Minisztériumi pénzszórás hizlalja a költségvetési hiányt

Miniszteri tanácsadók és kommunikációs munkatársak hadára, büfésekre, személyi futárokra szórják a pénzt a Ciolacu-kabinet minisztériumai.

Az első félév végén hozzávetőleg 20 milliárd lej hiányzott az államkasszából a költségvetés tervezetéhez képest, írja a Ziarul Financiar. Bár a kormány illetékesei következetesen a bevételi kieséseket hangsúlyozzák, a Pénzügyminisztérium adatai azt mutatják, hogy a kiadási oldalon jóval nagyobb a baj.

Illusztráció forrása: Adobe Stock

Az előzetes tervek szerint az év első hat hónapjában 50 milliárd eurónak kellett volna befolynia az államkasszába, a valós bevételek azonban csak 49 milliárdot tettek ki. Ez azt jelenti, hogy a bevételi oldalon a kiesés 1 milliárd euró, közel 5 milliárd lej.

2022 végén, amikor az idei költségvetés tervezetét kidolgozták, a kormány szakemberei 53 milliárd euró kiadással kalkuláltak. Ezek a számítások túlontúl optimistáknak bizonyultak, a kormány ugyanis ennél 3 milliárddal többet, 56 milliárd eurót költött.

Az adóemelésekből és adókedvezményekből álló megszorítások mellett a Ciolacu-kabinet költségcsökkentő intézkedéseket is tervez, aminek részeként intézményi összevonásokra is sor fog kerülni, illetve be nem töltött állások tömkelegét szüntetik meg. Mostanáig egyetlen tárca, a Pénzügyminisztérium tette közzé a szervezeti felépítését, melyből kiderül a betöltött és az üres állások száma is.

Tanácsadás havi nettó 13 ezerért

A dokumentum azt mutatja, hogy Marcel Boloș pénzügyminiszternek nem kevesebb, mint 8 személyi tanácsadója van, akik havi szinten összesen nettó 46 978 lejt keresnek, ami bruttóban hozzávetőleg 90 ezer lejnek felel meg. A tanácsadók között van olyan, aki csak 1751 lejt keres, de olyan is, aki 13 ezernél többet, ami közel duplája a miniszteri kabinetfőnök nettó bérének. Vélhetően ennek a tanácsadónak minden szava aranyat ér.

Erősen túlméretezettnek tűnik a tárca kommunikációs-, sajtó és átláthatósági osztálya is, melynél 17 fő dolgozik. Ezek között van egy osztályvezető, két irodavezető, egy tanácsos, egy előadó, kilenc szakértő és három büfés. Utóbbiak közül kettőnek a nettó bére meghaladja a 3 ezer lejt, vagyis többet keresnek, mint egy egyetemi diplomával rendelkező pályakezdő pedagógus, ráadásul borítékolható, hogy nincs gondjuk az uzsonnával.

Luxusnak tűnik az is, hogy az egészségügyi miniszternek személyi futára van, aki bruttó 6277 lejt keres. Ebben az összegben benne van a rossz munkakörülményekért járó 761 lejes pótlék is. A magasabb beosztású munkatársak ennél lényegesen többet, egyesek 2 ezer lej fölött kapnak azért, mert ártalmas körülmények között tevékenykednek, ami teljes mértékben érthető, lévén közismert, micsoda rémes körülmények között robotolnak a minisztériumi alkalmazottak. Egyébként Alexandru Rafila a Ciolacu-kabinet egyetlen tagja, akinek személyi futára van.

Meglepő módon a Tanügyminisztérium munkatársai mindössze kb. negyedakkora pótlékot kapnak az ártalmas munkakörülmények miatt, mint egészségügyis kollégáik. Ennek a magyarázata az lehet, hogy előbbi minisztérium irodáiban a munkakörülmények inkább egészségkárosító hatásúak.

A Munkaügyi és Társadalmi Szolidaritás Minisztériumában végzett munka minden bizonnyal nagyon energiaráfordítással jár, s így nagyobb kalória bevitelt igényel, mint a többi tárcánál, ugyanis az ott dolgozó munkatársaknak 346 lej értékű élelmiszer pótlék is jár. Ilyen pótlékot egyetlen más minisztériumnál sem fizetnek.

Nem üres az üres állás

Valószínűleg sokakat meglepett, hogy a kormány évi 2 milliárd eurót szeretne megtakarítani 200 ezer be nem töltött közalkalmazotti állás megszüntetésével. Logikusnak tűnik a kérdés, hogyan lehetnek költségei egy be nem töltött állásnak, Romániában azonban, igenis vannak. A be nem töltött állásokra eső feladatköröket is elvégzi, legalábbis elméletben, egy másik munkakörben levő közalkalmazott, s felveszi az azokért járó pénzt.

A szakemberek egy része szkeptikus a bejelentett költségcsökkentő intézkedések hatékonyságát illetően, legalábbis ami az idei évet illeti. „Látok itt egy hazugságot. Az igazgatótanácsok létszámcsökkentésének, a be nem töltött állások megszüntetésének és a vezetők számának a csökkentésének december 31. a határideje, s biztos, hogy nem fognak sietni vele. Addig az igazgatók és az osztályvezetők megtartják a jelenlegi bérüket, mindennek csak december 31. után lesz hatása a költségvetésre” – nyilatkozta a Ziarul Financiarnak Bogdan Glăvan, a Román-Amerikai Egyetem közgazdász oktatója.

Kapcsolódók

Kimaradt?