Megszólalt a héten a felvidéki ma7-ben Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és abban az interjúban, melyet Kassán, a magyar főkonzulátus új épülete, a felújított Csáky–Dessewffy-palota hivatalos átadóját követően adott a portál Nézőpont című közéleti magazinműsora számára, értékelte a szeptember 30-i szlovákiai választáson való magyar szereplést és kifejtette véleményét a szlovák-magyar kapcsolatok jövőbeni alakulásáról.

A Kolek Zsolttal való beszélgetése során Szijjártó miniszter előbb kitért arra, mivel magyarázható, hogy bár a magyar párt, a Szövetség most jobban szerepelt, mint az elmúlt négy parlamenti választáson, de ezúttal is a parlamenti küszöb alatt maradt. Majd arról is beszélt, hogy az újabb kudarc után vajon maradt-e még tere az etnikai politizálásnak Szlovákiában.

Az interjúban hangsúlyosan terítékre kerültek olyan kérdések, mivel magyarázható Fico pártjának megerősödése a magyarok által lakott déli régiókban illetve, hogy melyek a magyar fél részéről a prioritások a jövőre nézve a kétoldalú kapcsolatok szempontjából. Utóbbival kapcsolatosan a miniszter nyomatékosítani kívánta: mivel az Orbán-kormányoknak a lehető legpozitívabb tapasztalata van a korábbi Fico-kormányokkal való együttműködésről, meggyőződése, hogy ez a gyümölcsözőnek bizonyult korábbi közös munka sikeresen folytatódhat az elkövetkezendőkben is.

„Ha igaz, hogy nem volt különösebb meglepetés Ribert Fico választási győzelme Szlovákiában, ugyanúgy világos, hogy a Szövetség bukását történelmi győzelemként akarják eladni annak okozói.”  E szavakkal indította a szlovákiai választásokat követően az egyik szenvedélyes kommentárját a Paraméterben Barak László szlovákiai magyar költő, író, publicista, az olvasóink régi ismerőse. A dunaszerdahelyi hírportál főszerkesztője és társtulajdonosa, akit nem véletlenül neveztünk már évekkel ezelőtt a Kárpát-medence egyik legszókimondóbb publicistájának, ezúttal is a rá mindig jellemző vitriolos hangvétellel mondott véleményt a fiaskóval végződött szeptember végi szlovákiai választásokon való magyar szereplésről. Mint köztudott, ennek következtében a felvidéki magyarok pártja az előzetes várakozásokkal és magabiztos politikusi nyilatkozatokkal szemben, (vö.: A felvidéki magyarokon múlhat a szlovák kormányalakítás és Forró Krisztián: Nem számolunk olyan lehetőséggel, hogy a Szövetség nem jut be), ismét nem jutott be a pozsonyi parlamentbe.

Barak mindenekelőtt azt nehezményezve, hogy a Szövetség vezetői, köztük elsősorban a párt szürke eminenciása, Berényi József a kudarcos szereplés miatt ahelyett, hogy a saját portáján seperne, és arról értekezne, vajon mi lehet az oka annak, hogy a felvidéki magyarok a szlovák választópolgárokhoz képest már megint mintegy 10-15 százalékkal kevesebben járultak az urnákhoz, illetve, azok közül, akik mégsem így tettek, nagyon sokan miért szavaztak szlovák pártokra, különösen pedig Ficoékra, – elhárítják a felelősséget és történelmi sikerről  beszélnek.

Az pedig végképp „kiverte a biztosítékot” nála, hogy híre-hamva sehol a Szövetség háza táján az önkritikának, hiszen a párt irányítóinak döntő többsége, így Berényi is, elégedett azzal, amit tettek, és „különben is az a nagy helyzet, hogy a Szövetség parlamenti bejutásának meghiúsulása egyáltalán nem a pártvezetőség sara, hanem úgymond, az ellenséges médiáé. Amit a „szlovmagy neoliberális“ jelzős szerkezettel igyekszik degradálni a Berényi.”

