Ezért lett alacsony a költségvetési hiány: milliárdokkal tartozik a kormány az energiaszolgáltatóknak

Legalább 7 milliárd lej, az energiaszolgáltatókkal szembeni tartozást hozott át az idei évre a kormány. Ha ez az összeg, ahogy az normális lett volna, jelentkezik a tavalyi költségvetésben, a deficit bőven 6 százalék fölött lett volna, meghaladva az 5,74 százalékos hiánycélt.

Az előzetesen vártnál jobban teljesített tavaly a román gazdaság, amely 4,9 százalékkal nőtt. A költségvetési végrehajtás számai is kedvező képet mutatnak, főleg ami az éves hiányt illeti. Tavaly a kormány kiadásai 81,01 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket. A költségvetési deficit a bruttó hazai termék (GDP) 5,68 százalékának felelt meg, míg a kitűzött hiánycél 5,74 százalék volt.

Fotó: Pixabay

Ez látszólag kitűnő eredmény, ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a tavalyi kiadásokat, kiderül, hogy a kiadási tételek egy része nem került kifizetésre, át lettek tolva az idei évre.

A kormány árplafon bevezetésével és részleges árkompenzációval próbálta megkímélni a fogyasztókat a villanyáram és a földgáz brutális mértékű drágulásának a sokkhatásától. Ezt a hatósági árrendszert két jogszabály szabályozta: a 118/2021-es és a 27/2022-es kormányrendeletek. Ezek értelmében a szolgáltatók kötelesek szabályozott áron számlázni az energiát a fogyasztóknak, az emiatt elszenvedett veszteségeket pedig utólag megtéríti a kormány. A szolgáltatók az Országos Energia-szabályozó Hatósághoz (ANRE) nyújtják be a térítési igényléseiket, mely elbírálja azokat, s ha jogosnak találja, továbbítja az illetékes intézményekhez. A kifizetéseket a szolgáltatók felé az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPSI) és az Energiaügyi Minisztérium végzik.

Körülményes elszámolás

Ara, hogy az elszámolásra és a visszatérítésre kidolgozott módszertan roppant körülményes, kezdettől fogva felhívták a figyelmet a szakemberek, s időközben be is igazolódott. Az ANRE december 22-én azt közölte, hogy meghaladta a 7,7 milliárd lejt az energiaszolgáltatók igénylései alapján visszafizetésre jóváhagyott összeg. A hatóság havi bontásban is közölte az összegeket, s összevetve a december végi közleményt a januáriakkal, kiderül, hogy az év végén még az áprilisi elszámolásnak sem jutottak a végére, a későbbi hónapokról nem is beszélve.

Az ANRE legutóbbi, február 21. közleményéből kiderül, hogy időközben a szolgáltatóknak a kormánnyal szembeni jóváhagyott követelései 12,7 milliárd lej fölé nőttek, vagyis két hónap alatt 5 milliárddal emelkedtek.

Ez azt jelenti, hogy a kormány minimum 5 milliárd lej kiadást átgörgetett 2022-ből idénre, s ha ezek a tavaszi és nyári költségek jelentkeztek volna a költségvetésben, akkor a deficit nem 81, hanem 86 milliárd fölött lett volna, GDP-arányosan pedig jóval meghaladta volna a hiánycélt. Azonban a teljes, tavalyról áthozott összeg ennél számottevően nagyobb.

A február 21-én közreadott kimutatásban december 0 lejjel szerepel, míg november mindössze 1,218 milliárddal. Nagy-Bege Zoltán, az ANRE alelnökének elmondása szerint jelenleg augusztus az utolsó hónap, melyben lezártnak tekinthető az elszámolás, ami 2,633 milliárd lej, a szolgáltatóknak megtérítendő összeget eredményezett. Szeptemberre eddig 1,31 milliárd, októberre pedig 1,21 milliárd lejnél tartanak. Az ANRE asztalán még 210 benyújtott számla van, ezek elbírálása tart.

További milliárdok

Nagy-Bege Zoltán azt mondja, hogy bár októberben elkezdődött a fűtési szezon, s megnőtt a gázfogyasztás, az egyhavi visszatérítendő összegek nem fogják meghaladni a 2,6 milliárd lejt. Ennek a magyarázata az, hogy augusztusban a kormány szűkítette az ipari kedvezményezettek körét és maximálta a gáz beszerzési árát, illetve csökkent az energia ára a korábbi hónapokhoz képest. Mindezeket figyelembe véve, s eltekintve a decembertől, melynek a kifizetése normális esetben is 2023-ra esett volna, a kormánynak az energiaszolgáltatókkal szembeni tavalyi tartozásai 2 milliárd lejjel még biztosan nőni fognak.

Ez azt jelenti, hogy a kabinet kb. 7 milliárd lej tavalyi kiadást, aminek a 2022-es költségvetésben kellett volna jelentkeznie, áttolt az idei évre. Emiatt volt a vártnál alacsonyabb a deficit, az átgörgetett 7 milliárddal ugyanis abszolút értékben 87,01 milliárd lej lett volna, GDP-arányosan pedig 6,17 százalék, ami jóval meghaladja a hiánycélt. A siker tehát csak papíron létezik, s idén vagy jövőre meglesz a böjtje.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?