Számvetés a félelmekkel, maró humor, szelíd éberség, kavargó és robbanó érzések, Kaffka Margit és Kurt Cobain halála, szerek és gyógyszerek – ezeket, és még ennél is többet rejt Fischer Botond harmadik kötete, ez a letisztult, fekete borítójú könyv, melynek matt felületén csak a béke, a szeretet és az anarchia jeleinek hármasa csillan meg jelzésértékűen.

Fischer Botond első verseskötete, az Alsógolgota 2013-ban jelent meg, amelyet a Tavasz lesz, Corina című novelláskötet követett 2018-ban, 2022 márciusában pedig kézbe vehetjük a Buddha jazz verseit is az Erdélyi Híradó kiadó gondozásában. Ahogy a fülszövegben olvashatjuk, a „Buddha Jazz egyfajta értekezés, elmélkedés hitről, testről és lélekről, hagyományról, emlékezésről, az emberek közti hasonlóságról és különbségről, sorsról, folytonosságról és változásról, boldogságról és szomorúságról, mindennapokról. Példázat arra, hogy mindannyian kezdők voltunk és vagyunk is, mindig van mit felfedeznünk, tanulnunk, úgy magunkról, mint másokról, a látható és nem látható világról. (…) Lényegében, az elmúlt öt év értelmezése és feldolgozása versben, a változás, hovatartozás, identitás és boldogulás kérdéseinek boncolgatása.”

Hangsúlyos eleme a szövegeket átszövő, a furcsa kilencvenes évekből átmenekített, megszelídült és folytonos életérzéssé formált grunge – az alternatív, a punk és a metál egyvelegének szubkulturális utalásai jól felismerhető kódokként érhetők tetten a kötetben. Mindeközben nem válik redundánssá, illetve – a semmi hatalmat senkinek elvét jól követve – képes a felismerés erejével ható poétikai megoldásokra, amelyek olyanok, akár a sivatagban álló fa: a lírai beszélő egyszerre akar kitörni és megreformálni a verset, miközben rendet teremt maga körül, életet a sivárságban.

„Önmagába forduló kiterjedés a széle / és a közepe is, mindegy, mikor mész, / mindegy, mikor vagy kész az ébredésre, / vagy aludni négyezer nyáron át, / mindegy, hogy Sziddhárta nem puszilta meg a kisfiát." (részlet a címadó versből) – Fischer finoman rejti el a buddhizmus kulcsgondolatait a szövegekben, a négy nemes igazság tana föl-fölbukkan a vershelyzetekben, az állandó én nemléte, a karma és a nirvána végigkísérnek bennünket. Az önpusztításban és az önpusztítástól való félelem örvényében láthatóvá válik az éber tudatosság ösvénye, valamint egy alternatív kereszténységkép is: létezik ugyan a szenvedés, de nincs mérgező szégyen, ami megbéklyózza a lelket.

A kortárs (erdélyi, metamodern) beszédmódokra jellemzően a Buddha jazz is sűrűn zenei, pop-és szubkulturális utalásokkal teleszőtt kötet, mely nemcsak önmagán belül képez átjárásokat, hanem külső hivatkozásokkal is jelentkezik – mind a Black, mind az Előzmények hosszúversek elé és mellé QR-kódok kerültek, amelyek segítségével eligazodhatunk ebben az őszinte, olykor nyers versvilágban.

A kötet tanulságai között a legfontosabb talán az, hogy mindig legyenek olyan pillanatok, amikor nem érdemes sem önmagunkat, sem a halált halálkomolyan venni – az önirónia eszköze nem fordul át öngúnyba, az őrület pedig örömbe torkollik, legyen bármennyire apokaliptikus is ez a világ, amelyből mindannyian szabadulni vágyunk. És – ahogyan azt a Bolygó, delfinek című versben is olvashatjuk – „ha majd úrrá lesz rajtunk a kétségbeesés / mindig lesz, aki megölel”.