Legfeljebb két órás lehet egy színházi előadás – elmarad a Csíki Játékszín bemutatója

Egy kedden érvénybe léptetett miniszteri rendelet értelmében a színházi előadások időtartama nem haladhatja a két órát. A Csíki Játékszín bejelentette, hogy péntekre tervezett bemutatója emiatt elmarad.

A csíkszeredai intézmény közösségi oldalán megosztott közleményében tudatta, hogy a péntekre tervezett III. Richárd című előadás bemutatóját nem tudják megtartani a produkció három órás időtartama miatt. A kulturális- és az egészségügyi minisztérium szeptember 1-én megjelent 3.142/1.495/2020-as számú rendeletének október 6-án érvénybe léptetett 1.708/6.10.2020-os kiegészítése alapján a színházi előadások hossza nem haladhatja meg a két órát, illetve a produkció időtartama alatt nem lehetséges a szünet – emelték ki a csütörtökön délben megjelent nyilatkozatban.

 

A színház közölte, hogy a III. Richárd előadást az októberre meghirdetett időpontok egyikén sem tudják játszani. Ez pénteken, szombaton és vasárnap három előadást érint. A színház kiemeli: az október 29-ére tervezett dátumon a III. Richárd helyett a Pájinkás János című előadást játsszák, amelyre Antigoné bérlet 1. lesz érvényes. A Pájinkás János című produkcióra novemberben továbbra is érvényesíthetők lesznek a tavalyról elmaradt bérletek.

Kapcsolódók

Kimaradt?