Ciolacu: nem érintik a kultúrát a tervezett megszorítások

A kormány által mérlegelt intézkedések nem fogják befolyásolni sem a kulturális, sem az ifjúsági tevékenységeket - jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu, hangsúlyozva azonban, hogy az állam nem képes fenntartani a jelenlegi „túlburjánzott" infrastruktúrát. A kabinet az adócsalás visszaszorítására irányuló intézkedéseket is tervez.

A kormányfő részt vett a román egyetemisták fórumának a Victoria-palotában tartott megnyitóján. Itt egyebek mellett megkérdezték tőle, hogy a kormánynak a közigazgatási reformot, illetve a kiadások csökkentését célzó intézkedései hatással lesznek-e valamilyen formában az ifjúsági, oktatási és kulturális ágazatra.

Az Agerpres által idézett miniszterelnök azt mondta, „három külön dologról van szó", hiszen a kabinet tervezett intézkedései egyrészt a közigazgatási reformot célozzák, ugyanakkor fiskális kiigazítást, illetve az adócsalás visszaszorítására irányuló intézkedéseket is tervez a kormány, tekintve, hogy Románia is azon uniós tagállamok közé tartozik, ahol a legnagyobb az adócsalás. „Azt most megígérhetem, hogy egyetlen fiskális kiigazító intézkedés sem fogja befolyásolni az ifjúsági vagy kulturális tevékenységeket" - fogalmazott.

Ciolacu: nem akarok ennyi hitelutalványozót látni. Fotó:  Agerpres

Ciolacu ugyanakkor hangsúlyozta, elfogadhatatlannak tartja, hogy Romániában van a legtöbb hitelutalványozó közintézmény a világon. „Én nem akarok ennyi hitelutalványozót látni. Nem kell mindegyik intézménynek közbeszerzést hirdetnie, ezeket lehet központosítani megyei szinten. Ahhoz, hogy megvásároljanak egy ceruzát, kell egy gazdasági igazgató, egy jogi osztályvezető, egy közbeszerzési szakember, mert el kell készíteni a tenderfüzetet is. (...) Nem! Ez az infrastruktúra a kommunista korszakot idézi. Más időket élünk" - fogalmazott. Az építőiparban, a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban és az IT-szektorban érvényes adókedvezmények esetleges megszüntetése kapcsán a miniszterelnök azt mondta, nem fognak „brutálisan" közbelépni, mert a kormány „nem akarja elrontani azt, ami működik".

Kedden Kelemen Hunor közösségi oldalán arról írt, hogy a kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő tervek elvetésére kérte a román kormányfőt. Az RMDSZ elnöke bejegyzésében kifejtette: egy hete arra kérte Marcel Ciolacut, hogy a bukaresti kormány vesse el a pár hete kezdeményezett „kulturális gyilkossági kísérletet, ezt a reformnak álcázott mélységesen mély butaságot".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?