FUNKorporation: nem zárkózunk el a műfaji határok feszegetésétől sem

Különböző stílusokat ötvöző dalokkal szórakoztatja a közönséget a FUNKorporation együttes. A Kolozsváron alakult zenekar garage funk, jazzy soul és balkán pop stílust képvisel, de folyamatosan törekednek a megújulásra és nem zárkóznak el a műfaji határok feszegetésétől sem. A zenekar az Electric Castle fesztiválon lépett fel pénteken, ott beszélgettünk Székely Erikával, a zenekar énekesével, valamint Bajusz Gáborral, az együttes dobosával.

Fotók: Lőrincz Anna

Tagok: Székely Erika (ének), Bajusz Gábor (dob), Sándor László (szintetizátor), Túrós Tamás (harsona), Sárkány Szilárd (gitár), Balla Szabolcs (szaxofon), Szakács Zalán (trombita).

A 2011-es megalakulás óta rengeteg koncertet adott a FUNKorporation, az évek során azonban a zenekar és vele együtt a tagok is sokat változtak. Bajusz Gábor, az együttes dobosa elmondta, szerkezetileg is változott a zenekar felállása. „Eleinte öten voltunk, most heten. Tulajdonképpen két alapító tag maradt a zenekarban, mondhatjuk, hogy mindenkinél közbeszólt az élet” - mondta. A FUNKorporation énekese Horváth Hanna volt, aki aztán külföldön folytatta tanulmányait, majd Székely Erika lett az énekes. „Volt egy időszak, amikor Erika és Hanna is énekelt, az volt a fénykor” – magyarázta Bajusz Gábor, aki elmesélte, hogy az együttes több tagja is más pályát választott az évek során.

A zenekar garage funk, jazzy soul és balkán pop stílust képvisel, tehát több stílus megjelenik a zenéjükben. Székely Erika, a FUNKorporation énekese elmondta, próbálták és próbálják feszegetni a műfaji határokat. „Gábor például nagyon szeretné, ha több népi elemet tudnánk belecsempészni a zenénkbe. Egyébként minden új saját szám egy picit különbözik a másiktól, de merem azt gondolni, hogy van egy egységes hangzása a zenekarnak” – tette hozzá.

Bár már van elég daluk ahhoz, hogy a koncerteken csak saját számokat adjanak elő, sokszor feldolgozásokkal színesítik a fellépést. „Ez függ attól is, hogy mi hogyan érezzünk magunkat, vagy éppen a közönség hogyan érzi magát. Néha bedobunk néhány feldolgozást is, amit éppen kedvünk lenne eljátszani és amit meg tudunk szólaltatni a mi nyelvünkön” – fejtette ki a zenekar dobosa.

A FUNKorporation külföldön is bemutatkozott, Magyarország mellett Lettországban és Litvániában is koncerteztek, de Ausztriában, Lengyelországban és Szerbiában is felléptek.

Elmondásuk szerint érezhető némi különbség a hazai és a külföldi közönség között, hiszen különböznek a zenehallgatási szokások és az is, hogy hogyan viszonyulnak az élő koncertekhez. Erika és Gábor úgy véli, Magyarországon például nagyon bulisak az emberek, de a szórványvárosokban például jellemző, hogy visszafogottabbak az emberek, nehezebben mozdulnak meg, még ha tetszik is nekik a dal. Olyan nagyobb városokban, mint Bukarest, Kolozsvár vagy Budapest, a fiatalok gyakran járnak koncertekre és hamarabb fel is szabadulnak, átadják magukat ennek az érzésnek.

A közeljövőben új albumot szeretnének elkészíteni. Székely Erika kiemelte, ebből már vannak kész dalok és már játsszák is azokat a koncerteken.

A zenekarral legközelebb július 22-én, szombaton este találkozhatnak a Tusványoson.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?