Csütörtökön jelent meg magyarul a Cser Kiadó gondozásában, Patat Bence fordításában az izlandi Sigríður Hagalín Björnsdóttir negyedik regénye, amely a sokat sejtető DEUS címet kapta. Az izlandi szerző – aki egyébként 2023-ban a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik nemzetközi díszvendége volt – ezúttal sem okoz csalódást olvasóinak, sőt, megkockáztatható, hogy eddigi legerősebb regényét sikerült megírnia. 

Nem mintha az előző három könyve – A sziget, Szent szó és a Tüzek – nem sikeredett volna meglehetősen erősre, de a DEUS összességében egy árnyalattal talán túlszárnyalja ezeket. Ennek elsődleges oka maga a témaválasztás, hisz új könyvében az izlandi írónő egy olyan kérdéshez nyúl, amely egy ideje mindannyiunkat valamilyen formában foglalkoztat, ami nem más, mint a mesterséges intelligencia és annak rohamos iramú térnyerése, amely révén a MI egyre nagyobb befolyással bír mindennapi életünk különböző szegmenseiben. Ilyen körülmények között óhatatlanul kérdések sokasága merül fel, amelyek folyamatosan foglalkoztatják a tudományos és a laikus közvéleményt egyaránt, és ezek kiindulópontja – és általában végpontja is – az, hogy melyik az a határvonal, ameddig el lehet menni a mesterséges intelligencia fejlesztésében úgy, hogy az ne eredményezzen etikai és morális problémákat. Ugyanakkor a legsötétebb forgatókönyv ebben a kérdéskörben az volt és maradt mindmáig, hogy mennyire reális a veszélye annak, hogy egy adott pillanatban a mesterséges intelligencia öntudatra ébred és átveszi az irányítást világunk fölött, ami végső soron az emberiség pusztulását eredményezi. 

A kérdés természetesen nem újkeletű, leglátványosabban talán az 1991-es Terminátor 2. James Cameron-filmben sikerült megjeleníteni, amelyben az egymást kergető jövőből visszatérő robotok jelenléte az öntudatra ébredő Skynet katonai szuperszámítógép révén válik fizikai valósággá, miután egy atomháborúban elpusztul az emberiség jelentős hányada. A Skynet és a Terminátor azóta része a popkultúrának, viszont ami a kilencvenes évek elején még egyértelműen a sci-fi-kategóriába tartozott, mára már része a mindennapi valóságnak. Ami eggyel több tétel a szorongásaink amúgy is egyre terebélyesedő listáján, mert tudatosan vagy tudat alatt amúgy is akadnak bőven olyan dolgok, amitől retteghetünk: a globális felmelegedésből következő klímakatasztrófa, egy atomháború fenyegetése, különböző világjárványok, és a sor még folytatható. 

Ilyen körülmények között joggal merül fel a kérdés, hogy mit tehet az ember, aki a maga során - részben az előbb felsorolt globális fenyegetésekkel összefüggésben - mikrószinten is kénytelen egy sor problémával szembenézni: a nyugati civilizációra jellemző individualista szemléletmód, aminek következtében a hagyományos családmodell is eltűnőben van, az ebből következő egyedüllét, szorongás, depresszió, a sort pedig itt is lehet folytatni. Lehetséges válasz, hogy ilyenkor az ember egy felsőbb hatalomhoz, közismertebb nevén Istenhez fordul, ha már a földi lehetőségek, mint például a pszichológus-pszichiáter-gyógyszeres kezelés kombó nem hozza meg a kívánt eredményt. De mi van akkor, ha maga Isten is eltűnőfélben van, hisz a társadalom szekularizációja fokozatosan a szakrális terek kiüresedését vonta maga után, arról nem is beszélve, hogy a Megváltó újbóli eljövetelében, különösen a fejlettnek mondott nyugati társadalmakban, egyre kevesebben hisznek? 

A DEUS egy olyan történet, amely ezt a kérdéskört feszegeti, Sigríður Björnsdóttir pedig remek érzékkel adagolja mindazon összetevőket, amelyek egy lebilincselő olvasmányélménnyel gazdagítják az olvasót, ugyanakkor további kérdések feltevésére késztet a mindennapi élettel kapcsolatosan. A regény cselekménye Izlandon játszódik - ahogy a szerző többi műve is -, ami a kollektív percepcióban egyfajta zárt, már-már mitikus aurával rendelkező tér, amely kiválóan alkalmas a napjainkra jellemző nyugati társadalmak lemodellezésére, és nem utolsósorban néhány olyan idealisztikus tévképzet eloszlatására, amely a világ más tájain élőkben felmerülhet a skandináv demokráciák Kánaánt megközelítő állapotát illetően. Mert ahogy mondani szokás, baj van ott is elég, az izlandi szerző pedig új könyvében is remek érzékkel, kendőzetlenül beszél az országában tapasztalható problémákról. A téren túl egy másik fontos összetevő az elbeszélés ideje, mivel szimbolikus jelentéstöbbletet kölcsönöz a történetnek az, hogy advent idején játszódik, a végkifejlet pedig karácsonyra, a Megváltó születésének idejére esik. Maga a fő cselekményszál pedig Isten keresése és megtalálása tengelyén vezeti végig az olvasót, azonban Isten - bár köztudott, hogy mindenütt jelen van - mégiscsak furcsa körülmények között bukkan fel. Egészen pontosan egy mesterséges intelligencia által fejlesztett applikációban. 

