banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

„Egy szeretethiányos ember véres komédiája” – a Csíki Játékszín bemutatja a III. Richárdot

A Csíki Játékszín két évvel ezelőtt kezdte próbálni, ám a csíkszeredai közönségnek a koronavírus-járvány következtében egészen mostanig kellett várnia, hogy hagyományos színházi közegben is megtekinthesse a társulat III. Richárd című előadását Vladimir Anton rendezésében – hangzott el a társulat keddi sajtótájékoztatóján.

A Shakespeare-darabot nem először láthatja a közönség, ugyanis azt bemutatták 2020 szeptemberében szabadtéren, a Mikó-vár színpadán, valamint a magyarországi Gyulán, a Shakespeare Fesztiválon.

Kányádi Szilárd színművész, a Csíki Játékszín korábbi igazgatója hívta meg Vladimir Antont a darab megrendezésére, miután látták a szintén általa rendezett A mi kis városunk című darabot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában. Mint mondta, megérte kitartani a darab mellett, mert az eddigi visszajelzésekből ítélve a III. Richárdnak, és magának Shakespeare-nek a mai napig van létjogosultsága.

Vladimir Anton rendező – aki a III. Richárd rendezése közben a társulattal kialakult jó kapcsolatának köszönhetően a színház új művészeti igazgatója is lett – elmondta, hogy a világjárvány következtében az első olvasópróbától mostanig 696 nap telt el, ez rendkívül hosszú várakozási időszak. Hozzátette, mégis jót tett a darabnak, hogy az említett két alkalommal színpadra állhattak már vele, hiszen így lehetőségük volt a felgyülemlett energiákat kiadniuk magukból. A rendezésről kifejtette, hogy a koncepció kialakításában fontos szempont volt a modern tömegkommunikáció életünkre gyakorolt hatása, az hogy manapság már mindenkinek kamera van a kezében, éppen ezért a darabban is kiemelt szerepet kap az egymás követése, figyelése. A darab különlegessége továbbá, hogy Bene Zoltán kifejezetten erre írt egy egész lemezre való zenét a próbafolyamat követése során.

Kozma Attila színművész, Veress Albert színművész, Vladimir Anton rendező, Kész Orsolya irodalmi titkár, Tóth Jess színművész és Kányádi Szilárd szíművész | Fotó: Márk Boglárka

„Nem az volt a célunk, hogy eljátsszuk a tragédiát, hanem azt akartuk megmutatni, hogy hogyan lett Richárd ilyen ember. Nem egy gonosz embert akartunk megjeleníteni sok jó ember között, hanem be akartuk bizonyítani, hogy a saját erejének tudatában mindegyik másik szereplő is ugyanazt tenné, amit Richárd” – mutatott rá Vladimir Anton.

Kozma Attila főszereplő, III. Richárd alakítója elmondta, többek között azért érezte közel magához a szerepet, mert a darab bizonyos szempontból egy fekete komédia, és minden viccel, komédiával foglalkozó ember tragédiája, hogy nem veszik őt komolyan.

„A III. Richárd egy szeretethiányos ember véres komédiája. Ha a darabban nem halnának meg a szereplők, akkor ez egy abszurd vígjáték lenne. Richárd tulajdonképpen átesik a ló túloldalára: rájön arra, hogy az embereket lehet manipulálni. Olyan jól csinálja, hogy minden halál csak közvetetten kapcsolható hozzá. Hiszen ő csak sugalmaz dolgokat” – fejtette ki szereppel kapcsolatos gondolatait hozzátéve, a darab rávilágít arra, hogy mindenki akarja a hatalmat, amitől meg is részegülnek. Richárdot a szeretethiány teszi kegyetlen, számító emberré.

Rámutatott, a figura számára az az egyik kulcsmozzanat, amikor rájön, hogy amint megszerzi a hatalmat, el is bukik, mert tudja, hogy a megtartásához még több embert kellene meggyilkolnia.

Veress Albert, Buckingham herceg alakítója saját szerepéről nyilatkozva kiemelte, hogy a herceg Richárddal ellentétben úgy számító figura, hogy a háttérből akarja a hatalmat megkaparintani, miután felfedezi Richárdban a megfékezhetetlen erőt. Ő jó stratéga, aki időben meglátja a lehetőségeket, és sokszor ő is találja ki a lépéseket. A színházigazgató-színművész szintén hangsúlyozta, hogy az előadásban nagy teret engednek a média mai szerepének, a manipulációnak, az álhírek terjesztésének – ennek köszönhetően az előadás nagyon is mai, aktuális.

Lady Anna alakítója, Tóth Jess elmondása szerint a III. Richárd csíkszeredai előadásában a női szerepekre is különös fény vetül. A nő úgy lesz Richárd felesége, hogy az nem sokkal korábban megölte a férjét és az apósát. Hozzátette, Lady Anna számára az jelent sokat, hogy valaki figyelmet fordít rá.

A Csíki Játékszín III. Richárd című előadását január 15-én, szombaton 19 órakor, majd január 25-én és 26-án szintén 19 órától láthatják a színház nagytermében.

(Címlapkép: László F. Csaba)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?