Ismét megtartják a Mikházi Szabadegyetemet: nyolc izgalmas szekcióval készülnek

Szeptember első hétvégéjén szervezik meg Mikházán a már hagyománnyá vált szabadegyetemet. A kezdeményezők érdekes programokkal, nyolc szekcióba várják az érdeklődőket az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából – szerkesztőségünknek tájékoztatnak közleményükben.

A Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány harmadik alkalommal tartja meg szabadegyetemét Mikházán szeptember 2–3-án. A találkozó megálmodói az eseményt családias hangulatú szakmai fórumnak szánják, ahol a szakma elméleti és gyakorlati szakemberei a mindennapi munka során tapasztalt kérdéseket és problémákat közösen vitathatják meg.  Elsődleges célnak tekintik a hagyományőrzés terén kipróbált gyakorlatok egymásnak való bemutatását, és egyben tanácsadást gyakorlati kérdésekben is. A rendezők nyolc szekcióba szervezték a közös munkát.

Fotó: Kinda Botond

Az idei programban a népi kézművesség kerül a középpontba. Többek között gyerek- és felnőtt foglalkozások, képzések és szakkörök, vásárok, népi motívumok mai feldolgozása, múzeumi gyűjtemények, kiállítások és az azokból inspirálódó tárgytervezés, népi iparművészeti minősítések, pályázatok szerepelnek a napirenden.

A fotó-videó szekcióban érdekes előadásokkal és filmvetítéssel várják az érdeklődőket, akik technikai, fotókompozíciós kérdéseikre is választ kaphatnak.

A gyermekfoglalkozások szekcióban olyan témákról hangzanak el előadások, és rendeznek interaktív műhelyfoglalkozásokat, mint az ölbeli játékok, a zenés-táncos-mesés komplex gyermekfoglalkozások, a dramatikus népszokások és a népi gyermekjátékok.Fotó: Kinda Botond

A szabadegyetem népmese szekciójában a résztvevők együtt keresik a választ arra az aktuális kérdésre: hogyan is mondjuk a népmesét a 21. században?

A közleményben megjegyzik, napjainkban nem valósulhat meg népi kultúra témájában szervezett szakmai fórum, ahol a népzene ne kerülne terítékre, ebben a mikházi program sem lesz kivétel. Szakmai előadások mellett kerekasztal-beszélgetés, hangképzés-népdaloktatás is színesíti az eseményt. Néptánc-táncház szekcióban – egy kerekasztal-beszélgetés keretén belül – többek között a táncházmozgalom aktualitásait, a táncházszervezés pozitívumait, a néptánc és a színház kölcsönhatását vitatják meg.

Esténként értékes programok várják az egybegyűlteket: a Heveder zenekar és a Maros Művészegyüttes is színpadra lép. Minden estét az elmaradhatatlan táncház zárja.

Fotó: Kinda Botond

A Maros megyei Mikháza kiválasztása szimbolikus, hiszen a település az erdélyi magyar kultúra egyik bölcsője: a Felső-Nyárád menti „Szentföld” központjában a ferencesek 1636-ban építették fel első kolostorukat. A rend élén olyan kiváló tudósok álltak, mint Kájoni János, a Cantionale Catholicum és a róla elnevezett Kódex szerzője. A rend az oktatás területén is úttörő szerepet vállalt, a kolostorban indult el az az iskolai oktatás, amely később a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban vált példaértékűvé.

A település számos neves szülötte öregbítette Mikháza hírnevét: Kacsó Sándor újságíró, aki gazdag életpályáján többek között a Brassói Lapok és a Romániai Magyar Szó főszerkesztőjeként vállalt felelősséget az erdélyi magyarságért, és Széllyes Sándor, aki a legendás Székely Népi Együttes vezéralakjaként ápolta szülőföldjén, és vitte el ősei kultúráját a nagyvilágba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?