Megszólalt a héten az Országútban Nagy István, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatója és beszámolt arról, hogy jövőre már nem lesz új gimnáziumi osztály az általa vezetett intézményben.

A Pásztor Péternek adott interjújából kiderült: ehhez a helyzethez az vezetett el, hogy mivel mindössze hat jelentkező volt a következő tanévre, a szlovák oktatási minisztérium a csekély létszám miatt nem adott engedélyt új osztály indításához.

A szlovákiai oktatási rendszer egyik sajátossága, hogy az előzetes jelentkezéseknek köszönhetően egy adott tanév kezdete előtt már több mint egy évvel előre meghatározzák a középiskolai osztályok számát. E gyakorlatnak köszönhetően például már 2025 júniusában tudható volt települési szintre lebontva, hogy hol és hány gimnáziumi osztály indulhat. A döntés annak alapján születik meg, hogy mekkora a jelentkezők száma.

Az is jellemzője a rendszernek, hogy tavaly óta a felvehető diákok létszámára az oktatási tárca tesz javaslatot, de ez a szám a fenntartó meglátásai alapján utóbb még módosulhat. Az irányadóként szolgáló, meghatározott kvótaszámok tehát nem feltétlenül véglegesek, azonban egyértelműen jelzik a törekvést: gazdaságilag fenntarthatóvá kell tenni a középiskolai hálózatot. Ez pedig sok esetben iskolák összevonását jelenti, illetve a megnyíló szakokra és a tényleges létszámra is hatással van.

Ennek megfelelően a pozsonyi Új Szó már 2025. június 17-én gyorsleltárt tehetett közzé, amelyben számba vette, hogy milyen változások várhatók a 2026 szeptemberében induló tanévben, a magyar gimnáziumokban és szakiskolákban. Előbbiek esetében arra a következtetésre jutott, hogy azok többségénél a tárca a korábbi kvótákat javasolja, így nagy létszámcsökkentés nem várható. Utóbbiak esetében árnyaltabbnak mutatkozott a kép, ezért így következtetett: „A szakközépiskolák helyzete bonyolultabb, de vészharangokat kongatni itt sem kell feltétlenül.”

A vészharangkongatást egyetlen esetben látta indokoltnak akkor a cikkíró Török Máté, amit rögtön nevesített is: „A magyar gimnáziumok között találunk egy szélsőséges példát is. A Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont kvótaszáma ugyanis egyenlő a nullával. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyházi fenntartású iskola nem nyithatna osztályt. Ez viszont az elmúlt években is így volt, csak rendre sikeresen fellebbeztek a megyénél.”

A helyzet tehát felettébb aggasztó lett Szepsiben, viszont túlzás lenne azt állítani, hogy erre nem lehetett számítani. Annak, hogy nem indul új gimnáziumi osztály a magyar katolikus iskolaközpontban, az előzménye, hogy a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban, melynek fenntartója a Kassai Érseki Hivatal és impozáns épületét a magyar kormány közel hárommilliárd forintos támogatásából emelték 2022-ben – a következő tanévre mindössze hat diák jelentkezett.

Mivel itt korábban is nagyon alacsony létszámú, jellemzően kilenc-tizenkét fős gimnáziumi osztályok indultak, a tagozat életben tartásához mindig szükség volt a fenntartó megértő jóindulatára. Ennek köszönhetően az utóbbi öt évben a szlovák oktatási tárca fellebbezések után mindig engedélyezte új gimnáziumi osztály indítását. A kivételes eljárásnak most vége szakadt, mert az iskolaközponttal hónapokkal ezelőtt közölték: az idén már nem kapnak engedélyt új első osztály indítására. A középiskolai részleg tehát fokozatosan bezár, a meglévő osztályok kifutása után pedig teljesen megszűnik a gimnáziumi oktatás.