Emellett utalásszerűen, Barak azt is szóvá tette, ami már a választások előtt is téma volt a Duna mindkét oldalán a magyar és a szlovák médiában, s amit sok pannóniai Fico-barát médiaorgánum, sőt a Fico-szereplések a magyar köztelevízióban, még kampánycsöndben is, mintha „rátettek volna egy lapáttal”. Ez pedig az volt, hogy egyes jelek szerint a budapesti kormánykörökben a Smer győzelme mintha fontosabbnak tűnt volna, mint az, hogy a Szövetség bejut-e vagy sem a pozsonyi törvényhozásba. A ma7 vezető publicistája, Száraz Dénes e feltevés okán korholva az RTL híradóját az abban elhangzott vádaskodás miatt, cikket is szentelt ennek a narratívának, határozottan cáfolva azt a gyanúsítást, miszerint „a magyar kormányfő jobban szurkolt Robert Fico győzelmének, mint a felvidéki magyar Szövetség parlamentbe jutásának. Vagyis inkább örül Fico választási győzelmének, mintsem bánkódna az etnikai párt szereplése miatt.”

Úgy hiszem, ez ügyben és főleg a tisztánlátás érdekében a lehető legjobb szolgálatot tehetem meg azzal, hogy ismertetem ez alkalommal a magyar diplomácia vezetőjének, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek azt az interjúját, melyet szerdán adott Kassán a ma7 felvidéki médiacsalád Nézőpont című közéleti magazinműsorának. Teszem ezt főleg annak ismeretében, hogy a politikus a legilletékesebbek közé tartozik  ez ügyben, és ráadásul a szlovákiai választási kampány véghajrájában személyesen is közreműködött a Szövetség népszerűsítése érdekében. A miniszter most abból az alkalomból járt II. Rákóczi Ferenc és Márai Sándor városában, hogy átadja Magyarország kassai főkonzulátusának új épületét, mely a felújított impozáns Csáky–Dessewffy-palotában kapott helyet a város szívében.

A Sokan dolgoztak az ellen, hogy legyen magyar képviselet címmel közreadott beszélgetés indításában Kolek arra kérdez rá, miként értékeli a miniszter a szlovákiai magyar párt választási szereplését annak tükrében, hogy a Szövetség ugyan 2010 óta a legjobb eredményt érte el, hiszen 130 ezer szavazatot gyűjtött be, de ez nem volt elég a parlamentbe jutáshoz?

A Szijjártó által a nyitányban elmondottak önmagukért beszélnek: „Nézze, nyílván mindannyian szurkoltunk azért, hogy ismételten legyen magyar párt a pozsonyi parlamentben és nagyon sokan dolgoztak természetesen ez ellen. Hiszen volt itt megbontási kísérlet, voltak, akik próbálták felrobbantani a pártot. Gyakorlatilag a liberális média nagy része a magyar képviselet ellen dolgozott egész végig a választási kampányban. Tehát nem volt könnyű dolga a Szövetség vezetőinek. Én azt egy nagy politikai teljesítménynek tartom, hogy egyben tudták tartani a pártot. tehát, hogy a párt felrobbantási kísérlete az csúfos kudarccal végződött, hiszen mindazok, akik felrúgták a pártnak az egységét, azok csúnyán leszerepeltek a szlovákiai parlamenti választáson.”

Ezt követően Szijjártó Péter nem vitatja, hogy az elmúlt évtized legjobb eredményét elérni akár dicséretes is lehet, de rögtön hozzáteszi: nincs ok ünnepelni, mert „a végső eredmény szempontjából sajnos azt kell látnunk, hogy ez nem volt elég.”

A tényrögzítés után diplomatikusan fogalmaz, a látszatát is igyekszik kerülni annak, hogy beleszóljon belügyekbe: „Nyilvánvalóan majd most a Szövetség vezetőinek ezt a helyzetet kell elemezniük, hogy hogyan szűkíthető a különbség a magyar nemzetiségű szlovák polgárok és a pártra leadott szavazatok száma között. Hogy mi volt az oka annak, hogy most itt volt egy nagy különbség és ez hogyan csökkenthető, én ezt nem tudom megmondani, mert nem vagyok szereplője a szlovák belpolitikának és annyira nem ismerem a dinamikáját ennek a belpolitikának. Nyilván akik benne élnek és benne dolgoznak, azok nálam sokkal jobban tudják.

