Koszorúzással és néma főhajtással emlékeztek meg pénteken a 2025-ben bekövetkezett bányakatasztrófára a parajdi sóbánya dolgozói. A Bányász Remény Egyesület felhívására mintegy száz alkalmazott vonult közösen a sóbánya lezárt bejáratához, majd a régi bányatelepre, amelynek közelében a létesítmény sorsát megpecsételő vízbetörés bekövetkezett.

Egy évvel ezelőtt következett be a parajdi sóbánya katasztrófájának utolsó momentuma, 2025-ben ezen a napon árasztotta el a bányába betörő Korond-patak vize az utolsó épen maradt részt, a Telegdy-részleget. Erre a napra péntek óta emléktábla hívja fel a figyelmet, amelyet a lezárt bejáratnál helyezett el a helyi Bányász Remény Egyesület.

Az egyesület felhívására délelőtt 11 órára mintegy száz alkalmazott gyűlt össze a bányaigazgatóság udvarán, ahonnan közösen vonultak a lezárt bejárathoz. Csendes, fegyelmezett, sietős, szomorkás menet volt ez. A rövid séta során elkapott beszédfoszlányok emlékeztettek arra, hogy mit élhettek át a helyiek a bánya bezárása óta. A szavakból az is kiderült (és ezt később is megtapasztalhattuk), hogy a sajtó jelenlétének sem örülnek egyöntetűen. Egy üzlet előtt beszélgető társaságban az egyik férfi éppen azt ecsetelte, hogy „nem érdemes mondani semmit >>ezeknek<<, mert úgy vágják meg, hogy semmi jó nem sül ki belőle…”.

A hajdan forgalmas lejáró némán ásító, rácsokkal lezárt boltíve sötéten meredt az érkezőkre. A megemlékezők egyike a bejárat melletti vaslétrára kapaszkodva, az oda korábban elhelyezett emléktáblához helyezte az egyesület koszorúját.

Az emlékezők ezt követően a régi bányatelep felé vették az irányt. Mint emlékezetes, a Korond-patak itt, a régi bánya közelében tört be a bánya mélyébe, s rövid idő alatt teljesen elárasztotta a létesítményt. Mindez a bánya bezárásához, a termelés teljes leállásához, valamint a helyi idegenforgalom összeomlásához vezetett, amely a sóbánya mélyében kialakított látogatóközpontba érkezők ellátására épült.

Az elhagyatott telepen kihelyezett táblák és rácsok figyelmeztetnek arra, hogy veszélyes övezetben járunk, miközben a Korond-patak csörgedezve folyik a vizet magába fogadó műanyag csőrendszerben. E helyen csatlakozott a bányászokhoz a Parajdi Fúvószenekar néhány tagja, akik hajdan a bánya zenekarának tagjai voltak. A bányászindulót a legtöbben könnyeikkel küszködve hallgatták, a halk éneklés is hamar abbamaradt. A résztvevők a bányatelepre vezető út melletti haranglábra is koszorút helyeztek el, majd megszólalt a hajdani bányaharang. Ahogy a harangszó utolsó hangjai elhalkultak, ki is ürült az esemény helyszíne, a bányászok sietősen, csendesen távoztak, legtöbben elhárították a sajtó érdeklődését, nem volt mit mondaniuk.

A szervezők részéről Moldován István, a sóbánya termelési vezetője, a Bányász Remény Egyesület elnöke nyilatkozott a Maszolnak. Mint elmondta: küzdelmes esztendőt hagytak maguk mögött a bánya alkalmazottjai

„Igyekeztünk összetartani a csapatot, elvégezni azt a ránk szabott pár fontos műveletet, munkálatokat, amit a nemzetközi kutatócsoport és meg a helyi szervek kiosztottak. Néhány terméket is le tudtunk gyártani, úgy, hogy egy testvér-sóbányától nyers sót hoztunk naponta, vagy két naponta egy-két kamionnal. Ezt feldolgoztuk, sókockákat állítottunk elő, egy-két ezer köbméter útszóró sót is” – mondta el Moldován István.

A termelési vezető beszámolt arról, hogy az alkalmazotti létszám még gyakorlatilag teljesnek mondható, mintegy 60-an folyamatosan technikai munkanélküli státuszban vannak, beosztják sorban, hogy kik menjenek el erre és kik járjanak dolgozni. Moldován István hozzátette: a kormányválság miatt bizonytalan az ellátások további sorsa, illetve az is, hogy mekkora összegből gazdálkodhat az anyavállalat, a Salrom.

Moldován István ugyanakkor bizakodva nyilatkozott arról, hogy véleménye szerint lehetséges új sóbánya megnyitása. Ennek érdekében szerződést kötnek egy szakértő céggel, amely elemezni fogja az eddig ismert adatokat és azok függvényében tesz javaslatot a folytatásra. Kérdéses persze, hogy gazdaságilag érdemes lesz-e belevágni az új bányrész kialakításába, ám ez még a jövő titka.

A jelenlegi, a mélyben található vízszint fölé kétszintes kamrarészleget képzelnek el, ami a jelenlegi adatok ismeretében megoldhatónak tűnik, osztotta meg Moldován István. Hozzátette: mindez időbe telik, a kitermelési metódustól függ, pontosan mikor lehetne megvalósítani. A termelési igazgató szerint mindenképpen 4-5 éves megvalósítási időtartalmra kell számítani. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben elkészül az új bánya, szükség lesz a mostani alkalmazottak tapasztalatára és szakértelmére.

Moldován István beszámolt arról, hogy a Bányász Remény Egyesület létrehozásával szerették volna a bányászok felé érkezett, vagy ígért segítségnyújtásokat egy mederbe terelni. „Egyesületünk fő célja az, hogy összetartsunk. Összetartsunk, megtartsuk a bányászok közötti kollegiális kapcsolatot. Reményt adjunk, emlékeztessünk arra, hogy voltunk, vagyunk, leszünk” – mondta el az egyesület vezetője. Hozzátette: lelkileg nehezen élte meg minden érintett az elmúlt évet. Arra a kérdésre, hogy hogyan ébredt az évforduló reggelén, Moldován István annyit mondott: könnyek, könnyek és könnyek.