Tizennyolc év után új dalokból álló lemezzel jelentkezik a Rolling Stones

Két számban, melyeket 2019-ben rögzítettek, még az időközben elhunyt Charlie Watts dobol, írja a hvg.hu.

A zenekar bejelentette: az október 20-án megjelenő Hackney Diamondsra tizenkét új dal kerül fel – és bár a közreműködők listája egyelőre titok, a zenekar annyit árult el, hogy „izgalmas meglepetésekre” számíthatnak a rajongók. A pletykák olyan vendégekről szólnak, mint Paul McCartney, Stevie Wonder vagy Lady Gaga.

Ez lesz a Stones első saját dalokat tartalmazó stúdióalbuma a 2005-ös A Bigger Bang óta, valamint Charlie Watts dobos halála óta is. Az együttes új dobosa Steve Jordan, akire – mint az eseményen elmondták – Watts is „áldását adta”: a legendás dobos már régebben meghagyta, ha ő valaha is nem lesz elérhető, Jordan lépjen a helyébe – írja a BBC. Két dalt azonban még 2019-ben rögzített az együttes, ezeken még Watts dobol.

Az album első kislemeze az Angry, amelyhez Francois Rousselet (Nike, Diesel, Pharrell Williams) rendezett klipet Sidney Sweeney (Eufória, Fehér Lótusz, A szolgálólány meséje) főszereplésével, a borító pedig Paulina Almira munkája.

A Stones az elmúlt 18 évben sem tétlenkedett: több telt házas turnén vannak túl, és készítettek egy csak blues-feldolgozásokból álló lemezt is (Blue & Lonesome), amely Grammy-díjat is kapott. A Hackney Diamonds a The Rolling Stones és Andrew Watt producer első közös munkája: a Grammy-díjas Watt korábban együtt dolgozott Iggy Poppal, a Pearl Jammel és Elton Johnnal is.

(Nyitókép: Facebook/The Rolling Stones)

Kapcsolódók

Kimaradt?