2023 legizgalmasabb erdélyi vonatkozású könyvmegjelenései között André Ferenc Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról című verseskötete is helyet kapott – a szerzőnek ez a harmadik könyve, a 2018-as Szótagadó, illetve a 2020-as Bújócskaverseny után. Bárhol is ütnénk fel a kötetet, minden oldalon találunk valami izgalmasat, amivel kapcsolódhatunk: André Ferenc versei arra valók, hogy elidőzzünk velük.

Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról – enigmatikus cím, amely közrefogja Kepler szerteágazó karrierjét a 16-17. században, hiszen a tudós egyszerre volt csillagász, matematikus, foglakozott optikával, de elvégezte a protestáns teológiát, illetve asztrológiával is foglalkozott, ugyanakkor Madách Imre Az ember tragédiája című műve is megidéződik általa: „ez egy mintázat, hogy több olyan szerepvers van, ami álomszerű, miközben erős közéleti, közérzeti kérdésekre reflektál. Innen is eredt nyilván a madáchi analógia, hiszen valahol ő is ezt csinálja. Különböző terekbe, korokba helyezkedik bele, hogy közben az aktuális társadalmi kérdésekre utaljon. (…) [Kepler] a másik kapaszkodó, akinek a jelenete valóban álom az álomban, ő aztán tényleg szanaszét alussza magát az egész könyvben. Igazából Kepler ül és bagó pénzért írja a horoszkópokat a gazdagoknak, de közben sem ő, sem azok nem hisznek benne, mégis csinálni kell, hogy működjön a gépezet. Emiatt viszont nem tudja a nagy művét alkotni, a csillagászatba belemerülni és a világ működésére figyelni, holott azt érzi, erre lenne hivatott. És valahol a korunk társadalma is erre van egyre inkább kiéleződve. Mindenki, aki alkotni akar, annak folyamatosan egyéb mellékprojektekben kell felmorzsolódnia ahhoz, hogy csinálni tudja azt, amit szeret és amiben hisz, hogy valamilyen hatása is lehet a környezetére. Ebben az értelemben mindannyian kicsit Keplerek vagyunk.” – olvashatjuk a Népszavában nemrég megjelent interjúban, amelyet Gaborják Ádám készített a szerzővel.

A Bújócskaverseny igazi pandémiakönyv volt, tele bizonytalanságra és kiszámíthatatlanságra adott válaszkísérletekkel, a Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról viszont egy nagy tételekben, ha úgy tetszik, „szinfóniákban” gondolkodó verseskönyv, amelyről Simon Márton költő ezt írja a fülszövegben: André Ferenc olyan könnyedséggel és erővel egyesíti a lírai hagyomány igen távoli irányait, ahogy a hurrikán kap fel városokat, fenyveseket, ovis csoportot, üvegcserepet, éticsigát, Arany Jánost.”

Ezekben a versekben azért érezzük otthonosan magunkat, mert észrevétlenül adagolja a lírai hagyomány különböző elemeit, amelyekkel mindannyian felnőttünk. Olyan, mintha csak mindennapos használati tárgyainkhoz nyúlnánk, csak éppen itt az ismerős magyar-és világirodalmi líra referenciái lesznek a közelben. Kéznél van a mosogatószivacs is, de amikor a tisztánlátás erejét akarja belénk adagolni, Aranyhoz vagy Weöreshez nyúl, mintha ritmikájuk és szómágiájuk által vonulna el a köd megérthetetlenül szűk és tág világunk felett. A fenyvesbe készülünk kirándulni, a bakancs kéznél-lábnál van, de mit érnénk mi mondjuk Bodor Ádám megidézett tájai nélkül? Aki egyszer olvasta, örökre a retinájába égnek ezek a prózai vidékek, amelyeket André Ferenc talán a legsikeresebben tudott a közelmúltban versvilágába építeni (lásd: A szénbányász felesége, Himnusz a Háromlábú Asszonyhoz vagy a Lassú víz forr), úgy, hogy a felismerhetőség nem megy sem a bodori próza, sem a kortárs vers rovására.

De mivel is lehetne előhozakodni a több mint félezer kilométeres Csíkszereda-Budapest közti távon, ha nem a tájak és emberek, mitikus alakok megszelídítésével? André Ferenc csíkszeredai költő, aki élt Marosvásárhelyen, Budapesten és Kolozsváron huzamosabb ideig – sőt, a Visegrádi Irodalmi Rezidens Program keretében Pozsonyban is eltöltött pár hónapot, hogy a Kepler-kötet egy részét megírja, így a közép-kelet-európai lét biztos krónikásaként meg tud valamit ragadni közös jelenünkben, amely biztos pontokat jelöl ki külső és belső tájainkon.

Ezeknek a biztos pontoknak a kijelölése nagymértékben függ a versek retorikájában megbúvó szakralitástól. A rituális nyelv beépülése a kortárs lírában bátor manőver, amely a 21. századi ember szakrális igényeire hivatott rákérdezni, főleg azok számára, akik csalódtak az intézményes egyházakban és a vallás mindenható erejében, de nem vetették és vetik el az életet átszövő szakralitás jelenlétét. Pótcselekvés-e a kötetben az Antropocén ima, saját sarunkból vergődve keresünk felsőbb hatalmakat? Bízunk-e egymásban, megkérdőjelezhetetlen-e a szeretet, képesek vagyunk-e magunkat kézen fogva nevetni? André költészetében a humor finoman szövi át a versszövegek szakaszait, a popkulturális utalások nem hiányozhatnak, hiszen szekuláris „általános műveltségünk” részévé váltak már az utóbbi évtizedek mémjelenségei, a közösségi médián kikupálódott reakcióink pedig beidegződésekké váltak, amelyek a kortárs líra szövegszervező elvein is nyomot hagytak.

André Ferenc azonban biztos kézzel nyúl a vershez ennek a tudásnak a birtokában, hiszen formanyelvet is tanult, rím-és ritmusérzéke megkérdőjelezhetetlen, az eredmény pedig kemény munka és látlelet a korról, ahol le kell térnünk a horoszkópírás pályájáról, hogy tényleg feltáruljon előttünk az égbolt csillagos pőresége.

André Ferenc: Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról. Jelenkor, 2023., 143 oldal

André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredában. Költő, műfordító, slammer, a Beatwándor zenés-verses performansz tagja. Kiemelten foglalkozik tehetséggondozással, rendszeresen tart irodalomnépszerűsítő és kreatívírás-foglalkozásokat. Munkásságát többek között Kinde Annamária-díjjal, a Visegrádi Irodalmi Alap ösztöndíjával, a MasterCard – Alkotótárs ösztöndíjjal és többször Communitas Alkotói Ösztöndíjjal ismerték el. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága tagja. Jelenleg Kolozsváron él.