Mielőtt rátérnék a Pásztor Péter által készített interjú ismertetésére, hadd áruljam el, hogy a Kassáról elszármazott mártírsorsú apácanővérről, a budapesti zsidókat mentő, és ezért a nyilas rémuralom idején vértanúhalált halt Salkaházi Sáráról elnevezett iskolaközpont négy évvel ezelőtti elkészültét, amivel Felvidék legnagyobb ilyen jellegű beruházása valósult meg, olyan „új távlatokat és új lehetőségeket kínáló” fegyvertényként ünnepelték, a Duna két partján is, amire még nem volt precedens. Az öröm indokolt is volt, hiszen a kizárólag a magyar kormány támogatásával 8,8 millió euróból létrejött összesen 400 diák befogadására alkalmas modern komplexumban összesen 22 tanterem, tágas közösségi helyek, egy hatalmas aula, egy étkezde és egy óriási tornaterem is helyet kapott, továbbá egy Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek és Bernard Bober kassai érsek által felszentelt kápolna is. Szórványkollégiumnak viszont nem lehet tekinteni, mert bentlakást nem alakítottak ki benne.

A 2022-es átadó ünnepségen részt vett Potápi Árpád János egykori nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki beszédében felidézte, hogy az iskolaközpont megteremtése mindig is szívügye volt. Mint mondta, „ez a gyönyörű épület a magyar minőségről is szól, az itt élő magyar közösség erejét és jellemét is szimbolizálja. Nem céltalan sokaságot, hanem az elszánt, kitartó és csak a legjobbal megelégedő Bódva-völgyi magyarok szívósságát, s ezért egyben biztatóan reményteli jelenét és a jövőjét is egyaránt.”

Akkor Nagy István, a létesítmény igazgatója pedig miután megköszönte a magyar kormánynak „a Kárpát-medence egyik legszebb épületét”, elmondta: „ezen a várva várt napon egy csoda részesei vagyunk, amelyet kitartással, egymásba vetett bizalommal sikerült elérni. A sok nehézség, bizonytalanság, kételkedés ellenére ma egy erős, lélekben és lélekszámban egyaránt növekvő intézményt tudhatnak a magukénak.”

Erre a derülátó jövőképére kényszerült rácáfolni direktor február 7-én, amikor a közösségi oldalán tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az intézményüket is elérte az iskolahálózat átalakításának hatása.

„Sajnálattal közöljük, hogy az Oktatási Minisztérium döntése alapján a 2026/2027-es tanévben nem nyithatunk gimnáziumi osztályt. A szlovák kormány optimalizálási folyamata minket is elért, így szeptembertől a középiskolánkba már nem tudunk újabb diákokat fogadni” – volt olvasható bejegyzésében.

Az Országút nem sokkal ezt követően Pásztor Péter révén röviden be is számolt be a fordulatról. Most ellátogatva a Bódva-parti tízezres városba, Szepsibe, ahol az itt lakók 52 %-a szlováknak, 23 %-a magyarnak és 15%-a cigánynak vallja magát, Pásztor felkereste Nagy István igazgatót és interjút készített vele a kialakult helyzetről.

Az indító kérdésben megfogalmazott felvetés, azaz, hogy indokolt-e, nagyszabású beruházásokban, jelesül ekkora méretű impozáns oktatási centrumokban gondolkodni meg bíztató jövőről beszélni ott, ahol a demográfiai mutatók trendje egyértelműen negatív, – valójában az a kulcskérdés, ami többször is felmerül a beszélgetés során. Magától értetődő is, hogy így alakult, hisz ez mindennek az alfája és az ómegája.

Hogy akkor, amikor az apadó tanulószám miatt megszűnőfélben volt a szepsi állami magyar tannyelvű gimnázium, milyen elgondolás vezérelte 2015-ben a katolikus oktatási centrum alapítását, Nagy István így válaszolt:

„Szülői kezdeményezésre, a Kassai Főérsekség támogatásával indítottuk iskolánkat. Nagyot álmodtunk, és az álom valóra vált. Engem személy szerint őseink hite, a szülők bizalma, Jézus szeretete, a Szentlélek egyesítő ereje és a jó irányban történő változás lehetősége motivált a legjobban.

