Immár huszonnyolcadik alkalommal töltötte meg élettel Magyarlapádot a Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor, amely július 12. és 19. között ismét a Kárpát-medence egyik legfontosabb népzenei és néptáncos találkozóhelyévé tette a Fehér megyei települést. A tábor iránti érdeklődés nem lankadt az évek múlásával, hiszen idén ismét rekordszámú résztvevőt jegyeztek, de a táborban segédkező önkéntesek száma is soha nem tapasztalt nagyságrendet mutatott.

Az 1998 óta az Ethnika Kulturális Alapítvány által minden nyáron megszervezett tábor mára nemcsak Erdély, hanem az egész magyar nyelvterület egyik legrégebbi és legelismertebb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát.

A rendezvény története egészen 1997-ig nyúlik vissza, amikor a Pirospántlikás zenekar és a Rapó Néptáncegyüttes egy háromnapos népzenei fesztivált szervezett a faluban. A kezdeményezés sikerére építve egy évvel később megszületett az első Maros–Kis-Küküllő menti népzene- és néptánctábor. Azóta több ezer táncos, zenész és népi kultúra iránt érdeklődő fordult meg Magyarlapádon, sőt a rendezvény híre messze túlnőtt a Kárpát-medencén: az évek során Japánból, Brazíliából, Paraguayból és más távoli országokból is érkeztek résztvevők.

Magyarlapád különleges helyet foglal el Erdély népzenei térképén. Kevés olyan település maradt, ahol a hagyományos népzene és néptánc ma is a mindennapok természetes része. Éppen ezért a tábor nem pusztán egy nyári rendezvény, hanem a kulturális örökség továbbadásának egyik legfontosabb műhelye, ahol generációk találkoznak, és a résztvevők valóban „tiszta forrásból” tanulhatják meg a Maros- és Kis-Küküllő mente gazdag népművészetét.

„Nehéz dolog és sokféle erőforrást igényel egy nagyon jó minőségű rendezvényt létrehozni, de még nehezebb azt fenntartani és tovább fejleszteni” – nyilatkozta Sipos Ferenc alapítványi elnök, a Pirospántlikás zenekar prímása.

A tábort a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap (Halmos Béla Program), a Csoóri Sándor Alap, a Communitas Alapítvány, a helyi önkormányzat, valamint magánvállalkozók támogatták.

Tábor, amely az egész Kárpát-medencében ismertté tette a falut

A tábor alapgondolata az elmúlt közel három évtized alatt sem változott: a résztvevők hiteles környezetben, élő hagyományőrző közösségben ismerhetik meg a Maros- és Kis-Küküllő mente gazdag népzenei és néptáncos örökségét.

A táborozók a napi foglalkozásokon a lapádi és környékbeli táncok mellett helyi népdalokat tanultak Borbándi Szabó Zsuzsanna koordinálásával, emellett a népi kézművességgel is megismerkedhettek, amelyet fiatal lapádi pedagógusok irányítottak. A programban más hagyományos mesterségek, például fafaragás is helyet kaptak, így a tábor a népi kultúra számos területére betekintést nyújtott.

A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a tanulás mellett közösségi élményt is kínáljanak. Esténként a már hagyományos folkkocsmában szólt a muzsika: a résztvevők hajnalig tartó táncházakban mulathattak, ahol a talpalávalót a főszervező Pirospántlikás mellett, a helyi Csegely Zenekar és más meghívott muzsikusok szolgáltatták. A jó hangulathoz a környék borai és helyi ízei is hozzájárultak. A szokásos retrospektív kistárlat ezúttal az előző évek tábori pólói voltak, amelyek – közvetve – felidézték az előző táborok emlékeit.

A szakmai munkát idén is elismert néptáncoktatók vezették. Kis István és Kis-Demeter Erika, Hajdara Tamás és Hajdara-Herczeg Hajnalka, Oniga Kristóf és Anglina Anita, valamint Tóth Bence és Tóth-Bóna Boglárka Luca irányításával a kezdők és a haladó táncosok egyaránt elmélyíthették tudásukat. A népi hangszeres oktatást is olyan kiváló tudású zenészekre bízták a szervezők, mint Nyitrai Tamás és Nyitrai Lilla, Oniga András és Mezei Karsa.

A rendezvény elmaradhatatlan része volt az esténkénti tematikus koncert és táncház, amely általában hajnalhasadtáig tartott. Hétfőn magyarlapádi napot tartottak, kedden gyimesi est volt Molnár Szabolccsal, szerdán a palatkai népzenével teremtett fergeteges hangulatot Codoba Florin és zenekara, majd csütörtökön Varga István „Kiscsipás” és zenekarának kalotaszegi muzsikája nyújtott nagy élményt mindenkinek. Pénteken felcsíki táncházat szerveztek, szombaton pedig a Stenk zenekar koncertje előzte meg a tábor utolsó táncházát, hiszen vasárnap délelőtt hazautaztak a résztvevők.