Tehát most az értékelésnek és az elemzésnek van itt az ideje a Szövetség szempontjából. Az is nyilvánvalóan egy nagy dolog, hogy a párt elnöke több tízezer preferenciaszavazatot szerzett, ez azt mutatja, hogy van bizalom a pártelnök iránt. De hogy a Szövetség működésének belső viszonyai hogy fognak alakulni a jövőben, ez is alapvetően a Szövetség politikusain múlik.”

Jól emlékszem és ezzel bizonyára nemcsak én vagyok így, hogy a tavaly novemberi MÁÉRT-ülésen Orbán Viktor miniszterelnök az ott elmondott előadói beszédében külön kitért annak a kérdésnek a jelentőségére, „hogy szabad-e lelépni az etnikailag egységes magyar képviselet alapjáról az etnikailag vegyes magyar képviselet irányába”, felidézve azt is: „voltak időszakok, amikor nem voltak egységesek ebben az ügyben.” Amit ehhez hozzátéve elmondott, miszerint „de most úgy tűnik, hogy minden magyar közösség egyértelműen azt a választ adja erre a kérdésre, hogy az etnikailag egységes alapokon szervezett politikai struktúrák jobbak” az már egyértelmű kiállás és kormányzati álláspont volt. Természetesen ez nem is lepett meg senkit, hisz ez a hozzáállás a legfontosabb elvi kérdés volt mindig is a Kárpát-medencében minden magyar kisebbségi közösség érdekképviseleti szervezete számára az elmúlt bő három évtizedben.

Most amikor a szeptember 30-i felvidéki magyar leszereplés okán újra felmerült, ráadásul meghatározó Szövetség-politikusok részéről, hogy „befellegzett az etnikai politizálásnak”, érthető, hogy az interjúkészítő ez ügyben is kíváncsi a magyar külügyminiszter véleményére.

Íme a válasza, amely szintén diplomatikus, talán már túlságosan is az: „Én ezt nem tudom és nem is akarok erről véleményt mondani, mert ez megint csak a felvidéki magyarok dolga, tehát önök ezt nálam sokkal jobban tudják, és sokkal jobban érzik. Az is nyilvánvaló, hogy persze egy választási éjszakán tett nyilatkozatok azok komoly emocionális érzelmi tartalommal bírnak és adott esetben néhány nap múlva már lehet, hogy másként gondolják a nyilatkozatokat tevők. Nem tudom, hogy itt, ebben az esetben ez így van-e. Nyilván szoktak sarkos nyilatkozatok születni választási éjszakákon, amelyek később finomodnak. Meglátjuk, de ezt rá kell bíznunk a felvidéki magyarokra, hogy hogyan látják ezt a kérdést.”

A folytatásban kerül terítékre annak a kérdése, ami a szlovákiai választások egyik legfontosabb tanulsága, és amelynek okán már tucatnyi vélemény is napvilágot látott. Arról van szó, hogy meglepő módon Dél-Szlovákiában, a magyaroklakta járásokban nagyszámú szavazat érkezett Robert Fico pártjára. Ezek a magyarok a jelek szerint már elfelejtették, kinek is köszönhető, hogy ők nem lehetnek kettős állampolgárok, ki a felelős a felvidéki magyar foci fekete napjáért, a dunaszerdahelyi magyar szurkolók 2008-as megveretéséért, Malina Hedvig kálváriájáért, Sólyom László magyar államfő kitiltásáért. A jelenség okán természetes, hogy az interjúkészítő kíváncsi arra, mit gondol erről a tömeges magyar átszavazásról a magyar külügyminiszter.

