A kultúra jövőjét féltik a tervezett megszorító intézkedések miatt a kiadók

A könyvek áfakulcsának bármilyen emelése növeli a fizetésképtelenség és a csődök kockázatát ebben az ágazatban, annál is inkább, hogy az országban európai uniós szinten a legkisebb az egy főre jutó könyvpiac - áll a Romániai Kiadók Szövetségének igazgatótanácsa által szerdán kiadott közleményben.

„A Romániai Kiadók Szövetségének igazgatótanácsa aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy nyilvánosan vitatott intézkedések negatív hatással lesznek a kultúrára és különösen az írott kultúrára. A könyv értéklánca, amely a szerzőket, kiadókat, könyvkereskedőket és könyvtárosokat foglalja magában, évek óta a túlélés határán van, így minden olyan intézkedés, amely az egyik szereplőt érinti, középtávon az összes többit is kibillentheti az egyensúlyából" - áll a közleményben.

Illusztráció: Pexels
A Romániai Könyvkiadók Egyesülete úgy véli továbbá, hogy a szabadfoglalkozásúakat célzó adóintézkedések negatívan hatnak a műfordítók tevékenységére, és megállapítja, hogy a könyvesboltok megnyitását és működtetését támogató intézkedések hiánya „büntet minden kezdeményezést ezen területen, és negatívan befolyásolja a könyvterjesztést".
A betöltetlen könyvtárosi állások megszüntetése szintén csapás az ágazatra, mivel a könyvtárak így is szakemberhiánnyal küzdenek, hiszen az alacsony bérek, a felszereltség hiánya elriasztja a fiatalokat a hivatástól.

„A kulturális intézmények, köztük a könyvtárak erőltetett központosítása a kiadások hatékonyabbá tételének ürügyén szintén aggodalomra ad okot: az állami költségvetés nem szenved az írott kultúra költekezése miatt, a megszorítások révén nyert megtakarítások is elhanyagolhatóak lesznek. Ehelyett a kulturális ágazatot hosszú távon kibillenti az egyensúlyából" - áll a közleményben.
A Romániai Kiadók Szövetsége azt javasolja a politikai döntéshozóknak, próbálják meg más területekről fedezni a költségvetéshiányt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?