Költségvetési Tanács: 7 százalék lesz a költségvetési hiány, nem 5,84

A testület szerint a kormány túlbecsüli a költségvetési bevételeket, ellenben alulbecsüli a kiadásokat.

Pozitív volt az idei első költségvetés-kiigazítás, jelentette be Nicolae Ciucă kormányfő, arra utalva, hogy a központi költségvetés bevételei előre láthatóan a tervezettnél 30 milliárd lejjel nagyobbak lesznek. A kormány illetékesei, úgy tűnik, elégedettek az államháztartás állapotával, pedig a szakemberek szerint erre semmi okuk nem lenne.Fotó: Agerpres

„Szerintem egy deficites országnak nem lehet pozitív költségvetés-kiigazítása” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Cristian Păun, a bukaresti Gazdasági Tanulmányok Akadémiájának (ASE) oktatója. Véleménye szerint már csak azért is helytelen pozitív kiigazításról beszélni, mivel a kormány számításai szerint az idei költségvetési deficit 77 milliárd lejről 80 milliárd lejre nő.    

A Pénzügyminisztérium szerint a hiánycél nem változik, a bruttó hazai termék (GDP) 5,84 százaléka marad. A Költségvetési Tanács szerint azonban a kormány téved, a bevételeket túlbecsüli, a kiadásokat ellenben alábecsüli. A testület úgy látja, hogy a valós költségvetési bevételek 9 milliárddal kisebbek lesznek annál, amennyivel a Ciucă-kabinet számol. Ez az összeg az idei GDP 0,66 százalékának felel meg.   

A kiadások terén pont fordított a helyzet, a valós érték 6,2 milliárd lejjel nagyobb lesz a tervezettnél, ami a GDP 0,45 százalékával fogja megdobni a deficitet. Ez együttesen azt eredményezi majd, hogy a költségvetési hiány a tervezettnél lényegesen nagyobb lesz, a GDP 7 százalékát teszi majd ki.          

A Költségvetési Tanács szerint a kormány számításai az energiaárak szabályozásával kapcsolatos kiadások tekintetében vannak elszakadva a valóságtól. „Az energetikai kompenzációs költségeknek ez az alulbecslése nagyban veszélyezteti a költségvetést és az államháztartási konszolidációt” – olvasható a Daniel Dăianu vezette testület elemzésében.

Cristian Păun szerint fölöttébb egészségtelen alapokon áll a román gazdaság növekedése. „Nem egészséges az a gazdasági növekedés, ami deficiten és adósságon alapul. Olyan ez, mint amikor egy család vesz egy új hűtőszekrényt és egy új autót, de mindezt hitelből. Kölcsönt véve fel, a család a jövő és a hitelező foglya lesz, főleg, ha az új szerzemények nem jövedelmet generálnak, hanem fogyasztást. (…) Mi nagyon sok pénzt veszünk kölcsön azért, hogy fenntartsuk a fogyasztást” – mondja a közgazdász oktató. Véleménye szerint, amint az a költségvetési végrehajtás adataiból is kitűnik, a gazdasági növekedés továbbra is a fogyasztáson alapul.

„Ami jelen pillanatban húzza Románia gazdaságát, az a fogyasztás, ami mérséklődni fog az év második felében. (…) A beruházások szerepe továbbra is jelentéktelen, ez pedig megnehezíti az infláció kezelését. Beruházások nélkül nem nőhet a termelés, ha pedig a termelés nem nő, az kihat az árakra” – magyarázza Păun.

Kapcsolódók

Kimaradt?