Nikki Sixx neve bizonyára ismerősen cseng (majdnem) mindenki számára, hisz ő nem más, mint aki létrehozta 1981-ben a világ egyik leghíresebb rockzenekarát, a Los Angelesből útjára indult Mötley Crüe-t. Amikor ez a név elhangzik, akkor több minden eszébe jut az embernek, mint például az olyan, immár örökzöld klasszikusokká vált dalok, mint a Kickstart my Heart vagy a Home Sweet Home, a milliós példányszámban világszerte eladott lemezek, amelyek jó néhány arany - meg platinalemezt eredményeztek, látványos koncertek, lehetetlen fellépőruhák és frizurák, meg persze, jó néhány világraszóló botrány is, amelyek a zenekar tagjaihoz fűződnek és immár szerves részeit képezik a rocktörténelemnek. 

Ezzel a könyvvel, amely Amerikában 2021-ben jelent meg, idéntől pedig magyarul is olvasható, Nikki Sixx gyakorlatilag folytatja azon könyvek sorát – A heroin naplók, a This Is Gonna Hurt és a Mötley Crüe – The Dirt –, amelyek a tengerentúl a New York Times bestseller listájára kerültek. Ezek a művek mind, így vagy úgy, a Mötley Crüe történetével foglalkoznak, de ha a történések kronológiai sorrendjét nézzük, akkor az utoljára megjelent Az első 21 képezi a kiindulópontot, amelyben – ahogy az már a címből kiderül – Nikki Sixx túlnyomórészt saját magáról, gyerek- és ifjúkori éveiről mesél, ebből a szemszögből nézve pedig valóban van új mondanivalója, mert a könyvből kiderülnek még olyan információk, amelyekkel lehet, hogy a legfanatikusabb rajongók sem voltak mostanáig tisztában, legalábbis ebben a formában biztosan nem.

De ne szaladjunk előre. Mielőtt Nikki Sixx lett volna – vagy akár Nikki London és Nikki Nine – ennek a könyvnek az íróját polgári nevén Franklin Carlton Ferannának hívták, a leírt események pedig az ő életútját mesélik el, egészen pontosan 21 éves koráig, ekkor változtatja meg ugyanis nevét – hivatalosan is – Nikki Sixxre. Zárójelben meg kell jegyezni, hogy ezt a nevet lenyúlta valakitől, amit maga Sixx sem tagadott az idők során, a könyvben viszont bővebben is kifejti, hogy mi is történt tulajdonképpen, és sajátos magyarázatot is nyújt az ominózus esetre: „Mit érdekelt engem, és mit számított ez? Nem Johnny Thunders nevét nyúltam le. Pofátlan voltam? Az hát. De a pofátlan nem a rock ‘n’ roll szinonimája?”

Ha pedig már a lenyúlásoknál tartunk, akkor van még bőven ebben a szegmensben, mivel Frankie ifjúkorában elég sok mindent lenyúlt. Képletesen és konkrétan is, ezeket a sztorikat most az olvasó elé tárja. Képet kapunk arról, hogy milyen zenei hatások érték akkoriban és ezeket hogyan használta fel a későbbiek során, de azt is megtudjuk – itt pedig hangsúlyozza, hogy az általa elkövetett törvénytelenségek kizárólag céljának elérését szolgálták –, hogy hogyan lopta el első basszusgitárját, amiről aztán kiderült, hogy nem is basszusgitár, viszont akkor többször eladta és visszalopta, amit amúgy nem vett mindenki jó néven.

Az első 21 gerincét amúgy a családjához fűződő bonyolult viszonya alkotja. Frankie-t elsősorban nagyszülei nevelték, akikről végig nagy szeretettel ír. Megelevenednek a Texasban, Új-Mexikóban, Seattle-ben és főként Idahoban eltöltött évek, ezeken az élményeken keresztül pedig bepillantást nyerünk a ’60-as, ’70-es évek vidéki Amerikájába, amelynek kapcsán az olvasóban akár az az érzés is támadhat, hogy valamely Kerouac-regényt lapozza. Amúgy ez nem is áll annyira távol a valóságtól, mert Nikki Sixx saját bevallása szerint gyerekkora óta rengeteget olvas, a Mötley Crüe dalainak címei és szövegei kapcsán pedig nagy mértékben William S. Burroughs és Charles Bukowski írásaiból inspirálódott. A családi viszonyoknál maradva, nagyon jelentős szempont, hogy ebben a művében a szerző hangsúlyosan árnyalja az anyjához fűződő viszonyát, amely a The Dirt esetében elég egysíkúra sikeredett. Aki a Netflixen látta a könyv alapján készült azonos című filmet, tudja, hogy miről beszélek.

Különálló egységnek tekinthető bizonyos mértékben a korai Los Angeles-i évek leírása. Nikki Sixx olyan legendás klubokba kalauzol el, mint a Roxy, a Troubadour, a Rainbow vagy a Whisky A Go-Go és első kézből értesülhetünk az akkori történésekről. Ez az időszak pedig később rengeteg könyvet és filmet inspirált, hisz a rockzenei szcéna (egyik) hőskoráról van szó, a Sunset Strip és Hollywood pedig ekkor az összes későbbi rocklegenda gyűjtőhelyeként funkcionált. Slash és Steven Adler, a későbbi Guns ‘n’ Roses-ikonok ekkor még a Stripen gördeszkáztak és rendszeresen belógtak a klubokba, hogy megnézzék az ott fellépő zenekarokat, köztük a Londont, amely Sixx első saját zenekara volt.

De találkozunk a W. A.S. P. frontemberével, Blackie Lawlessel is a könyv lapjain, akivel Sixx együtt zenélt annak Sisters nevű bandájában, továbbá az is kiderül, hogy Nikki miért mondott nemet Randy Rhoads-nak, aki kérte, hogy csatlakozzon az akkoriban egyik legnépszerűbb heavy metal-zenekarhoz, a Quiet Riothoz. Szóba kerül az L. A.-i éjszakai élet sötét oldala is, ugyanis a London zenekar kapcsolatban állt egy olyan klubtulajdonossal, aki nem sokkal később belekeveredett a hírhedt Wonderland-gyilkosságokba, amely ügyről később több film is készült. A szerző azt is leírja, hogy a látszólagos lazaság ellenére korántsem voltak könnyű idők, főleg hogy saját nagybátyja, aki a Capitol Records elnöke volt, kétszer is visszautasította zenekarainak – először a Londonnak, majd a Mötley Crüe-nek – a leszerződtetését. Elmondása szerint ezek a dolgok csak megerősítették abban, hogy tovább menjen az általa választott úton. Az idő pedig kétségtelenül Nikki Sixxet igazolta.

Az első 21 nem csak Mötley Crüe-rajongóknak ajánlott olvasmány, főleg hogy magáról a Crüe-ről többnyire áttételesen esik szó. Viszont bárki bátran kézbe veheti, aki érdeklődik a korabeli Amerika és a Kaliforniából útjára induló és a világot gyorsan meghódító – ma már külön zenetörténeti korszak – amerikai hard rock és heavy metál iránt, mert egy nagyon jól megírt, feszes cselekményű önéletrajzi könyvet sikerült tető alá hoznia a szerzőnek, aminek nyomán talán saját magát és korábbi ügyeit is sikerül picit más megvilágításba helyezni.

(Nyitókép forrása: Wikipédia)