Lassan, szinte észrevétlenül belearaszolunk a nyárba, a halomnyi Celsius miatt talán nem a kívánt ritmusban. Most inkább a térképek, a látnivaló-listák, a kerékpárkölcsönzés, a kompjárat programja, ilyenek kötik le a népek több mint felének figyelmét; annak a 30-40 százaléknak, amely „lemondott” idén az üdülésről, mennyivel könnyebb, ugye. Figyelhetne kicsit hátrafelé is ez az idénydinamikából kimaradt réteg, nem elmerengve, kesernyés-önmarcangoló nosztalgiázással, mindössze egy pillantás: ha jól időzített, megmarad a retinán az ábra…

Konkrét, eléggé egyszerű, és mégis makacskodó gond tűnik fel a retrovizorban. Hét éve, hogy változott a nyolcadik osztályt lezáró képességvizsgák menetrendje, 2016-ig ugyanis a román nyelv – kisebbségek anyanyelve – matek sorozat játszott, egymást követő napokon zajlottak a tesztek. Adrian Curaj, a Cioloș-kabinet tárcavezetője (megannyi elődjéhez és utódjához méltón) feledhető teljesítményt nyújtott, de élek a gyanúperrel, hogy az ő, alig bő féléves mandátumában született a döntés. Tény, hogy 2017 nyarán már a román nyelv–szünnap–matek–kisebbségi nyelv sorrend érvényesült.

Eddig nem, vagy alig került terítékre a változás szerintem diszkriminatív jellege, magam is csak akkor hozakodom elő ezzel, amikor nyolcadikos vizsgázó nebuló apjaként képbe kerülök. Mert úgy vélem, igenis hátrányosan különbözteti meg a rendszer a kisebbségi nyelven tanuló diákokat (a magyarok mellett – igaz, jóval csekélyebb számban, de – a németeket, ukránokat, romákat, szlovákokat, szerbeket is). A többséginek kijár a két vizsga közti cezúra – amikor persze a kisebbségi is pihenhet, feltöltődhet, de a második és harmadik teszt között már nem adatik meg a szusszanás esélye. Legyen joga a pihenésre, feltöltődésre, mert ez így, ebben a formában azt sugallhatja, hogy a magyart (meg a többi anyanyelvként oktatott kisebbségi nyelvet, mert bizony hajlamosak vagyunk inkább csak a magyarra gondolni, ha a minoritás sérül, pedig hát vannak itt még mellettünk közöttünk nemmagyarok, kik egy csónakban eveznek, vagy billegnek) csak úgy odacsapták a sor végére, „örvendjen, ha megtapad” címmel. Egy közösségi felületen pár hete ezt szóvá is tettem, azzal az ígérettel, hogy a téma végére járok. Rá is kérdeztem a magyar ügyeket vivő oktatásügyi államtitkárnál, akitől felemás választ kaptam: hogy ez tényleg nem volt mindig így, meg hogy a járvány idején nem akarták a helyzetet bonyolítani a sorrend bolygatásával. Csakhogy ismétlem, a visszakereséskor kiderült, már legalább hétéves kronológiája van a történetnek, tehát a pandémiás indok biceg. A vizsgákra vonatkozóan volt már megkeresés az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, de nem mostanában – pontosított megkeresésemre Asztalos Csaba, az intézmény elnöke. Egy parlamenti képviselő sérelmezte a magyar diákok helyzetét, a politikus szerint akkor lett volna fair a helyzet, ha mindenki az anyanyelvén mérettetik meg, tehát nem lett volna kötelező ebben a megközelítésben a román, de az aspektus nem kötődik közvetlenül a cikk témájához. Annyit megtudtunk, hogy az uniós jogorvoslati fórumokhoz továbbított felvetések, megkeresések rendre visszaérkeznek, mert az EU jelenlegi működése szerint az oktatási kérdések nemzeti hatáskörben maradtak. Asztalos úgy véli, a szaktárcához intézett kérvény-javaslat-felvetés pozitív elbírálásra esélyes, és az ügyet minisztériumi szinten meg lehet oldani. De most nyár van, és szélcsend, és dögmeleg...

Addig is, amíg valaki pennát ragad, s felírja egy ívre, hogy Către..., hadd térjek ki a sztori újabb – civil – fordulatára. Közösségi felületen megejtett bejegyzésemre a többi között Szilágyi N. Sándor is reagált. A tanár úr az én formai megközelítésemet meghaladva eleve „forradalmi”/friss szempontot ajánl a témakezeléshez: „A diszkrimináció pont ott van, hogy kezdődik a román vizsgával, és ez ugyanakkor van a magyaroknak is, mint a románoknak, pedig ez két különböző tantárgy: a románoknak ez anyanyelv és a hozzá tartozó irodalom, a magyaroknak meg második nyelv és az ahhoz tartozó irodalom. Diszkriminációmentes akkor lenne, ha a vizsgázás eszerint történne:

1. Anyanyelv és irodalom – ez a románoknak (illetve román tagozatosoknak) a román, a magyar tagozatosoknak a magyar, tehát egyszerre vizsgáznának a románok románból, a magyarok magyarból, a németek németből, stb.

2. Matematika.

3. Csak azoknak, akik nem román tagozatra járnak: Román nyelv mint második nyelv (nem anyanyelv) és némi román irodalom, de nem olyan részletesen, mint amiből a románok vizsgáznak az első napon, hiszen nekik ez világirodalom, még ha nekünk mind közül a legközelebbi is.”

Nagyon sok hozzáfűznivaló nincs, inkább továbbgondolandó, erre való a nyár, a kitágult idő; mint egykor a házi olvasmányokat, a szakpolitikusok, érdekvédők, hozzáértő koponyák, esetleg leendő nyolcadikosok szülei alaposan latolgathatnak, elemezhetik, tanulmányozhatják a történteket. És itt a hőhullám taraján azért igyekeztem pontot tenni a textus végére, hogy minél előbb publikálhatóvá váljék a szöveg. Mert ha arra gondolok, hogy úzusként az államapparátusban milyen ütemben megy a véleményezés, a háttéranyagok összeállítása, a tanácskozás, a döntés előkészítés és maga a döntés meghozatala, talán így van esély, hogy jövőre ne kelljen ugyanerről a kérdésről cikkezni.

(Nyitókép: Léphaft Pál rajza)