A válasza, melyet teljes terjedelmében érdemes idézni, a következő: „Nyilvánvalóan már megint csak nem akarok okoskodni, mert bármit mondanék, az nem lenne több okoskodásnál, hiszen nem tudjuk, hogy kik szavaztak a Smerre, nem tudjuk, hogy miért? Én néhány tapasztalatomat tudom megosztani önnel. Én azt tudom mondani, hogy mi Magyarországon most már 13 éve kormányzunk, ez alatt Szlovákiában 5 vagy 6 miniszterelnök volt, ha jól emlékszem. Köztük a leghosszabb időt Robert Fico töltötte hivatalban és a legtöbb olyan megállapodást, amely a két ország közötti kapcsolatokat fejlesztette, vele kötöttük. Vele kötöttünk megállapodást arról, hogy összekötjük a két ország gázvezeték-hálózatát – megtörtént. Vele kötöttünk megállapodást arról, hogy összekötjük a két ország villamos energiahálózatát az ország nyugati és keleti felében – megtörtént. Vele kötöttünk megállapodást, hogy jelentősen megemeljük a határátkelési lehetőségeknek a számát – 16-ról 38-ra emeltük mióta kormányzunk – megtörtént. Idén még két Ipoly hidat fel tudunk avatni, tehát az idei esztendőt úgy zárjuk, hogy van 40 határátkelési, közúti határátkelési lehetőség a két ország között. A mi tapasztalatunk az az, hogy Robert Ficoval lehet jó megállapodásokat kötni, lehet olyan megállapodásokat kötni, amelyek mindkét ország javát szolgálják, és ezeket a megállapodásokat őneki van ereje, készsége, elkötelezettsége végrehajtani. Ezt tudjuk és ez jó tapasztalat.

És lehet persze az is befolyásolta a szavazatokat, hogy Robert Fico hozzáállása, megközelítése a jelenlegi európai politikai problémákhoz nagyon hasonló a miénkhez. Tehát amikor arról beszélünk, hogy nem akarunk egy föderális államot Brüsszelben, hanem szuverén országok integrációjaként képzeljük el az Európai Uniót, akkor nyilvánvalóan egy irányba húzzuk a szekeret. Vagy amikor arról beszélünk, hogy Ukrajnában békét akarunk és a béke feltételei nem javulnak, hanem romlanak az idő előrehaladtával, akkor nyilvánvalóan hasonlóképpen közelítjük meg az adott kérdést.

Amikor arról beszélünk, hogy Brüsszel nem veheti el a tagállamok pénzét, mert a bürokratáknak semmi joguk nincsen ahhoz, hogy felülbírálják az európai szabályokat, akkor megint csak egy hajóban evezünk. Tehát az látszik, hogy fontos európai kérdéseket, olyan kérdéseket, amik a jövőben vitákat fognak okozni, azt hasonlóképpen közelítjük meg. Nyilvánvalóan az a nyilatkozata Robert Ficonak a választási kampányban, hogy ő sohasem támogatná azt, hogy Magyarországtól elvegyenek neki járó forrást, hogy Magyarországtól elvegyenek neki járó jogokat az Európai Unióban – ez szimpatikus a magyaroknak. Hát ezt nem kell túlmagyarázni, meg nem kell itt képmutatónak lenni.

Korábban soha nem volt olyan, hogy a Smer ilyen jól szerepeljen a magyaroklakta területen, ez is kétségtelen. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben tekintsünk erre erőforrásként. Mert, hogyha a magyaroklakta területeken a Smer ilyen jelentős támogatást kapott és, ha a Smer tud lenni a következő kormány vezető ereje, akkor reméljük, hogy ez a nagy támogatás majd arra fogja őket sarkallni, hogy Dél-Szlovákiára minden eddigi szlovák kormánynál nagyobb figyelmet fordítsanak és minden eddigi szlovák kormánynál több forrást csoportosítsanak ide.

És záró gondolatként még azt is hadd mondjam el, hogy arról is Robert Ficoval történt megállapodás, hogy a magyar kormány beruházási támogatásokat adjon felvidéki vállalatoknak és ebből Felvidéken jöjjenek létre beruházások, amikből az elmúlt időszakban is adtunk át többet. Tehát ha elfogadjuk, hogy a politika tapasztalati műfaj, akkor nekünk jó tapasztalataink vannak azokból az időkből, amikor Robert Ficoval kellett együttműködni.”

