Két alkalommal dolgoztak a Lemhény Ifjúsági Szervezet tagjai és segítőik Sósmezőn, hogy megtisztítsák az elburjánzott növényzettől a település régi magyar katolikus temetőjét. A domboldalon fekvő sírkert Sósmező egykori magyar közösségének egyik megmaradt emléke. A faluban ma már nem él magyar: az utolsó magyar lakos 2006-ban hunyt el.

A berecki Rózsa József hívta fel a lemhényi fiatalok figyelmét arra, hogy egyre rosszabb állapotban van a sósmezői régi magyar temető. Augusztus közepén kereste meg Lukács Botondot, a Lemhényi Ifjúsági Szervezet képviselőjét, és jelezte: ha nem tisztítják meg a területet, a bozót lassan teljesen benövi a sírokat.

A fiatalok éppen az Ojtoz–Úzvölgyi túrájukra készültek, ennek ellenére hatan vállalták, hogy nekifognak a munkának. Saját gépekkel és szerszámokkal érkeztek Sósmezőre. A növényzet azonban annyira sűrű volt, hogy egyetlen alkalom nem bizonyult elegendőnek.

Másodszorra sikerült befejezniük

Első alkalommal a temető körülbelül felét tudták megtisztítani. Már akkor eldöntötték, hogy visszatérnek, és folytatják a munkát. Ez nemrég történt meg, amikor a sírkert másik feléről is eltávolították a növényzetet.

A temető a faluba vezető út első hídjától balra, a Brezája-patakon túl, a település fölötti dombon található. Nem azonos a Sósmező bejáratánál található első világháborús katonatemetővel.

A régi katolikus sírkertben több 18–19. századi, magyar feliratú sírkő maradt fenn. Némelyiken még jól kivehető a faragott felirat, más köveken pedig lövedékek becsapódásának nyomai láthatók.

A nyilvánosan hozzáférhető adatbázisokban és temetői nyilvántartásokban nem találtunk olyan hiteles jegyzéket, amely ennek a temetőnek a sírjait és az ott nyugvók nevét tételesen felsorolná. A Sósmezőhöz kapcsolódó internetes temetői adatbázisok elsősorban az első világháborús katonatemetőt dokumentálják, ezért azok adatai nem vonatkoztathatók erre a sírkertre.

Egy eltűnt közösség temetője

A régi temető jelentőségét az adja, hogy a sósmezői magyar közösség mára teljesen eltűnt. A sírok gondozásának nincs helyi folytonossága, az utolsó magyar lakos 2006-ban hunyt el.

Lukács Botond szerint ezért a terület rendbetétele többet jelentett egyszerű bozótirtásnál. „A sósmezői temető nemcsak egy sírkert, sokkal több” – fogalmazott, hozzátéve: kislányát is magával vitte az akcióra és külön öröm volt számára, hogy Rózsa József helytörténeti adalékokat magyarázott lányának. „A lányom... nekem ez volt a legnagyobb fizetség. Jóska bácsival végig nézték a megtisztított sírokat és látni ahogy tágra nyílt szemekkel figyeli Sósmező történetét...” – fejtette ki a Maszol érdeklődésére.

A történelmi Magyarország egykori keleti határvidékén fekvő temetőben olyanok is nyugodhatnak, akik munkájuk vagy szolgálatuk miatt kerültek Sósmezőre. A sírokhoz kapcsolódó történetek jelentős része mára feledésbe merült.

A munkában Rózsa József, Mike József, Nagy Mihály, Kelemen Levente, Kelemen Ottó, Molnár Botond, Vatány Lajos, Vatány Norbert, ifj. Gyergyai István, Gyergyai István és Kelemen Hunor vett részt, illetve segítette az önkénteseket.

Két munkanap után sikerült teljesen megtisztítaniuk a temetőt. A korábban bozóttal benőtt sírok és régi sírkövek ismét láthatóvá váltak.