A tábor különleges értéke, hogy nem csupán oktatási program, hanem élő kapcsolatot teremt a hagyomány és a jelen között. A résztvevők bor- és sajtkóstolókon, helytörténeti sétákon, valamint a település kulturális értékeit bemutató programokon is részt vehettek, így a népművészet mellett Magyarlapád múltját és jelenét is közelebbről megismerhették.

Újítások a programban, rekordrészvétel mellett

Mivel nagyon sok visszajáró vendég érkezik, a szervezők igyekeznek minden évben becsempészni valami kis újítást a programba. Idén a legszembetűnőbb a rendezvény fő helyszínén, az Ethnika Kulturális- és Sportparkban felvert, mintegy ötven sátorból álló „sátortelep” volt. Ezekben két kecskeméti néptánccsoport vert tanyát, de más magyarországi településről is érkeztek szép számban résztvevők, például Perkátáról.

A tábor iránti fokozott érdeklődés jelei már a vasárnap esti tábornyitó esten megmutatkoztak, később pedig be is bizonyosodott, hogy minden eddiginél több résztvevője volt a rendezvénynek. Ezt a szakácsnők is alátámasztották: míg tavaly 180 főre kellett főzniük, idén ez a szám kétszázötvenre emelkedett. Voltaképpen már április végén betelt az összes szálláshely a faluban, így a szomszédos Magyarbagóban, Csombordon, sőt Nagyenyeden is foglaltak szobákat a résztvevők.

Az egyre növekvő érdeklődésnek köszönhetően, a rekordkísérletek is sorra dőlnek meg Lapádon. „Mivel már kétszer szerveztünk lány körtánc rekordkísérletet, úgy gondoltuk, próbálkozzunk a pontozóval is. A tavaly ezer pont volt a cél, és ez jócskán megvalósult 1300-1400 ponttal, az idén azt számoltuk, hány férfi pontoz egyszerre” – magyarázta a rekordkísérletek ötletgazdája, Tóth Bence, aki Petőfi-programos ösztöndíjasként érkezett évekkel ezelőtt párjával Lapádra, és – bár a küldetése lejárt – azóta is rendszeresen visszajár ide. Egyébként nem csak ő és párja az egyetlen Petőfi-programosok, akik örökre a szívükbe zárták Magyarlapádot. A legtöbb egykori ösztöndíjas, például a Hajdara házaspár is minden évben részt vesz a tábor lebonyolításában.

A népdal-, néptánc- és hangszeroktatás – értelemszerűen – szinte kitöltötte a teljes programot, de maradt idő más tevékenységekre is. Az elmúlt évektől eltérően, idén nem mászták meg a Lapád fölött magasló Várhegyet, hanem pikniknapot tartottak, amely olyan érdekességeket tartalmazott, mint gulyázás (amit a helyiek pickének neveznek), kirándulás a kiserdei cserkész ökoházhoz, állatsimogató, és természetesen nem maradt el a református templom meglátogatása sem. Abszolút újdonság volt Kiss Robert bakelit lemez-bemutatója: a helybeli gyűjtő nem csupán megmutatta gyűjteményének legérdekesebb darabjait, hanem bele is lehetett hallgatni néhányba.

Gálaműsor: közösségi számadás a megszerzett tudásról

A hét csúcspontját ezúttal is a szombat esti gálaműsor jelentette, amelyen a tábor valamennyi csoportja színpadra lépett, a helyiekből és környékbeliekből összetevődő népes nézőközönség előtt. Már előző nap, pénteken, külön megszervezték a lapádi táborozók gáláját, amelyet az úgynevezett kistánc előzött meg, szombaton pedig a gála előtt közvetlenül megtartották a látványos táborzáró leánykörtáncot.

A gálaelőadásokon a közönség ízelítőt kaphatott abból, mit sajátítottak el a résztvevők az egyhetes intenzív képzés során: egymást követték a gyermek-, ifjúsági és felnőtt tánccsoportok, a hangszeres növendékek és az énekesek produkciói. Idén díjkiosztó formájában jutalmazták a rátermettséget, külön kategóriákban, 14 év alatt és fölött. Volt lassú és gyors pontozóverseny, egyéni- és csoportos énekverseny (amelyet a lányok domináltak, hiszen csak egy fiú állt elébe a megmérettetésnek), ezenkívül, szintén két korcsoportban, kvízversenyt is szerveztek a Magyarlapádról szóló ismeretekből.

A gála azonban jóval több egyszerű táborzáró bemutatónál: évről évre annak bizonyítéka, hogy a hagyomány nem múzeumi emlék, hanem élő, közösséget formáló érték. A műsort követő, hajnalig tartó táncházban már nem volt különbség oktató és tanítvány, kezdő és haladó között – mindenki ugyanannak a közösségnek a tagjaként ünnepelte a népzene és a néptánc erejét.