A könyv főszereplőinek szikár jellemrajza - Sigfús, a bukott posztmodernista költő, Anðri Mar, a munkanélkülivé vált újságíró, Ísabela, a túlsúlyos kamaszlány - rögtön az elején világossá teszi, hogy ezeknek az embereknek az életében minimális esély mutatkozik arra, hogy bármilyen csodában részesüljenek az adventi időszak idején. Egyedül Sigfús látja a fényt, implicite Istent, de ez a megvilágosodás munkahelye elvesztését és hajléktalanná válását eredményezi. Ísabela az osztálytársaitól elszenvedett sorozatos megaláztatások miatt otthagyja az iskolát és egy pékségben vállal munkát, a munka nélkül maradt újságíró pedig egy DEUS Technologies nevű cégnél kap munkát, amit nem mellékesen egy másik applikáció választ számára, az emberi tényező teljeskörű megkerülésével. 

Ezek a karakterek furcsa kapcsolatba kerülnek egymással, létüket pedig fokozatosan vonja ellenőrzés alá a DEUS névre keresztelt szolgáltatás, ami nem más, mint a Föld vallásainak mesterséges intelligenciává történő fejlesztése. Magyarán, Isten is csupán egy, a fogyasztói társadalmakra jellemző szolgáltatássá degradálódik, mert van rá kereslet. Az emberek már az iPhonejukon keresik Őt, a templomok üresek, sőt, az Izlandon szolgáló apácák is külföldiek. Az egyén mindennapi szorongásai, az egyedüllétből való kitörés kísérletei viszont megteremtik azt a piaci rést, ahol egy cég kvantumszámítógép igénybevételével a Teremtővel való on-line-párbeszéd létrejötte érdekében egy merőben új applikációt fejleszt, teszi mindezt a látszólagos önzetlen segíteni akarás jegyében, a személyiségi jogok és érvényben levő etikai szabályozások szigorú betartásával. Csakhogy nagyon hamar kiderül, hogy a háttérben egyfajta „lélek-phishing" folyik, ugyanis a fejlesztők azt szeretnék elérni, hogy a felhasználóktól begyűjtött adatok megtanulásával a MI a lehető legnagyobb mértékben váljon hasonlóvá az emberhez. Ami nyilván nagyon veszélyes törekvés, a szereplőknek pedig egy sor dilemmával kell szembesülniük a regény cselekménye során. 

Van-e jogunk, nekünk embereknek, Istent játszani? Milyen szerepe maradt napjainkra a szónak – az Igének –, a költészetnek, főleg, ha Reykjavíkban a könyvtárak többnyire hajléktalangondozóként működnek? Létezik-e még remény a megbocsátásra? Mit tudunk tulajdonképpen a világ és az univerzum keletkezéséről? Létezik Isten, és ha igen, akkor milyen formában? Átok vagy áldás lesz az emberiség számára a mesterséges intelligencia esetleges öntudatra ébredése?

A DEUS ezekre a kérdésekre ad egyfajta választ, a végkifejlet pedig hordoz magában egyfajta optimizmust is, bár a mesterséges – Isteni – intelligencia öntudatra ébredését azért ajánlott kellő óvatossággal kezelni. Sigríður Björnsdóttir új könyve szervesen illeszkedik az eddig megjelent művei sorába, a letisztult nyelvezet nem távolítja el tárgyától az olvasót, az elbeszélés pedig egyszerre helyspecifikus – szűkített szociográfiai látlelet Izlandról –, ugyanakkor játszódhatna a cselekmény bárhol a világon, relevanciájából mit sem veszítene. Ha pedig felidézzük, hogy bő egy éve mit mondott a szerző Kolozsváron arról, hogy hazájában miért tartják „Izland boszorkányának” (azért, mert amely témáról írni kezd, az valamilyen formában előbb-utóbb valósággá válik), akkor érdemes még fokozottabb odafigyeléssel olvasni a DEUSt.