Gyerekkoromban a marosvásárhelyi állatkertben lakó medvék kapcsán a lakótelepi kölykök között elterjedt vélekedés volt, hogy közülük legalább az egyik, de inkább kettő, vérmedve. Már a megnevezéstől is elborzadt az ember, hát még amikor az egyik osztálytársam kifejtette, hogy ez pontosan mit is jelent: olyan medve, amelyik már evett embert, ezt követően pedig már semmi mással nem hajlandó táplálkozni, mint emberhússal. Persze, olyan apróságokon már nem akadtunk fent, hogy akkor mégis mivel etetik az állatkertben, főleg, hogy egy másik szomszéd kisfiú határozottan állította, hogy náluk falun a nagymamánál, az erdőben szabadon is kószál egy ilyen vérmedve, az apukája többször is látta, amint pásztorokból és vándorcigányokból lakmározik, ezért meg is tiltotta neki, hogy az erdő közelébe menjen.

Röviden, már kölyökkoromban fejbecsapott a lakótelepi folklór, mitöbb, saját – és sajátos – bestiáriumot is sikerült két focimeccs között összeállítani. Nyilván akkoriban nem tudtuk, hogy mi is az a bestiárium, viszont fantáziánk előszeretettel népesítette be eme képzeletbeli kódex lapjait különböző teremtményekkel, amelyek az itt-ott elcsípett félmondatok, netán a felnőttek részéről szándékos riogatás nyomán öltöttek alakot a gyermeki teremtő képzelet által. Évtizedeknek kellett eltelni, hogy ez az emlék újra felbukkanjon, mégpedig egy olyan kiadványnak köszönhetően, amelyet lapozgatva rábukkantam a többi között a vérmedve alakjára is. A címe Bestiarium Hungaricum és a Cser Kiadó gondozásában jelent meg idén nyáron, ami pedig első körben elmondható erről a könyvről, hogy a maga nemében egyedülálló, ugyanakkor hiánypótló vállalkozás (ezt több recenzióban is leírták már, viszont én sem találok jobb jelzőket, ha röviden össze kellene foglalni).

A bestiárium hivatalos definíciója szerint egy az antikvitásban és a középkorban elterjedt műfaj, és amint a nevéből is kitűnik, csodás lényekről és mitikus tulajdonságokkal felruházott állatokról, különböző szörnyekről tartalmaz leírásokat, az esetek többségében illusztrációk kíséretében. A most megjelent könyv bizonyos mértékben követi a középkori hagyományokat, legalábbis olyan értelemben, hogy nem csak egy átfogó néprajzi munka összefoglalóját tartja kezében az olvasó, hanem bőven tartalmaz illusztrációkat is, ráadásul két különböző szemszögből láthatóak a kötetben összegyűjtött mitikus alakok. Még egy fontos szempont, hogy ugyan a cím arra utal, hogy a könyv lapjait benépesítő teremtmények a magyar hiedelemvilág évezredes hagyományának „termékei”, gyorsan kiderül, hogy ezen lények jelentős hányada felbukkan a térség más – szláv, román stb. – népeinél is. Ami természetesen érthető, hisz az idők során az egymás mellett élő népek között az élet sok területén működött a kölcsönhatás, az egyik ilyen pedig a folklór. A Bestiarium ezért is egy jelentős mű, mivel Magyar Zoltán néprajzkutató révén átfogó képet kapunk a szóban forgó hiedelmek és mitikus lények keletkezéstörténetéről, sőt, a tudományos jellegű leírásokon túl mindegyik fejezet egy-egy, a maga korában keletkezett mesével válik teljessé.

