Nagybánya az irodalomban – mondhatnánk úgy is, hogy egy letűnt, vagy talán inkább eltűnt kor lenyomatát tarthatja a kezében az olvasó. A máramarosi város egykori arca nem az az arc, amit ma láthatunk belőle: fogalmazhatnánk úgy is, hogy eltolódott a fókuszból, nyilvánvalóan a történelmi mozgások hatására, mégis az újdonság erejével képes hatni ilyen formában.

A Bertóti Johanna által válogatott és szerkesztett A világ legbűbájosabb városa című, a nagybányai Teleki Társaság által kiadott kötet egy váratlan és éles fókuszváltásként is felfogható, hiszen olyan irodalmi vállalkozás, amely részletesen mutatja be a város történelmi múltját, sajátos szemszögeken keresztül: reflektorfénybe helyez egy várost, amelyet hajlamosak vagyunk elfelejteni és letörölni a kulturális térképünkről a centrumok és perifériák dominanciaharcában. Nem véletlen az sem, hogy a kronológiai sorrendbe helyezett művek – visszaemlékezések, naplók, versek, útleírások, prózák – sorát épp egy török világutazó, Evlia Cselebi indítja, akinek 1661-es erdélyi és felső-magyarországi utazása mérföldkő a városnak és környékének a térben és időben való elhelyezése szempontjából: a török történetírás mindmáig fontos referenciaforrás a magyar történelem számára.

A kötetben gróf Teleki Sándor, Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, Jókai Mór, Révai Károly, Réti István, Krúdy Gyula, Tersánszky Józsi Jenő, Ferenczy Béni, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Németh László, Révész Mitó, Zelk Zoltán, Dsida Jenő, Erdélyi Ágnes, Panek Zoltán, Martin János, Pusztai János, Szilágyi Domokos és Várady Emese szövegeit olvashatjuk a városhoz fűződő tapasztalataik tükrében. Bár az összeállítás sok tekintetben hasonlít a 2019-es Jelenkor kiadónál megjelent, Balázs Imre József és Daray Erzsébet által gondozott Kolozsváros című irodalmi kalauzhoz, A világ legbűbájosabb városa abban különbözik az előbbitől, hogy nem csupán a szó szoros értelmében vett próza és líra kapott helyet benne, hanem fokozottabb a személyes, mikrotörténelmi, néhol anekdotikus írások jelenléte. Jókai esetében akár legenda-gyártásról is beszélhetünk, Petőfinek a Nagybánya melletti Koltón eltöltött időszakáról és egyes műveinek esetleges keletkezéstörténetéről szőtt történetek is megjelennek a romantikus regényírótól.

Balogh Csaba tudományos ismeretterjesztő bevezető tanulmányában a városhoz, mint „az irodalomkedvelők legnépszerűbb zarándokhelyéhez” fordul oda, szövegéből vázlatosabb, ám fontos információval telített betekintést nyerhetünk Nagybánya irodalomtörténetébe – kik születtek itt, kik tanultak itt és mit, kik születtek és távoztak el, tértek vissza, valamint milyen helyet foglal el az életművükben a város. A huszadik század második felére, amikor már a romániai diktatúra éveit írjuk, felbukkannak azok a kevésbé kanonikus szerzők is az ismertebbek (pl. Szilágyi Domokos) mellett, mint Erdélyi Ágnes vagy Várady Emese, akik nemcsak irodalomtörténeti szempontból válnak így kontextualizálhatóvá, hanem nőtörténeti vonatkozásban is, azaz – hogy visszakanyarodjunk a kérdéshez – miért és hogyan estek ki a fókuszból?

Az igényes kivitelezésű kötet a hosszabb előszó után a szerzőkhöz külön-külön is fűz kommentárt műveik közlését megelőzően, ami rendszerint rövid életrajzot és bibliográfiát tartalmaz, valamint megteremti a szöveghelyzetet is. Bertóti Johanna szerkesztői bevezetőjéből viszont az is kiderül, hogy a nagyszabású vállalkozásnak egyelőre ez az első kötete – a második a nagybányai festőiskola művészeit mutatná be. Ehhez tartozik is kapcsolódási pont: A világ legbűbájosabb városa íróként is reprezentálja Ferenczy Béni képzőművészt, aki nagybányai emlékeiről vall ebben a kötetben.