Már itt a legelején tisztázandó: nem elírás, elütés a címbeli szó, nem a kaukázusi köztársaságra utal, hanem az utóbbi napokban igen sűrűn emlegetett elhízott államra, mint nyomasztó belpolitikai feladványra. A kormány valós reformként beharangozott karcsúsító szándéka legalább két elemében hiteltelen – aligha valós, és végképp nem reform; nem lehet komolyan gondolni Marcel Ciolacu eltökélten artikulált mondatait az állami apparátus rövidesen várható csökkentéséről, mihelyt ezzel egy időben kiderül, hogy maga a kabinet alkalmaz újabb tanácsosokat, állami ügynökségek hirdetnek versenyvizsgát osztályvezetői posztokra. Az sem segít a miniszterelnöknek, ha amúgy jól eladható kerek számokkal operál a Victoria-palota propagandarészlege: 200 ezer fővel csökkentik a közszféra alkalmazottainak számát. A dolog itt megint duplán sántít: 1. tényleg kiszámolta valaki, hogy ez a mennyiség valóban ekkora és 2. mivel jórészt be nem töltött munkahelyekről van szó, mekkora a reális megtakarítás? Ugyanakkor meg a makroadatokat uniós szinten összevetve kiderül, hogy Románia mintegy 20-25%-kal kevesebbet költ GDP-arányosan az úgynevezett állami szektor működtetésére, mint a kontinens nyugati részének országai. Kicsiny és köpcös ország vagyunk – mondja erre a szociológus. Cătălin Zamfir, az Életminőségkutató Intézet igazgatója ezt a frappáns diagnózist úgy bontja ki, hogy a közszférára szánt, relatív kevés pénzt az állami „hájtartalékok” fenntartására herdáljuk el jórészt, magyarán fokozottan fékezett habzású hatékonysággal. Mert míg – a súlyfeleslegnél maradva – egyes polgármesteri hivatalok (mint pl. a kolozsvári is) pótlékot utalnak alkalmazottaiknak a munkahelyi feltételek miatti elhízás és ebből adódó érrendszeri ártalmak – esetleges – veszélye okán, a terepen ténykedő szociális munkást masszívan alulfizeti a rendszer. Az a rezsim, amely harsányan szörnyülködik az aggmenházakban „hirtelenjében” felfedezett embertelen állapotok miatt. És ugyanennek a rendszernek a politikai elitje publikusan kesereg azon, hogy hát a nép, az istenadta és hálátlan popor mintegy 90 százaléka nem, vagy kevésbé hisz már az olyan alapintézményeknek, mint parlament, kormány, államfői hivatal. Meg hogy több mint kétharmaduk gondolja azt, hogy Románia irányt tévesztett. (Csak a kontextust árnyaló-bővítő adalékként: az ország tartósan nem jó felé halad, 1990 óta a felmérésekben erre vonatkozó kérdésre mindössze két ízben regisztráltak 50 százaléknál enyhén pozitívabb választ.)

Az iránytévesztésnél már csak az aránytévesztés súlyosabb. Fűnyíró-reflexre edzett szemlélettel meghirdetni az átfogó, felelős közpénzkezelési kampányt, elsőre lehet, hogy jól hangzik: a pauperizált rétegek agyonfrusztráltjai és a magánszektor „patronjainak” egy része + az örökös rendszerellenes zendülők elégedetten kiálthatnak fel: „Végre ezek az államiak is szívnak, ideje volt már, úgyse csinálnak majdnem semmit két hivatali kávézás között, legalább most izguljanak egy kicsit!” Nézzük akkor mégis a számokat. Feltéve, hogy a pénzügyi tárcánál tudnak kalkulálni, 2023 júniusában 1.284.199 közalkalmazottunk volt. (20 ezerrel több, mint két éve.) Ebből a tanügy és a belügy, illetve az egészségügy és a hadügy kitesz összesen 410 ezer főt. A helyi önkormányzatokban 465 ezer ember dolgozik. Honnan nyesünk, mennyit, milyen alapon – kérdi a közügyek iránt érdeklődő médiafogyasztó. Persze hogy a kultúra-sport-szabadidőprogramok, jön a kormányzati replika. Ott egyébként is ment a dőzs, és baromi összegek szórattak szerte. Nem számít, ha a 2023-as büdzsé adatai erre vaskosan rácáfolnak, művészet és művelődés, meg sportolgatás (jövőre olimpia Párizsban, csak mondom), ezek ilyen mellőzhető dolgok, a (szavazó)polgár jó közérzete nem ebben áll. Látja ám a nyirbálási tervvel megbízott közgazdász, hogy ez nem lesz elegendő – miközben továbbra is vitáznak arról, hogy mekkora is ez a drámai méretű hiány. Muszáj kicsit beugrani a szomszéd parcellába, hol az adónemek serkennek. S növekednek szorgosan. Rögtön előbukkan egy 81 ezres; ennyien vannak, kik többet keresnek havonta, mint az államfő, bizonyos hányaduk közszférában nyomul. Ha ezeket a piszokmagas jövedelmeket plusz adóval illetjük, igen jó benyomást keltünk. Hadd legyen valós közteherviselés! Nem fontos, hogy ha mondjuk 16%-os extraadóval megfuttatjuk, az így nyert többletbevételből majdnem 2 kilométer príma minőségű autópályát lehetne a hiányérzetekkel küszködő nép toporzékoló lába elé teríteni.

Mielőtt az olvasó megcsömörölne a sok adattól százaléktól és számigálástól, még egy apró gyakorlatot megkockáztatok: hogy a kevesebb akkor hogyan lesz egyben magától értetődően hatékonyabb, túl bonyolult képlet, ezért csak a kormánystruktúra számbeli összetételének néhány vetületére szorítkozom. A Ciolacu-kabinet két tárcával lett vékonyabb, mint az előző kormány. A Victoria-palota főtitkársága júniusban 4763 főt foglalkoztatott – ez másfél ezerrel több, mint a szenátus, a képviselőház, meg az államfői hivatal állománya összesen. Vagy hogy a kormány háza táján maradjunk, nagyjából ötszázzal haladja meg a szállításügyi, területfejlesztési, külügyi és művelődési tárca alkalmazottainak összesített számát. Ebből még a matekkel nem túl közeli viszonyban levőknek is nyilvánvaló, honnan lehetne kezdeni az állam fogyókúráját. Persze, ha van hozzá kellő akarat. Politikai akarat, ahogyan sokat sejtetően mondják-mantrázzák mindenféle médiafelületen a hon közeljövőjét illő gondterheltséggel vizslató elemzők, jósok, szakértők, megmondóemberek. Közben meg egy hátsó irodában a szabóasztalon ott hever a mindenható excel, melybe épp belematat egy könyökig feltűrt ujjú kéz: ezentúl nem 400, hanem 450 alkalmazottra jut majd az a két és fél darab szolgálati gépjármű.