Fő célunk olyan magyar tannyelvű, keresztény értékeket közvetítő iskolaközpont működtetése, építése volt, amely összefogja az itt élő magyarokat. Szinte hihetetlen, amit elértünk. Erős, lélekben és lélekszámban egyaránt növekvő intézményt tudhatunk a magunkénak. 2022-ben beköltözhettünk a vadonatúj, teljesen felszerelt, párját ritkító épületkomplexumba, amely Magyarország kormányának mintegy hárommilliárd forintos támogatásával, a Jövőért Alapítvány szervezésében épülhetett meg. Az óvodánk változatlanul telt házas, rekordszámú, hatvanhét gyermekkel. Az általános iskolában összesen száznyolcvanhét, a gimnáziumban pedig harminchét diák tanul. 2015-ben kétszázegy, az idei tanévben pedig már kétszáznyolcvanöt diákot oktatunk-nevelünk.”

Ezt követően az igazgató, arról számol be, hogy mikor merült fel az iskolaközpont megteremtésének gondolata, illetve az mennyire alkalmas a fogyó magyarság helyzetének kezelésére?

Elmondta, hogy nem ők voltak úttörők, hisz adott volt már két működő jó példa is, ők pedig ezek mintájára láttak hozzá az iskolaalapításhoz. Az egyik a trianoni sokk után nem sokkal alapított komáromi Mariánum Egyházi Iskolaközpont, mely kommunista éra okozta több évtizedes kényszerpihenő után 1994-től több lépcsőben szerveződött újra, a másik pedig az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, ahol az egyházi alapiskola beindítását követően 1995 szeptemberében indult el a gimnázium.

Ezek után következik az indoklás, ami egyúttal egy hitvallás is: „Az iskolaközpont mindenképpen megtartóerő, mert ha az egyik szervezeti egység gyengélkedik, esetleg létszámhiánnyal küszködik, a másik helytállhat helyette. Nekünk hat szervezeti egységünk van: konyha és szabadidőközpont, óvoda, általános iskola, napközi, gimnázium, amelyet miután kifut, szakiskolával szeretnénk pótolni.”

Kulcskérdésnek neveztem az előbb azt, hogy helyénvaló-e hatalmas oktatási centrumokat építeni ott, ahol a demográfiai mutatók aggasztóan alakulnak. Ez a dilemmája az Országút szerkesztőjének is, aki – mint jómagam – teljes joggal feltételezte, hogy a 400 diák befogadására alkalmas XXI. századi alma mater megteremtését megelőzően alapos felméréseket is készítettek a szorgalmazók arról, hogy valóban várható majd ennyi beiratkozó. Az alábbi dialógusból viszont kiderül a szinte hihetetlen, de mégis igaz tény: semmilyen demográfiai kutatás, adatgyűjtés vagy állapotfelmérés nem előzte meg ennek a nagyszabású iskolaközpontnak a megvalósítását.

„A magyarság lélekszáma apad, már akkor is apadt, amikor az iskolát alapították. Voltak-e megelőző felmérések a távlatokról?

Konkrét felmérések nem készültek. Az egyik fő mozgatórugó az volt, hogy rengeteg szociálisan hátrányos helyzetű, roma származású gyermek a magyar tannyelvű iskolába járt. Ezért a magyar szülők nem íratták magyar iskolába a gyerekeiket. Ez így volt az akkor már megszűnőben lévő gimnáziumban is, amelybe a végén már ötvenen, ha jártak. Megalakulásunkkor őket is mind átvettük, ahogy az általánosból is. Meg kellett erősíteni a magyar-keresztény gyökereket.”