Ha pedig már a tartalom megjelenítésénél tartunk, térjünk vissza az illusztrációkhoz, amelyekről bátran kijelenthető, hogy a könyvön kívül, önmagukban is megállják a helyüket. Ez a különleges – a már említett kétfajta ábrázolás – két illusztrátor, Németh Gyula és Szathmáry István érdeme. Előbbi színes grafikákon, míg utóbbi fekete-fehér linómetszeteken kelti életre a gyűjteményt alkotó különböző lényeket, ez a kontrasztos láttatás pedig igencsak hatásosnak bizonyult a végeredmény tekintetében. Szót kell ejteni ugyanakkor a jó szerkesztői érzékkel összeállított struktúráról is, mivel az egyes nagy fejezetek és az ezekben elhelyezett alfejezetek biztosítják a Bestiarium áttekinthetőségét. Mondhatni, hogy egyfajta enciklopédiaként is működik a könyv, ahol nagyon könnyen rákereshet az olvasó az őt érdeklő leírásra. A Bevezetést követően rögtön a Mitikus állatok seregszemléjét tartalmazó nagy fejezetben merülhetünk el, amely rövid, de pontos leírásokon keresztül hozza közelebb a magyar népmesékből és mondákból ismert csodaszarvast, turult, táltos lovat, de találkozhatunk itt sárkánnyal, kígyóval, víziborjúval – amely mellesleg nem egy víz alatt legelésző tehén –, de még a vérmedve alakja is felbukkan. Itt egyébként világossá vált számomra, hogy gyerekkorunkban nem is jártunk annyira messze a valóságtól, ugyanis a vérmedve alakja a magyar népi bestiáriumokban sokkal inkább jelentett egy hús-vér ragadozót, mint egy természetfeletti lényt. Megtudhatjuk azt is, hogy legkorábbi említése még a Szent László-hagyománykörből ismert, a székelyszentléleki templom külső falán pedig egy 14-15. századi freskón látható egy jelenet, ahol a Lovagkirály megküzd egy vérmedvével. Olvashatunk itt még a Szilágyságban elterjedt vonatkozó mondáról, valamint egy Kósteleken gyűjtött, a csángó mondavilág részét képező szövegben is találkozunk a medvével. Utóbbi egyébként kísérteties hasonlóságokat mutat a mai romániai helyzettel, amit a híradóban is sajnálatos módon egyre gyakrabban látni, de ez most nem feltétlenül tartozik a tárgyra.

De ha már televízió, akkor arról is lehet beszélni, hogy valószínű, hogy mindenki tisztában van a vámpír és a vérfarkas fogalmával, ez pedig nem kis mértékben Hollywoodnak köszönhető. Viszont lehet, hogy kevesebben tudják azt, hogy a magyar hiedelemvilágban is léteznek ezek megfelelői, csak másképp hívják őket és némileg eltérő ezekben az esetekben a viselkedésminta. Például a vámpír magyar megfelelője a nora, de jelentős különbség, hogy ez a mitikus lény nem emberi vérrel táplálkozik. Ugyanebben a regiszterben ismerkedhetünk meg a lidérccel, a kísértettel vagy a váltott gyerekkel, hogy a halált és az ördögöt magát ne is említsük.

Röviden összegezve, a Bestiarium Hungaricum egy olyan gyűjtemény, amelyet mindenképp érdemes fellapozni. Esetében a művészi igényű illusztrációk remekül kiegészítik a tudományos igényű leírásokat és a magyar népi monda- és hiedelemvilágból kiemelt rövid szövegeket. Ajánlott olvasnivaló kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hisz az albumszerű nyomdai kivitelezés és a magukkal ragadó képek a gyerekek érdeklődését is felkelti. Végül, de nem utolsósorban nekünk, erdélyieknek többletet jelenthet, hogy a könyvben szereplő mitikus lények keletkezéstörténete az itthoni tájegységek folklórjára vezethető vissza.

Nyilván, ez korántsem jelenti azt, hogy Erdélyen kívül ne létezne gazdag hiedelemvilág és a Bestiarium mindezt tapintható közelségbe hozza. Téli estékre pedig keresve sem találhatunk jobb olvasmányt.