztük a Musspell történetéről, sikerekről, tervekről és művészetük sajátosságairól. A kéttagú lánycsapat az idei Electric Castle fesztiválon is fellép.

Noémit és Tímeát egy közös barátnőjük mutatta be egymásnak. Első találkozásuk alkalmával sokat beszélgettek a zenéről, a zenéhez fűződő kapcsolatukról. Elképzelésük az volt, hogy alapítsanak egy női formációt, „mivel Romániában ritka ez a felállás”. A 2019-es évet arra szánták, hogy felfedezzék közös zenei világukat, alkottak, majd 2020 szeptemberében megszervezték első koncertjüket egy kerti udvaron. A koncerten részt vettek a közeli barátok és családtagok is – mesélte Dósa Noémi Diána.

Bölöni Anna-Tímea felidézte, az első koncertjük utáni fél éven belül érkeztek az első megkeresések, felkérések. „Csodálatos érzés volt, hogy minden gördülékenyen és természetesen alakult. Számunkra kifejezetten pozitív visszajelzés volt a koncertlehetőségek folyamatossága, hiszen ez azt tükrözte, hogy az emberek kíváncsiak a projektünkre” – tette hozzá.

Dósa Noémi Diána és Bölöni Anna-Tímea | Fotó: Musspell Facebook-oldala

Ami a Musspell sajátos zenei stílusát illeti, Anna elmondta, olyan elemeket használnak fel, amelyekkel kiegészítik zenei koncepciójukat, ez azt jelenti, hogy „a basszus és a gitárharmóniák mellett különböző elektronikus hangzásokat is alkalmaznak. Sokat játszunk a zenei textúrákkal, amelyek elősegítik a vokálszólamok érvényesülését” – magyarázta. Hozzáfűzve: a két női szólam egyenrangúan szövi a dallamvonalat. „Nem tudjuk címkézni a stílusunkat, mivel több stílus is ötvöződik a dalainkban, mégis a legközelebbi meghatározás a dream-pop lenne” – emelte ki.

Szövegeik természetközpontúak, illetve a természet és az ember kapcsolatát igyekeznek megragadni. Különböző reális és fiktív perspektívából közelítik meg a mindennapos élethelyzeteket. „Fontosnak tartjuk, hogy olyan érzelmekről és élményekről daloljunk, amelyekkel azonosulni tudnak a hallgatók” – fogalmazta meg Noémi.

A koronavírus-járvány csendes időszakában igyekeztek még több figyelmet szánni a belső folyamatokra, az alkotásra és a fejlődésre. „Voltak ijesztő pillanatok, hiszen nem tudtuk, hogy mikor lesz vége ennek az egésznek, illetve azt sem tudtuk, hogyan viszonyulnak majd az emberek a zenés eseményekhez” – magyarázta Noémi. Ugyanakkor nagyon várták, hogy kapcsolatot teremtsenek a hallgatóikkal a koncertek alatt.

A Musspell tagjai számára a közös zenélés hozzátartozik önmaguk felvállalásához. Bártan megosztják egymással zenei ötleteiket, amelyeket majd továbbgondolnak, formálnak, átalakítanak. Igyekeznek „valós tükröt állítani egymásnak”, hogy általa segítsék a zenei ötletek megvalósítását. „A közös zenélés alapját a baráti kapcsolatunk határozza meg, ugyanis nemcsak akkor vagyunk partnerek, amikor zenéről van szó. A mindennapokban is sok időt töltünk együtt”, hangsúlyozta Anna.

„Az új dalok létrehozásában fontos szempontnak tartjuk a különböző hangulatok megteremtését, ezáltal próbáljuk színesebbé alakítani repertoárunkat, valamint szemléltetni az állandó változást” – véli Anna. Gyakran éppen az általuk megélt helyzeteket vetítik ki dalaikra. Inspiráció számukra a hasonló zenei világot megteremtő előadók munkássága is.

Az alkotói folyamat kezdetben abból állt, hogy megosztották egymással saját dalaikat, majd ezt egy közös nyelvvé formálták át. Most már a zenei motívumokat és ötleteket közösen teremtik meg. Ezen ötletek összefonódásából születnek a dalok. A backing-track (háttérsáv) anyagát Anna állítja össze, viszont a jövőben más előadókkal is együttműködnének, akik sajátos világuk által többet hozzá tudnának adni a produkcióhoz – magyarázták.

Noémi legemlékezetesebb zenei élménye a bemutatkozó koncertjük volt, amelyen családtagjaik, közeli barátaik vettek részt. Egy kolozsvári online koncertjüket pedig a Musspell legmeghatározóbb mérföldkövének tartja. „Olyan minőségi technikai szolgáltatásban volt részünk, amely lehetővé tette a zenei világunk apró részleteinek érvényesülését is. Még az utunk elején tartottunk – bár nem érzékeltük az emberek jelenlétét –, mégis magabiztosabbak voltunk".

Anna szerint minden koncert más, ugyanakkor minden megélt helyzet hordoz magában meghatározó élményeket. „Amit kiemelnék, az a VOLT fesztiválon szerzett tapasztalatunk. A koncert elején csupán néhány hallgatónak játszottunk, majd a végére több ember csatlakozott – ez számomra meghatározó volt, hiszen nem is ismertek minket, csupán a zenénk keltette fel az emberek érdeklődését”.

Noémi és Anna a következő öt évben szeretne minél többet koncertezni, ezáltal magabiztosabban és bátrabban állhatnak színpadra. Új albummal, új dalokkal, videóklippel készülnek a következő időszakban. Megragadnák a pályázati lehetőségeket is, hogy produkciójuk fejlődjön és színvonalasabb zenei élményt biztosíthassanak. Ezen kívül dolgoznak azon is, hogy a hallgatóikkal személyesebb kapcsolatot tartsanak fent a közösségi médiában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?