A magyar-roma együttélés Szepsiben sem problémamentes, mi több a gondok itt halmozottan törnek a felszínre. Bár logikusnak tűnik a riporteri felvetés, hogy lehet-e megoldás a felvidéki magyar nyelvű oktatás fennmaradására a magyar–roma integráció, ott ahol miközben a magyar iskolák száma csökken, növekszik a magyarul tanulók száma, vagyis a roma gyerekek a Felvidéken magyar iskolába járnak?

Az igazgató nem hiszi, hogy ez járható út lenne, s a tapasztalatokra alapozó fenntartásait fogalmazza meg: „A Szepességben most vesz át az egyház egy állami iskolát száznyolcvan gyerekkel. Mindannyian romák. De hogy a mi magyar problémánkat ez megoldaná, azt nem hiszem. A szepsi állami iskolában annak idején egyharmad/kétharmad volt a roma/magyar arány, ez tíz év alatt megfordult. Magyarul nem beszélnek, szlovákul se, nem szólva az alapvető higiénés hiányosságaikról. Óriási pedagógiai probléma. A magyarul tudó egy-két gyerek tolmácsol a többieknek… Hosszú távon ez aligha működhet.”

Persze lenne kiút is ebből a reménytelennek tűnő helyzetből, ami nem is habozik elénk tárni az iskolaalapító: „Az egyház, a fenntartó persze mondhatná, hogy nem kell neki a fejpénz, működteti tovább anélkül is a gimnáziumot, de az rossz vért szülne az állammal.”

Ezt követően kifejti, miért is zavarná az államot, ha az egyház a maga költségén oktatna. Ezt magyarázva arra is rávilágít, hogy a Fico-kormány „költségoptimalizálási” gyakorlatának miért is első számú vesztesei a magyar oktatási intézmények.

„Ezer eurós átlagfizetés mellett a szülők sem tudnák fedezni az osztályonként évente hetvenezer euróba kerülő oktatást. A kormányzatok meg központosítanak, akár liberálisok, akár jobboldaliak. Ezért nem engedi a kormányzat a mi osztályindításunkat sem. A kétszázötven fő alatti iskolák bezárásával harmadával akarja csökkenteni az oktatás költségvetését. Ez persze leginkább a magyarságot sújtja, hiszen iskoláink hetven százaléka ilyen kis létszámú. A kormányzat méretszorzót alkalmaz a százötven–kétszázötven fős iskolákra, ami másfélszerese a fejpénznek, de a jövőben ezt meg akarja szüntetni. Megkaptuk az új költségvetésünket: kilencvenezer euró a híja. Próbáljuk bizonyítani, hogy szükség van ránk az egész régióban, mert egyediek vagyunk. Szóbeli ígéretet kaptunk az idei évre. Jövőre választási év lesz, akkor talán nekünk is osztogatnak.”

A pozsonyi oktatási tárca 2024-ben ismertté vált „racionalizálási” tervei révén a 26 magyar középiskolából 14 jövőjét tették kérdésessé. Ismertetőm zárásaképpen álljon itt az a felelet, amit arra a kérdésre adott az interjúalany, hogy hogyan is áll a bezárásra ítélt gimnáziumok sorsa:

„Nem ismerem a részleteket. – monda el a megvallatott, majd hozzáteszi: Az elmúlt tíz évben négy gimnázium szűnt meg, ahogy most minálunk is. A kormányzat negyvenhét intézményt akar összevonni, például Kassán az ipari iskolát és a gimnáziumot, de azok eddig nem tudtak megegyezni. Ha az ipari iskolát szlovák intézményhez csatolják, akkor aligha akarja majd a szlovák igazgató fenntartani a magyar tannyelvet. A magyar kormány nagyon sokat tett. Példátlan óvoda- és iskolaépítési programot támogatott. Az, hogy a Salka a magyar állam támogatásával és helyi kurázsival megépült, a következő száz évre meghatározza az itt élők lehetőségeit. Ha nem történik ez, akkor már nem lenne helyi magyar oktatás. Nagy megtartóerő lettünk, utolsó végvár.”