Bár szinte valamennyi figuráját a saját lelkéből „faragta ki”, ő az egyik legsokoldalúbb és legegzotikusabb hollywoodi színész, aki az elmúlt fél évszázadban felbukkant a nagyvásznon. Művészete a hetvenes években bizonyult igazán formabontónak, majd – magával az Álomgyárral együtt – az ő színészi stílusa is egyre konzervatívabbá szelídült, de akárhány vargabetűt is rótt, mindig hajlandónak mutatkozott a megújulásra és arra, hogy meglepetésszerűen rácáfoljon a róla kialakult általános képre. Nyolcvanötödik születésnapját ünnepli Jack Nicholson, az amerikai filmművészet egyik legnagyobb élő legendája. 

Aligha létezhet hálásabb feladat, mint áttekinteni az elmúlt ötven esztendő Hollywoodjának legimpozánsabb színészi életművét. A nyolcvanötödik születésnapját ünneplő Jack Nicholson, az amerikai filmművészet két lábon járó, önálló intézménye már akkor bebiztosította volna kitüntetett helyét a szakma halhatatlanjai között, ha az Öt könnyű darabon, a Ragyogáson és a Kínai negyeden kívül egyetlen mozgóképhez sem adja a nevét, munkássága azonban valójában túlmutat önmagán, hiszen mindennél ékesebben szemlélteti azokat a tektonikai mozgásokat, melyek a hatvanas évektől kezdve egészen napjainkig formálták az amerikai filmkultúra arculatát. 

Ám ha mindettől eltekintünk, akkor is egy rendhagyó oeuvre képe bontakozik ki előttünk – már csak a Nicholson által eljátszott karakterek seregszemléje is megér egy misét: a színészóriást csellengő zongoraművészként, szoknyapecér űrhajósként, megtört lelkű kisnyugdíjasként, tébolyodott íróként, otthontalan csavargóként, alkoholista ügyvédként, nyughatatlan tengerészgyalogosként, kaján vigyorú pszichopataként, kisstílű vadnyugati haramiaként, önelégült gengszterfőnökként, de még az ördög szerepében is láthattuk az ezüstvásznon. Bár idő előtti nyugdíjba vonulása sok cinefilt érzékenyen érintett, mégis szinte hibátlan munkásságot hagyott maga után: az eljövendő korok ifjú színésztitánjainak hétmérföldes csizmába kell majd bújniuk, hogy egyáltalán lépést tartsanak vele.

Ahelyett azonban, hogy a jövőbe pillantanánk, térjünk vissza a küzdelmes kezdetekhez: John Joseph Nicholson 1937. április 22-én, New Jersey-ben látta meg a napvilágot egy táncosnő gyermekeként. Vér szerinti apja kilétét máig homály borítja (egyes források szerint egy olasz-amerikai showman nemzette, megint mások pedig egy litván származású férfira „esküsznek”), ám ez eltörpül azon trauma mellett, mellyel Nicholson csak 1974-ben – immáron világsztárként – szembesült: az a nő, akit az édesanyjának hitt, valójában a nagyanyja volt, míg a valódi anyja, June a saját fia nővérének „szerepét játszotta”. (Ez már csak azért is fontos életrajzi adalék, mert karrierje zenitjén színészünk árral sodródó, billenékeny identitású hősök egész sorát mintázta meg, a szülei személyét övező zavar pedig hozzájárult ahhoz, hogy hiánytalanul magáévá tegye a sehová sem tartozás, a kitaszítottság érzését.) 

Középiskolai diáktársai csak „Nicknek” becézték a fiatal Jacket, és alkalmasint már diákéveiben megmutatkozott káprázatos színészi vénája, hiszen az osztály bohócának is megszavazták. 1954-ben aztán kezdetét vette az életre szóló nagy kaland: az ifjú Nicholson ekkor látogatott Los Angelesbe, hogy végre szerencsét próbáljon. Az angyalok városa rögtön megdelejezte a feltörekvő fiút, aki az MGM animációs stúdiójában kapott állást: kifutófiúként dolgozott a szakma olyan óriásainak, mint a Tom és Jerry-rajzfilmsorozat révén világhírűvé vált Bill Hanna és Joe Barbera. Az MGM-nél eltöltött időt részben arra használta fel, hogy rangos filmcsillagokat kukkoljon. Egy alkalommal például megpillantotta Grace Kelly-t, s egy másodperc alatt beleszeretett Hitchcock kedvenc szőkéjébe. Ebben a korszakban fedezte fel magának James Dean, Montgomery Clift és Marlon Brando filmjeit. Saját elmondása szerint naponta annyiszor nézte meg A rakparton című Elia Kazan-mozit, ahányszor csak vetítették, sőt bálványa – és későbbi barátja –, Brando után is leselkedett az MGM udvarán. Később animátorrá léphetett volna elő a stúdiónál, de Jack nem ezt az utat választotta: eltökélte, hogy inkább felcsap színésznek. Olvasd tovább a Filmtetten!