Angela Merkel szabadsága
Freiheit, azaz Szabadság címmel jelent meg Németország volt kancellárjának, Angela Merkelnek az önéletrajzi könyve 2024 novemberében. A biográfia a németországi megjelenést követően azonnal az eladási listák élére ugrott, amin különösebben nem kell csodálkozni, ha figyelembe vesszük azt, hogy a szerző nem kevesebb, mint 16 évig volt Németország kancellárja, és mint ilyen, méltán tekinthető a világ egyik legbefolyásosabb politikusának. A magyar kiadás kevéssel a német megjelenés után került a könyvesboltokba az Animus Kiadó gondozásában, a fordítás pedig Torma Péter munkája.
Minden bizonnyal sokan várták ezt az önéletrajzi könyvet, hisz az kétségtelen, hogy ha valaki, akkor Angela Merkel minden bizonnyal tud mesélni a közelmúlt mindazon történéseiről, amelyek a világ képét olyanra formálták, mint amilyennek ma ismerjük. Továbbfűzve ezt a gondolatot, ilyen események márpedig bőven akadtak, mert az elmúlt szűk két évtizedben egymást követték az ilyen-olyan világpolitikai válságok, polgárháborúk, humanitárius katasztrófák, na meg persze a Covid, amelyekre Németországnak, mint Európa vezető gazdasági nagyhatalmának ilyen vagy olyan választ kellett adnia, amely válaszok mibenlétét nagy mértékben az épp hivatalban levő kancellár személye, jelen esetben Angela Merkel határozta meg. Az orosz-ukrán háború ugyan még nem tört ki hivatalosan, amikor Merkel távozott 2021 decemberében hivatalából, de a nyílt konfliktusnak az előzményei - a Krím-félsziget Oroszország általi annektálása, a 2008-as grúziai háború stb. - révén felmerülő diplomáciai „csatározásokból” Merkel asszony is bőven kivette a részét, így értelemszerűen az orosz-ukrán háború is megjelenik a könyvben. Abban a könyvben, amelyről rögtön az előszó elején kiderül, hogy sose akarta megírni, ahogyan az is, hogy áttételesen Orbán Viktornak is köze volt ahhoz, hogy mégis megszületett ez az önéletírás.
Szabadság - látszólagos egyszerűsége ellenére sokatmondó cím, amelyről az is kiderül a könyvet olvasva, hogy több kontextusban is értelmezhető. Úgy is, mint absztrakt fogalom, úgy is, mint egy vezérlőelv, ami egy ilyen kaliberű politikus világnézetét - és mint ilyen, a teljes közéleti tevékenységét bel- és külpolitikai vonatkozásban - formálta, de a szabadság megléte, vagy épp annak a hiánya lépten-nyomon felbukkan a politikai pályafutást megelőző életszakasz egyes mérföldkövei esetében is. Maga a történetmesélés struktúrája lineáris, viszont az időrendben egymást követő különböző események kapcsán működik a reflektálás korábbi történésekre és ok-okozati összefüggésekre. Ha röviden akarjuk jellemezni a Szabadságot, akkor talán első olvasás után azt lehet róla elmondani, hogy igencsak „németesre” sikeredett. Precíz struktúra, lényegre törő narráció, az egyes részek tartalmára konkrétan reflektáló fejezetcímek. A több, mint hatszáz oldalas vaskos kötetben az Előszó és az Epilógus között öt rész található, amelyek közül az első a Nem születtem kancellárnak címmel indít, amelyből kikövetkeztethető, hogy gyakorlatilag Merkel asszony gyerek- és ifjúkorába nyerünk betekintést, és amely a könyv tavalyi megjelenésekor kereken 70 éves szerző életének első 35 évének történéseit tárgyalja, a berlini fal leomlásával bezárólag. Lánykori nevén Angela Dorothea Kasner fiatalkori története azért is érdekes, mert ugyan Hamburgban született, de evangélikus lelkész édesapja önként döntött hitével kapcsolatos meggondolásból az NSZK-ból való távozás mellett, így a család Kelet-Németországba költözött, ahol a papa egy brandenburgi gyülekezet lelkészeként szolgált, ez a tény pedig már önmagában elegendő volt, hogy a kelet-német hatóságok gyanakvással vegyes fenntartással figyeljék őket.
