Akkora az öthavi költségvetési hiány, hogy a Holdról is látszik

Az öthónapos deficit több mint háromnegyedével nagyobb az egy évvel korábbi értéknél, ami kifejezettem aggasztó.

Május végéig, vagyis öt hónap alatt sikerült összehoznia a kormánynak az idei évre tervezett költségvetési hiány 52,7 százalékát. Ez siralmas eredmény, főleg annak fényében, hogy a deficit nem egyenletesen oszlik el az év egészében, decemberben szokott nagyon megugrani.Fotó: Pixabay

Az állami bevételek az év első öt hónapjában 10,4 százalékkal nőttek, 197,54 milliárd lejre. Az áfából, a jövedéki adóból és a társasági adóból származó bevételek is a tervezettnél kisebb mértékben emelkedtek, 6,3, 8,6, illetve 3,9 százalékkal. Pozitívum, hogy az Európai Uniótól 37,3 százalékkal több pénz érkezett, mint 2022 azonos időszakában, 17,29 milliárd lej.

A kormány kiadásai a bevételeknél jóval gyorsabban, 17,3 százalékkal nőttek, 234,45 milliárd lejre. A kiadások nem csupán abszolút értékben, hanem GDP-arányosan is növekedtek, tavaly ugyanis a bruttó hazai termék 14,2 százalékát tették csak ki, idén azonban már a 14,7 százalékát.

Az állami alkalmazottak bérére 52,82 milliárd lej ment el, nyugdíjakra és az egészségügyi ellátásra 82,3 milliárd, míg az államadósság kamataira 14,41 milliárd. Óvatos optimizmusra ad okot, hogy beruházásokra 25,51 milliárd lejt költött a kormány, 55,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Ami tragikus, az a 36,91 milliárd lejes költségvetési hiány. Ez 9,56 milliárd lejjel hízott május folyamán, míg a tavaly májusi értéket 16,01 milliárddal, 76,6 százalékkal haladja meg. Ennek alapján egyértelmű, hogy a kormánynak sürgősen lépnie kell, hacsak nem akarja, hogy az idei deficit nagyon elszálljon. A 2023-as költségvetés-tervezet értelmében az év végén a deficit értéke legfeljebb 68,2 milliárd lej lehetne.

Május végén a költségvetési hiány a GDP 2,32 százalékával volt egyenértékű, míg egy évvel korábban mindössze 1,57 százalékos volt. Ezzel együtt, Románia 5,75 százalékos deficittel zárta a 2022-es évet, míg az idei hiánycél 4,4 százalék. Mostanáig a kormány illetékesei erősködtek, hogy bármi áron, de tartani fogjuk a hiánycélt, azonban valószínűleg már mindenki számára egyértelművé vált, hogy ez adóemelés vagy szigorú megszorító intézkedések nélkül képtelenség.

Kapcsolódók

Kimaradt?