A Twenty One Pilots a Maszolnak: az a céljuk és vágyuk, hogy minél jobbak legyenek

Először lépett fel Romániában az amerikai Twenty One Pilots duó. Az Electric Castle fesztiválon adott koncertjük egyszerre volt megható, melankolikus és hatalmas buli. Tyler Joseph és Josh Dun a fellépés előtt beszélt a rajtuk lévő nyomásról, a tökéletességre való törekvésről, de arról is, hogy mi teszi őket igazán boldoggá. A Twenty One Pilots európai turnéja utolsó koncertjét tartotta meg a bonchdai Electric Castle fesztiválon.

„Gyönyörű volt az idevezető utunk. Ritkán fordul elő, hogy először játszunk egy országban, szóval nagyon izgatottak vagyunk, egy kicsit jobban, mint bármikor máskor az elmúlt hónapokban. Románia az európai turnénk utolsó állomása” – emelte ki Tyler Joseph.

Fotók: Borsi Balázs

Tyler a turné alatt is családjával töltötte az ideje egy részét. Elmondta, amikor megalakult a formáció, egyiküknek sem volt felesége, gyerekeik. Azt csináltak, amit szerettek volna, viszont időközben felnőttek, megkomolyodtak. „Két lányom van, egy kétéves és egy három hónapos. Tudtam, hogy nem akarok egy hónapig távol lenni a családomtól, ezért kibéreltünk egy lakást Londonban, és olyan gyakran látogattam meg őket, amilyen gyakran csak tudtam” – magyarázta. Megjegyezte, a kétéves gyerekének el kellett magyaráznia, hogy „apunak el kell mennie dolgozni, mire ő megkérdezte: nem énekes vagy? Az emberek nagy része valóban nem érti, hogy mi énekelünk és pénzt keresünk”.

Josh Dun a Maszol kérdésére kifejtette, folyamatosan azon dolgoznak, hogy jobb és jobb előadást tudjanak nyújtani a közönségnek. „Azon gondolkodunk, hogy milyen lehet a tökéles show, ebbe pedig milyen dalok illeszkednek. Azt hiszem, ez alapján írunk dalokat és készítünk albumokat”. Úgy gondolja, művészként az a céljuk és vágyuk, hogy minél jobbak legyenek, jobb albumokat adjanak ki. Tyler hozzátette, minden koncertből tanulnak valamit: „a fellépések után összeülünk a stábbal és megbeszéljük azt, hogy mit lehetne javítani, jobbá tenni a következő koncertre".

Tyler Joseph elmondta, nagyon szeretnek fesztiválon koncertezni, hiszen – amikor éppen nem sajtótájékoztatót tartanak, tette hozzá viccesen – akkor nagyon sok koncertet elcsípnek, belehallgatnak. Felidézte, ők anno nem küldték el senkinek a dalaikat, aki biztosíthatta volna a nagy áttörést. „Lassan, a semmiből építettük fel a hitelességünket a rajongótáborunknak. Rájöttünk, hogy a mi történetünk inspirálhatja azokat az embereket, akik alkotni szeretnének” – magyarázta.

Josh Dun felidézte, amikor megalakult a zenekar és fellépéseket szerveztek, az embereknek fogalma sem volt arról, hogy mi az a Twenty One Pilots. Ez egy igazán szórakoztató időszak volt az előadóknak, ugyanakkor egy nagy lehetőség, hogy tovább dolgozzanak, bizonyítsanak azoknak, akik nem is sejtették, hogy próbálják őket „rajongókként magukhoz simogatni”. A fesztiválok hangulata igazán különleges, az emberek időt teremtenek arra, hogy élvezzék a zenét, és igazán különleges olyanoknak zenélni, akik időt és energiát szánnak arra, hogy kapcsolatba kerüljenek a zenével és zenészekkel.

A Twenty One Pilots több millió embert „boldoggá tesz" a zenéjével. Arra a kérdésre, hogy a zenekar tagjait mi teszi boldoggá, Tyler elmondta, imád versenyezni. „Az érzés, hogy veszíthetek, nagyon izgalmas számomra. Erősebb az érzés, ha veszítek, mintha nyernék. Legyen szó akár egy játékról a telefonodon, egy videojátékról vagy egy sportágról. Minden nap azért kelek fel, mert nyerni szeretnék valamit, de ami még fontosabb, hogy közben ne veszítsek el semmit” – fejtette ki. Hozzátette, fesztiválkörnyezetben más zenekarokra úgy tekint, mintha egy nagy család részei lennének. Nem próbálják felülmúlni egymást.

Josh kifejtette, ő is hasonlóképp érez, ugyanakkor az utazás is boldoggá teszi a dobost. Kezdetben az volt a cél, hogy a zenéjükkel beutazzák a világot, viszont ez bele telt egy kis időbe. „Ebben a teremben többen vagyunk, mint az első koncertjeinken, szóval ez nagyon boldoggá tesz engem. Nagyra értékelem, hogy itt vagytok” – mondta a sajtótájékoztatón jelenlévő újságíróknak. Hozzátette, egyszerűen csak szereti a zenét, és ő ettől boldog.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?