A gálaműsor egyben jelképes lezárása is volt a tábornak. A színpadon bemutatott koreográfiák mögött ott volt egy hét kitartó munkája, a próbák, a közös zenélések és az új barátságok. Talán éppen ezért térnek vissza évről évre olyan sokan Magyarlapádra: nemcsak tudást visznek haza, hanem egy olyan közösségi élményt is, amely a következő nyárig elkíséri őket.

Az idei rendezvény ismét bizonyította: a közel három évtizede életre hívott kezdeményezés nem veszített lendületéből. A Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor továbbra is a közösségépítés, a hagyományőrzés és az autentikus népi kultúra egyik legfontosabb erdélyi találkozóhelye, ahol a múlt értékei évről évre új nemzedékek számára válnak személyes élménnyé.

A táborban megismerkedtek és kimondták a boldogító igent

A lapádi táborban természetesen számtalan szerelmi szál szövődött. Az egyik legszebb kétségkívül Kászoni Edit és Róbert története, akik itt ismerkedtek össze, négy gyerekük született, idén pedig ugyanitt ünnepelték meg házasságuk huszadik évfordulóját.

Mindkettejük számára különös jelentősége van tehát a helynek, és igyekeznek valamilyen formában viszonozni mindazt, amit Lapádtól kaptak. Edit tanítványait hozza el és egyesületi elnökként közös pályázatokat bonyolít le az Ethnika Kulturális Alapítvánnyal, Robi pedig a tábor idején egy kopjafát faragott Lapádnak, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére. Edit a következőképp mesélte el a közösséghez fűződő különleges viszonyukat:

„Húsz évvel ezelőtt elhatároztam, hogy megtanulok táncolni, és az egyik főszervezőt, Kiss Csongort, ismertem akkor már régóta, és ő meghívott a táborba… És a keddi napon megérkezett egy nagyon szép fafaragó fiatalember, aki a gyerekeket tanította egyébként faragni, és megkérdeztem, hogy hát ki ez a jóképű cigány gyerek? Erre azt mondták: ez nem cigány gyerek, ez Róbika! Aztán szerdán megtáncoltatott. Csütörtökön hazautaztam, tíz nap múlva utánam jött és összeköltöztünk. És azóta négy gyerek van, szombaton itt ünnepeltük a húsz éves évfordulónkat.”

Mint kifejtette, a Kaszián Egyesület elnökeként tehetségpontvezető a matematika és sport területén, és ezen kívül egyéb oktatási anyagokat is készítenek, illetve a népművészet szépségeire tanítják a Magyarországon élőket. Sopronban dolgozik, egy iskolában tanít matematikát, de Fertőszentmiklóson él a család.

„Négy gyerekünk van: három lány, akik gimnáziumba járnak már, a kisfiú pedig még nyolcéves. Mindegyik zenél és táncol, nem feltétlenül csak népzenét, mert Bíborka hegedül és zongorázik, Boglárka citerázik, elég magas szinten, Dorottya is citerázik, de mellette tudnak persze hegedülni, zongorázni, és a kicsi is hegedül és citerázik. Férjem kézdivásárhelyi származású fafaragó. Erdélyben is nagyon sok munkája van, persze Magyarországon a legtöbb, de dolgozott Svájcban és Ausztriában is. Nem csak farag, restaurátorként is dolgozik. Most épp nagy lelkesedéssel farag egy kopjafát Lapádnak” – részletezte Kászoni Edit.

Felidézte, hogy éveken keresztül rendszeresen eljöttek Lapádra, majd a Covid idején nem volt erre lehetőségük. „Az is ideköt bennünket, hogy több keresztszülő is itt lakik a faluban. A gyerekek, annyira szeretnek itt lenni! Azon gondolkodtak, hogy vegyünk itt egy házat. Bizony, ez is felmerült bennünk, mert nem szívesen mennek el, mindig sírva mennek haza. Nagyon szeretik, a tábort, az egész közösséget, mert szeretettel fogadnak mindig bennünket, sok az ismerős. És amit én külön kiemelnék, hogy amikor bemegyünk a templomba és hallgatjuk Borbándi András lelkész beszédét, az mindig olyan, mintha nekem szólna, pedig nem tudja, milyen élethelyzetben vagyunk” – mondta.

Végezetül megosztotta azt is velünk, hogy a Határtalanul program keretében a saját osztályát is elhozta Magyarlapádra, hogy ők is megismerjék azt, hogy milyen különleges ez a hely, és hogy miért különleges a szívének. „Ők is imádták, úgyhogy remélem, majd ők is idővel visszajárnak Magyarlapádra” – fejtette ki.