A hétvégén több mint kétórás, telt házas előadást tartott a Fehér megyei Magyarlapádon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, néprajzkutató. Az előadásban közreműködtek fiai, István és Márton, továbbá a magyarlapádi származású Kis István művészeti vezető és neje, Kis-Demeter Erika, valamint a kolozsvári Csokán és a magyarlapádi Csegely zenekar.

Pénteken este felejthetetlen élményben volt részük mindazoknak, akik az Ethnika Kulturális Alapítvány rendezvénycsűrjében megtekintették Berecz András és meghívottjainak Apja-fia című előadását. Az est házigazdája és főszervezője Kiss Csongor, a Csegely zenekar vezetője volt.

A műsor vázát Berecz András meséi, tréfás történetei alkották, ezekhez szervesen kapcsolódtak a népdal- és néptáncbetétek. A neves előadó egyéni és utolérhetetlen, a népi gyökerekből táplálkozó humora és a jó muzsika valóságos gyógyírként hatott a magyarlapádi közösségre.

Mivel a Berecz család több tagja régóta kötődik a településhez, és az előadáson fellépett a lapádi születésű Kis István is, a híres budapesti Bem Táncegyüttes művészeti vezetője, a fellépők és a közönség tagjai közül sokan régi ismerősként üdvözölték egymást, így az előadás végén élénk, baráti beszélgetések alakultak ki. A fellépők a Maszol kérdéseire is készségesen válaszoltak.

Kis István elmesélte a Berecz családdal való kapcsolatának létrejöttét: „Berecz István, Berecz András legnagyobb fia, táncosom volt a Bem Táncegyüttesnél 2005-től 2015-ig. A Berecz családot imádom, ők a Kárpát-medencében ritka kultúrát folytatnak, ami a hitelességről, a hitről szól és ez nagyon fontos a mai világban” – mondta. Majd hozzátette: különleges emberek érkeztek különleges helyre, hiszen „Magyarlapádon élő népzene- és néptánckultúra van, a stafétát átadták a következő generációnak, de nagyon kell ügyelni arra, hogy a lapádi identitást jelentő néphagyományok minél tovább fennmaradjanak”.

Berecz Márton, aki most járt először Magyarlapádon, első benyomásait osztotta meg velünk: „Nagyon régóta éneklem apámmal a lapádi dalokat és nagy élmény volt a helyiekkel együtt énekelni ezeket”.

Berecz Andrástól megtudtuk, miért különleges számára Magyarlapád: „Egy boldog embert hallottak most, mert a helyszín, ahol vagyunk, az olyan, amire nagyon vágytunk. István fiam múltjában Magyarlapád sarokkő, hiszen ő táncolni tanult itt, majd Budapesten Kis Istvántól. A legjobb barátaim ide nősültek, tehát ez a falu a mi életünkbe beépült úgy, hogy én először csak mint filmes ember jártam itt, körülbelül húsz évvel ezelőtt gyűjtöttem itt nagyotmondásokat. Az, hogy itt felléphetek és száznál több emberrel találkozhatok, beszélgethetek, együtt énekelhetünk, leírhatatlan öröm számomra. Ragyogó arcokat látok, ez a legnagyobb élmény”.

A neves előadó emlékeztetett arra, hogy „ennek az előadásnak vagy háromszor nekifutottunk. Először a járvány vetett véget álmainknak, másodszor megint közbejött valami, de a harmadik, ez aztán még csúfosabb volt..., de úgy éreztük István fiammal, hogy most a mi időnk jött el, hogy ezt a műsort ajándékba hozzuk”.

Berecz András meghatódva mesélt erdélyi gyűjtőéveiről is, arról, mennyi mindent köszönhet ennek a vidéknek. „Nekem mindig olyan különös volt, hogy a mesterségemet erdélyi idős emberektől kaptam. 1979-től járok Erdélybe, és énekelni, mesélni tulajdonképpen itt tanultam meg. Ennyi idő elmúlt és most már Erdély visszahív engem, hogy mondjam fel a leckét, amit itt tanultam. Ekkorát fordult az idő, hogy én ide eljöhetek, hogy amit a kertek alatt lopózkodva tanultam, hogy a milícia ne vegyen észre, azt most visszaadhatom. Akkoriban a kazettáimat elvették tőlem, ha kaptam egy háziszőttes törülközőt, elvették tőlem a határon és hátraküldtek a sorba, hogy megint nyolc órát várjak, volt, hogy 24 órát kellett várni... Tehát annyi mindent átéltünk és most, hogy az idő kiforrta, hogy én öreg lettem és ezt megéltem, hogy eljöhetek és a leckét fölmondhatom, nagyon érdekes. A tanítómesternek elmondhatom, mi ragadt énrám.”

A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogyan állt össze a műsor és ennek szerkezetében hogyan viszonyul egymáshoz az alkotói szabadság és a kötöttség. Körülbelül tíz éve azon kapták magukat, hogy van mondanivalójuk, amit az embereknek el tudnak énekelni, táncolni és muzsikálni – mondta Berecz András.

„Ennek az előadásnak azt a címet adtuk, hogy Apja-fia. Az elsőszülött fiam, István, az én tudományomat úgy vitte tovább, hogy az énekeimből furulyamuzsikát csinált, a tánc az édesanyjától való tudás, és a meséimet vőfélyként adja tovább, ezernyi lakodalomba eljár. A lányom rengeteget énekel a kis unokáimnak. Mihály fiam először négyéves korában ütőgardonyon játszott, utána hegedűs lett és most zongorista. Amikor Bartókot játszik, mindenki meg van döbbenve, honnan jön a különleges ritmusvilága...és mi tudjuk, hogy a népzenéből. A népzene felől közelítette meg Bartókot és ez az előnye minden más zongoristával szemben, ez az ő ajándéka. Negyedik fiam, Márton, nagyon szépen kezdett énekelni és meghívtuk őt is. Így alakult ki az Apja-fia műsor, ami végre elért Lapádra” – ismertette az előzményeket az énekes-mesemondó.

Mint kifejtette, a műsort könnyedén megszerkesztették, mert volt, amiből meríteniük. De a műsoruk egyébként a vacsoraasztal mellett állt össze. „Amikor mi összeülünk vacsorázni, az egy csoda, igazi ünnep, mert senki sem tud elmenni a vacsoraasztaltól úgy, hogy ne mesélne történeteket, utána muzsikálunk és táncolunk. Ezt a családi boldogságot visszük fel a színpadra. Arról adunk számot, hogy az örökség, a hagyomány ma is átadható a családon belül anélkül, hogy erőlködnénk, vicsorognánk..., csak ne legyen televízió a házban, nálunk nincs” – jegyezte meg Berecz András.

Hozzátette, az Apja-fia című műsort már sok helyen előadták, de mindig más volt, az előadók is változtak, mert a szabadság a legkedvesebb kollégájuk. „Én a meglepetést szoktam magammal felvinni a színpadra, a bizonytalanságot, hogy nehogy megunjam magam, nehogy a por ráüljön a lelkemre” – részletezte az előadó.

Berecz András szerint nem őt, hanem a közönséget kéne lefényképezni előadás közben. „Én látom, melyik pillanat az, amikor otthon hagyják gondjaikat a felnőttek, sőt a 70, 80 vagy még annál idősebbek is újra gyermekek lesznek, ez az én meséimnek a legnagyobb csodája. Ilyenkor ragyognak, a mese ott van az arcukon, ez történt ma este Magyarlapádon is” – zárta gondolatait a neves mesemondó.