A nagyinterjúból, melyben egyebek közt olyan kérdések áttekintésére is sor került, mint a lengyelországi választások ügye, vagy a tragikus izraeli helyzet, de előtte még szó esett még arról is, hogy más szlovák tárcavezetőktől eltérően „a legutóbbi külügyminiszter kollegák közül néhánynak a létfenntartáshoz szükséges, hogy egyszer-egyszer belénk rúgjon reggelenként, és akkor ebből meg tudjon indulni az aznapra”, – terjedelmi okokból sajnos nincs lehetőségünk többet közreadni.

Zárásként viszont ebből a dialógusból vétek lenne kihagyni azt a választ, ami arra vonatkozott, milyen prioritásai lesznek a magyar kormánynak a kétoldalú kapcsolatok alakításában a következő években? Ennek indokoltságát megkülönböztetten alátámasztja az a tény is, hogy az interjút közvetlenül megelőzően vált biztossá: a királycsináló harmadik erő, Peter Pellegrini pártja döntött, hogy Ficoékkal kíván kormányt alakítani, és ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy a Smer, a Hlas és a SNS hármas koalíciója fogja irányítani az országot.

„Hát először is, hogy ha létre tud jönni egy stabil kormánykoalíció Szlovákiában, az nekünk jó hír. Jó hír, mert egy stabil kormánnyal nyilvánvalóan sokkal könnyebb hosszútávú megállapodásokat kötni. Én emlékszem rá, kötöttünk olyan közlekedési megállapodást, hogy amikor megállapodtam, meg amikor aláírtuk, meg amikor végrehajtottuk, három különböző miniszterrel kellett együtt dolgozni, és ez még egy pozitív példa volt, mert végigment. De egy csomó megállapodás azért halt el, mert egyszerűen néhány héttel, hónappal a megállapodások után már más volt hivatalban. Tehát, ha van egy stabil hosszútávon kitartó kormány Szlovákiában az nekünk jó hír. Mert Magyarország és Szlovákia olyan sok szállal kötődik egymáshoz, hogy egymást sikerei segítik a másik sikereit, és hogy ha valahol kudarc van, az kudarcot okozhat a másik oldalon is. tehát nekünk az a lényeg, hogy a Szlovákiával való együttműködésből a lehető legtöbbet tudjuk kivenni mi is, meg a szlovákok is, a lehető legtöbb profitot tudjuk kivenni. Ez kell legyen normálisan a kimenetele egy együttműködésnek. Tehát, ha stabil a kormánykoalíció, ez nekünk jó hír.

Másrészt én azt se tagadtam soha, hogy engem fűz személyes barátság több olyan politikushoz, akik azon pártokhoz tartoznak, akik most valószínűleg akkor a kormánykoalíciót fogják alkotni. Mert akár Peter Žiga korábbi gazdasági miniszter, akár Andrej Danko, a SNS elnöke. Személyesen is jó viszonyt ápolok mind a kettővel és még többekkel is, akiknek most lehet esélyük arra, hogy visszajöjjenek a kormányzásba.

Én azt tapasztaltam az elmúlt kilenc évben, amióta külügyminiszter vagyok, hogy ezek a személyes kapcsolatok nagyon sokat számítanak. Ezek áthidalhatnak hivatali problémákat és diplomáciai nehézségeket is. Kifejezetten derűlátó vagyok, és azt fogom javasolni a miniszterelnök úrnak, hogy ha feláll az új kormány Szlovákiában, akkor határozzunk meg néhány új zászlóshajót, hogy milyen nagy dolgokban akarunk együttműködni Szlovákiával. Mert a gyorsforgalmi utat megépítettük Miskolc és Kassa között, 40-re növeltük a határátkelőhelyek számát,  Ipoly hidakat építettünk, megépítettük a  komáromi hidat, össze-kötöttük az energiarendszereinket, magyar szerepvállalás  van a kassai sportéletben – tehát, hogy most határozzuk meg, hogy milyen két-három nagy dolgot akarunk megcsinálni Szlovákiával közösen, ami megint majd ad egy olyan lendületet a kétoldalú kapcsolatoknak, hogy az egyrészt tovább csökkenti a határ jelentőségét és az egyre  inkább összefog kötni minket, mint el fog választani. És ami a nemzetiségek vagy nemzeti közösségek közötti együttműködést is gyakorlatilag teljesen súrlódásmentessé teszi.”