Kapcsolódó
Ezzel együtt a visszaemlékezések szerint Angela Kasnernak boldog gyerekkora volt, de fény derül néhány olyan kellemetlen epizódra is, amelyek jelentős hatást gyakoroltak személyiségének fejlődésére, és amely hatás a későbbi politikus egyes döntéseiben is tetten érhető. A későbbi német kancellár élete első felének leírása érdekes ugyan, de egy olyan olvasó számára, aki a Vasfüggöny keleti oldalán szocializálódott, különösebb újdonságokat nem tartogat, bár a nyugati rokonoktól kapott csomagok kapcsán kiderül, hogy miért részesítette előnyben Merkel asszony kancellárként az oly jellegzetes színes blézereket: „A hivatalos NDK úgy általában az ízléstelenséget testesítette meg a számomra. Valódi természetes anyagok helyett csak utánzatok mindenütt, sehol egy vidám szín. (…) Talán a színes blézerek iránti mostani vonzalmam arra az őstapasztalatra vezethető vissza, hogy mennyire hiányoztak nekem az NDK-ban a harsányabb színek.”
Ezt követően betekintést nyerünk a középiskolai és a lipcsei egyetemi évekbe, szóba kerülnek a szocialista blokk országaiba, köztük Romániába tett utazások, az első házasság – első férje után veszi fel a Merkel nevet, amelyet válása után sem változtatott meg –, és persze mindazon események, amelyek a berlini Fal leomlásához vezetnek. Az 1990-es év fordulópontot jelent a fiatal fizikus kutató életében, ugyanis a kezdeti eufóriát követően nagyon gyors rajtot vesz a politikai karrierje. Németország újraegyesítését követően az első szabad választásokon Mecklenburg-Elő-Pomerániai képviselőként kerül be szövetségi parlamentbe, a Bundestagba. Ezekről a folyamatokról és a képviselői mandátumig vezető útról számol be a könyv második része, A demokratikus ébredés, majd a Szabadság és felelősség című harmadik rész egy hosszabb időszakot ölel fel, amely 2005 novemberéig, Angela Merkel kancellári hivatalba lépéséig terjed.
Az igazán érdekfeszítő történések értelemszerűen a negyedik és az ötödik részben kaptak helyet, ezeknek a címe is azonos – Németország szolgálatában I. és II. – hisz a szerző is tudatában van annak, hogy az olvasót elsősorban ezek a dolgok érdeklik, és az sem véletlen, hogy a kancellári pályafutást bemutató két nagy fejezet választóvonala 2015-re tevődik. Párizs, Brüsszel, London, Washington, Moszkva, világgazdasági válság, euróválság, George W. Bush, Donald Trump, Vlagyimir Putyin, a Nyolcak, G20 stb., kronológiai sorrendben megjelennek az önéletírásban. Kiemelt helyen szerepel az ukrajnai Majdan és az ebből származó világpolitikai fejlemények, természetesen egyfajta retrospektív szemszögből, hisz az akkori történések közvetlen előzményei voltak a 2022. februárjában kitört orosz-ukrán háborúnak. Ez a fajta visszatekintés értelemszerűen több helyen is felbukkan, hisz a „merkeli örökség” mind német belpolitikai, mind külpolitikai szinten mai napig kifejti hatását.
Egy másik érdekes elbeszélői síkja a Szabadságnak az a vonal, amely arra tényre reflektál, miszerint az elbeszélő Németország mindmáig egyetlen női vezetője, ami kiegészül azzal a „fegyverténnyel”, hogy az ő személyében töltötte be első alkalommal nő a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségét. Ilyen szempontból (is) egy különleges és egyedülálló pályafutás az Angela Merkelé, viszont épp emiatt a könyv olvasása közben támadhat némi hiányérzet az olvasóban. Elsősorban azzal kapcsolatosan, hogy mondanivalója akad ugyan bőven, helyenként azt a benyomást kelti, némileg sarkítva, mintha fogta volna valaki 16 év csúcspolitikai találkozóinak a jegyzőkönyveit és mesterséges intelligencia segítségével leírta volna, amiket utólag a szerző(k) személyes vonatkozású kommentárokkal egészítettek volna ki.
