Welcome to the jungle – szombaton CityRocks Szatmárnémetiben

Visszaviszik a rockzenét Szatmárnémetibe: július 29-én több száz zenész és énekes érkezik a városba, hogy Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobjának, a CityRocks-nak a keretében a legütősebb rock himnuszokkal forrósítsa fel a nyarat.

Hatalmas rockbuli vár mindenkit július 29-én, szombaton Szatmárnémetiben az Október 25. téren. A polgármesteri hivatal és a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ szervezésében a program 12 órakor kezdődik a részvevő zenészek regisztrációjával és a helyek elfoglalásával. 14 órától először a területi szekciók, majd együttes hangpróba lesz, amit 15 és 17 óra között a CityRocks főpróba zár.

A szervezők szerint a fanatikus rockzene-rajongóknak már ebben az időszakban az Október 25-e téren a helye, hiszen 17.30-tól már a Black River Blues Band koncertje tölti be a teret és adja meg az alaphangulatot.

Magára a flashmobra, azaz a kétszáznál is több zenészből álló CityRocks koncertre 19.00 órától várják a nézőket és bulizni vágyókat, hiszen olyan dalok csendülnek majd fel ebben a különleges felállásban, mint például az AC/DC-től a Back in black, a Metallica-tól az Enter sandman, és itt lesz minden idők egyik legkultikusabb rockhimnusza, az Another brick in the wall a Pink Floyd-tól is, de mindezek mellett olyan nemzetközi, román és magyar slágerek gazdagítják a playlistet, melyekkel garantáltan felpörgetik a szombat estét.

S ha mindez nem lenne elég, 22.00 órától egy zúzós Hollywood Rose (Guns ‘N’ Roses Tribute Band) koncerttel zárják a napot, akik a GunsNRoses legnagyobb slágereit hozzák el Szatmárnémetibe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?