Öt év alatt háromszorosára drágult az államadósság finanszírozása

2017-ben még csak 10,1 milliárd lejbe kerültek az államadósság kamatai, tavaly már 29,09 milliárdba.

Soha nem költött még annyit a bukaresti kormány az államadósság finanszírozására, mint tavaly. A korábban felvett hitelek kamataira 29,09 milliárd lejt kellett kiadni 2022-ben, ami drasztikus, 62 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest is. 2021-ben még csak 17,9 milliárd lejt vittek el a kamatköltségek a központi költségvetésből.Fotó: AdobeStock

Néhány év alatt megháromszorozódtak az államadóssággal kapcsolatos kiadások. 2013 és 2017 között a kamatokra költött pénzösszeg csekély mértékben változott. 2013-ban 10,7 milliárd lej volt a kamatköltség, ami egy évre rá 10,2 milliárdra, 2015-ben pedig 9,5 milliárdra csökkent. 2016-ban 10 milliárd lejbe került a kamatok fizetése, a következő évben pedig 10,1 milliárdba.

A gazdasági elemzők egy része úgy véli, mindez nem jelent gondot, elvégre az utóbbi években az ország bruttó hazai terméke (GDP) jelentősen megnőtt. Ez igaz is, azonban a gazdasági növekedés mértéke meg sem közelíti a kamatköltségek emelkedésének a ritmusát.

2013-ban a GDP 1,7 százalékát költöttük az államadósság kamataira, 2016-re azonban ez az arány 1,3 százalékra csökkent. Egy évre rá a GDP 1,2 százaléka is elég volt az államadósság finanszírozására, s ugyanez volt az arány 2019-ben is. A kiadások a koronavírus-járvány alatt is visszafogott ütemben nőttek, 2021-ben is csak 1,5 százalékon álltak. Tavaly aztán a megugró költségek már a GDP 2 százalékát tették ki.

Azt, hogy ez mit jelent, jól érzékelteti, hogy kamatokra többet költöttünk tavaly annál, amennyi a Védelmi Minisztérium költségvetése volt, s alig maradt el az Oktatási Minisztériumétól. Előbbi tárca 25,9 milliárd lejből gazdálkodott 2022-ben, utóbbinak pedig 29,9 milliárd lej állt a rendelkezésére.

A tavalyi év novemberének végén Románia államadóssága 654,5 milliárd lej volt, az idei év végén pedig már bőven 700 milliárd fölött lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?