Azért szerzők, mert ezt a könyvet ketten írták, és bár a borítón egyedül Angela Merkel neve szerepel, a belső címlapon már megjelenik Beate Baumann neve is. Azé a Beate Baumanné, aki a kilencvenes évek elejétől árnyékként követte Angela Merkelt, és bár hivatalos funkciót sosem töltött be, személyi tanácsadóként hatalmas befolyással bírt a könyvben is szereplő történésekre. Ebbéli tevékenységéből kifolyólag német politikai körökben nemes egyszerűséggel a „Kobrakirálynő” néven emlegették, azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy miért. Ennél már jóval hízelgőbb a „Mutti”, azaz Anyuka becenév, amivel a németek Angela Merkelt illették, még azokban az időkben, amikor a németországi társadalmi feszültségek és a társadalmi polarizálódás nem öltöttek olyan méreteket, mint napjainkban.
Visszatérve a hiányérzetre, erre a történelmi kontextusra vezethető vissza, hisz annak ellenére, hogy helyenként úgy tűnik, bővebb magyarázatot kapunk mindazon folyamatokról, amik idáig vezettek, ez – a személyes reflexiók és motivációk rövid leírása ellenére – mégsem történik meg. A végeredmény sokkal inkább hasonlít valami olyasmire, mint amikor valaki (vagy valakik) arra koncentrálnak, hogy a saját álláspontjukat magyarázzák és védjék a végsőkig. Nem esik érdemben szó arról, hogy mit lehetett volna másképp (is) csinálni, hogy elkerülhető legyen a német gazdaság csőd szélére való sodródása, hogyan lehetett volna hatékonyabban kezelni a különböző politikai és gazdasági világválságokat, és ezeket még az sem ellensúlyozza, hogy a pandémia idején tett intézkedésekről viszonylag átfogó képet kapunk ennek németországi vonatkozásában. Ami pedig ennél is fontosabb talán, hogy mára a német politikai osztály egésze azzal a kihívással küzd, hogy a Harmadik Birodalom óta szélsőjobboldali párt sosem volt annyira népszerű, mint az AfD, a küszöbön álló előrehozott választások pedig nem sok jóval kecsegtetnek. Emiatt nagyon sokan Angela Merkelt és az ő nevéhez fűződő ún. Wilkommenskulturt teszik felelőssé, ami a 2015-ös bevándorlókrízishez vezethető vissza. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy Merkel szőnyeg alá akarja seperni ezt a momentumot, sőt, szó volt itt már arról, hogy a könyv két utolsó része közötti választóvonal nem véletlenül 2015. Ekkor hangzik el az a híres mondata – Wir schaffen das, azaz Megoldjuk -, aminek kapcsán le is írja a saját verzióját, és az is kiderül, hogy ezt a Megoldjuk-részt nem teljesen úgy értette, ahogyan azt utólag értelmezték, másrészt ez volt az a pont, amit saját karrierjében is cezúraként élt meg, továbbá, ekkor döntötte el, hogy meg fogja írni ezt a könyvet, épp azért, hogy ne mások értelmezzék az egyes kijelentéseit.
A Szabadság most már bestseller, a világ számos nyelvére lefordították, és érdemes elolvasni mindazoknak, akik behatóbban érdeklődnek a politika(csinálás) technikai részletei iránt. Ami a 2015-ös eseményekhez fűzött magyarázatokat illeti, a vonatkozó fejezeteket olvasva, valamint ezen sorok írása közben az járt a fejemben, hogy vajon mit szólnak mindehhez annak a kétéves gyereknek a szülei, akit a minap késelt halálra a bajorországi Aschaffenburgban egy afgán bevándorló.
CSAK SAJÁT
