Tüntetés a magyarul beszélő fiatal megkéselése miatt

A Magyar Szövetség a leghatározottabban elutasít minden olyan atrocitást, amely a felvidéki magyar közösség, vagy bármely más közösség tagját éri hovatartozása miatt – jelentette ki Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen arra az incidensre reagáltak, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt. Szlovákiai magyar fiatalok  tüntetést szerveztek a késes támadás helyszínére.

Amint megírtuk, az incidens Pozsonyban, pénteken éjjel történt egy gyorsétkező standnál, ahol ott beszélgető fiatalokat állítólag azért vont kérdőre egy férfi, mert magyarul beszélgettek. A szóváltás után fizikai atrocitásra is sor került, ennek során a támadó késsel megvágta az egyik fiatal állát, majd eltűnt a helyszínről. Az ügyben nyomozást indított a rendőrség, amely a támadás indítékait is vizsgálja.

A Magyar Szövetség a leghatározottabban elutasít minden atrocitást | Fotó: Magyar Szövetség Facebook oldala

„A lehető leghatározottabban elutasítunk minden, a mi közösségünk vagy más nemzeti közösség, illetve bármilyen más közösség tagját a közösségéhez tartozása miatt érő atrocitást, legyen az verbális vagy fizikai” – szögezte le Gubík László a történtekkel kapcsolatban. Hozzáfűzte: mivel a pénteki eset érintettje magyar ember, a Magyar Szövetség kötelességének érzi, hogy minden jogi, politikai és erkölcsi segítségét felajánlja, és ezt meg is tette, számol be a Híradó.

A felvidéki magyar párt elnöke kiemelte: tolmácsolná az érintett és családja kérését, miszerint nyugalmat és kiegyensúlyozott tájékoztatást szeretnének, illetve azt kérik, hogy csak a legfeltétlenebbül szükséges sajtónyilvánosságot kapja az ügy, s ezeket a kéréseket a Magyar Szövetség tiszteletben is kívánja tartani.

„Nincs szükség avatatlan és hívatlan prókátorokra ez ügyben” – jelentette ki Gubík László. Rámutatott: a család megtette a szükséges lépéseket, és az illetékes nyomozati szervekhez fordult. Hozzátette: bíznak benne, hogy így lesz, ugyanakkor fel is szólították a hatóságokat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az ügyben a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető leghatékonyabban és a lehető legprecízebben legyen lefolytatva a nyomozati eljárás, a felelősségre vonás pedig a lehető legigazságosabb módon menjen végbe.

A párt elnöke kijelentette: a Magyar Szövetség a magyar-szlovák együttműködésben és jószomszédi viszonyban hisz, és abban érdekelt. A pártnak amellett, hogy a felvidéki magyarságot képviseli, az is a feladata, hogy közvetítsen a két nemzet között, ahol a mostani viszony sokkal jobb, mint a korábbi évtizedekben, de a viszony mindig lehet jobb, és úgy gondolják, hogy ebben egy erős magyar párt és annak a parlamentbe való visszakerülése is segíthet.

Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke a sajtótájékoztatón ugyancsak leszögezte: a párt a gyűlölet minden formáját és az abból eredő mindenféle erőszakot elutasít. Tervezett lépéseikkel kapcsolatban kifejtette: a sporteseményekre vonatkozó törvényi szabályozás olyan irányú módosítását fogják kérni, hogy a jövőben ne csak bizonyos jelképek megjelenítése legyen tilos, hanem a gyűlöletre uszítás szóbeli kifejezése is.

Arra a kérdésre válaszolva, miszerint felmerült, hogy az elkövető állítólag egy futballklub szurkolója lehet, elmondta: ez egyelőre nem bizonyosodott be, és mint ahogy nem tartják helyesnek, ha valakit nemzetiségi alapon megbélyegeznek, azt sem tartják helyesnek, ha egy bizonyos gyanúra alapozva egy sportszervezethez való tartozás alapján ugyanez megtörténne.

A támadás helyszínén tüntetés szerveződött

A fiatal civilek felhívásukban azt írták: „Azt hittük, ezen már rég túl vagyunk. A tiltakozással azt szeretnék megmutatni, hogy Pozsony továbbra is egy toleráns város, ahol senkinek nem kell félni, ha az anyanyelvén beszél. Az Újszó tudósítása szerint legalább 150-200 résztvevő jött össze azon a tiltakozó akción, amelyet a pénteki késes támadás miatt hirdettek meg A rendezvényt spontán flashmob, villámcsődületként szervezték meg néhány óra alatt a pozsonyi Šafárik téren, ahol pénteken éjszaka egy négyfős magyar csoport egyik tagját késsel megsebesítették.

A rendezvény címe is a magyarok elleni agresszióra utal: „Maďari za Dunaj“ – vagyis „A magyarokat a Duna túloldalára”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?