Vidéki és egykori diákélet, betegségből való felépülés és az irodalom funkciói is szóba kerültek Lövétei Lázár László beszélgetőestjén – április 25-én este a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében hallhattuk a József Attila-díjas és Baumgarten-emlékdíjas költőt, ahol Bogdán Zsolt színművész előadásában néhány verse is elhangzott. A szerzővel Tompa Gábor beszélgetett.

Bár a Feketemunka című legfrissebb, 2022-es kötetének apropóján, illetve a költészetnapi utóhangulat jegyében zajlott a beszélgetés, a szerző életútja és tapasztalatai kerültek előtérbe. Udvarhely környékén, Lövétén nőtt fel, de Csíkszeredában járt iskolába, s mint mondta, egyre fontosabbá vált számára ez a környék – jelenleg is itt él.

„Említetted a Baumgarten-emlékdíjat, amit mai napig sem tudom, hogy miért kaptam, de az biztos, hogy nagyon sok pénzzel jár” – fogalmazott tréfálkozva a szerző, aki kerek-perec arra használta fel a díj összegét, hogy a testvéreivel kiegyezzen a lövétei szülői ház tulajdonrészeiről. „Ez ilyen falusi szokás, de ezt is meg kell csinálni. Kicsit túllicitálva szeretnék nekik is adni valami belőle” – tette hozzá. Költőtől kevésbé gyakori a pragmatikus, a pénz felhasználásának körülményeire utaló történetek apropója, ez annál is inkább alátámasztja Lövétei Lázár László pontos, elevenbe vágó, igencsak életszerű, de játékosan formahű költészetét.

Tompa Gábor arra utalt: Lövétei a Feketemunkában domborítja ki „földijeivel” való kommunikációját, itt érhető tetten az leginkább, hogy Lövéte bányavidék volt egykor. A kilencvenes évek mindennel kecsegtető kilátástalanságának munkáslétét, az elhangzó szófoszlányokat és saját tapasztalatokat is megjelenítő Feketemunka az utóbbi idők erdélyi magyar költészetének egyik legkülönlegesebb kötete.

1990 után gépészmérnöknek tanult – akkoriban sokan kerültek műszaki pályára, de a forradalom után még többen megrohamozták az újonnan alakuló és bővülő szakokat, így három szemeszter után a szerző is bölcsészkarra iratkozott, magyar–román szakra. Az egyetemista Lövétei romántudása egyenlő volt minden korabeli székelyföldi diák romántudásával, s mint felidézte, a román vizsgák egyikén a tanárnő meg is kérdezte, vannak-e román barátai, hallgat-e román nyelvű rádiót, tévét? Az agyonpirosozott, szanaszét javított dolgozat felett kimondott nemleges választ sóhajtás, majd bíztatás folytatta a professzor részéről – ennek ellenére Lövétei Lázár László ma már számos román nyelvű irodalmi mű fordítója, többek közt olyan szövegeké, mint Mircea Cărtărescu Lulu-ja, vagy Doina Ioanid versei, illetve moldáv szerzők, pl. Alexandru Vakulovski.

Horváth Andort tartom kiemelkedőnek, Péntek János szigorúságát nagyon szerettem, Szilágyi N. Sándornak az eredetiségét és az invenciózusságát, s Gyimesi Éva ugyan nem tanított engem, de mindig élvezettel hallgattam” – idézte fel a szerző a bölcsészkaros évek tapasztalatait. A kétezres évek elején a szerzőt rákkal műtötték, Két szék között című kötetében ennek a tapasztalatnak a feldolgozását is nyomon követhetjük. „Nem jártam semmiféle terápiára, számomra az írás jelentette a terápiát, ezt úgy ki kellett írnom magamból. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik azt mondják, hogy az írást nem szabad terápiás célokra használni. Az irodalmat szerintem bármire lehet használni, tömítőanyagnak, akár budipapírnak is, betonkeverésre, bármire. Nehogy már valaki eldöntse, hogy mire szabad használni a szent irodalmat és mire nem” – mutatott rá. Kezelésének és gyógyulásának idején szerette volna eredetileg megírni a Feketemunkát, de aztán közbejött ez az egész, így értelemszerűen az előbbi témának szentelte az idejét és energiáját, melyet aztán később számos más követett, így az eredeti ötlet gyümölcsét csak most forgathatják az olvasók.

Mint ismert, Lövétei Lázár László többször is hangot adott annak, hogy Arany János költészete mennyire meghatározó volt az ő életművére nézve, Arany nyelvhez való viszonya, habitusa, gondolkodásmódja rendkívül közel áll. Erre mutatott rá Tompa Gábor is, aki szerint a Két szék közt versanyaga szépen idézi Arany kései verseit. A szerző szerint Arany „mindig is kései verseket írt” és ő is abban az időszakban csak kései verseket olvasott, például Babitséit, akinek az ő meglátása szerint már a korai versei is kései pózokat öltenek, elég, ha csak a Lírikus epilógja című művére gondolunk, és elvetjük azokat a tárgyias-objektív műveket, amelyeket a költő szinte patikamérlegen kezelt kimértségükben.

A Miféle harag című kötetében azonban a klasszikus formák, elsősorban az ecloga műfaja dominál, a vergiliusi és horatiusi értelemben is, viszont a forma adta lehetőségeket kihasználva a hagyományos bukolikus környezetből végülis egy haraggal telített szövegkorpusz bontakozott ki, amelyben hangsúlyos szerepet kapott a székelyföldi elvágyódás is. Az elvágyódás apropóján Lövétei egy közelmúltbeli olaszországi kirándulást is felelevenített. A római Szent Kelemen-bazilikát ajánlotta megtekintésre, amelynek különlegességét az adja, hogy a pálos rend felvigyázza, valamint alatta megtalálhatók egy negyedik században épült katolikus templom romjai, valamint az első századból származó épületek maradványai, illetve egy Mithrász-szentély is található benne. „Öt perc alatt legalább 3000 évet lehet visszamenni az időben” – tette hozzá. A szerzőnek hamarosan új kötete is meg fog jelenni: már nyomdakész állapotban, előrendelhető formában várja olvasóit a Zákeus fügefája című verseskötet, amely idén jön ki a Kalligram kiadó gondozásában.