Szlovákiai választások: a felvidéki magyar párt 4,3 százaléka nem elég a bejutáshoz

A felvidéki magyar párt, a Szövetség a szavazatok 4,3 százalékát szerezte meg a szombaton tartott előre hozott szlovákiai parlamenti választásokon. A Szövetség elnöke, Forró Krisztián közösségi oldalán úgy reagált: bár történelmileg a legtöbb voksot kapták, ez mégsem volt elég a bejutáshoz, mert a magyarok lakta járásokban alacsonyabb volt a részvételi arány, mint az északi járásokban.

„Történelmi eredményt értünk el, a siker mégis elmaradt. Ennyi szavazatot, mióta az egységes MKP kettészakadt, magyar párt nem kapott, és a párt elnökére sem szavazott ennyi ember. Köszönöm a bizalmat azoknak, akik tegnap a Szövetségre szavaztak. Köszönöm az aktivisták munkáját, és mindenkinek, aki csak egy kicsit is segített a munkájával.Az ellenszél óriási volt, de ez nem lehet kifogás. Bár igyekeztem mindent megtenni a sikerért, mert hittem benne, a politikai felelősséget, természetesen, vállalom” – írta Forró Krisztián.

Plakáterdő Pozsonyban | Fotó: Mózes Szabolcs Facebook oldala

Mózes Szabolcs, a párt alelnöke megjegyezte: az eredmény akár az etnikai alapú politizálás végét is jelentheti.

Az Irány kap kormányalakítási megbízást

A választásokat Robert Fico pártja, az Irány (Smer-SD) nyerte a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 mandátumot jelent számukra a 150 fős pozsonyi törvényhozásban – közölte a központi választási bizottság vasárnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján. Zuzana Caputová államfő a közösségi médiában bejelentette, hogy hétfőn az Iránynak ad kormányalakítási megbízást.

Fotó: Robert Fico Facebook oldala

A választások hivatalos végeredménye szerint összesen 7 párt jut be az új pozsonyi törvényhozásba.

Második helyen a Michal Simecka által vezetett, eddig parlamenten kívüli, liberális Progresszív Szlovákia (PS) végzett 17,9 százalékos eredménnyel (32 parlamenti mandátum), a harmadik helyet pedig az Irányból kilépett Peter Pellegrini volt miniszterelnök vezette Hang (Hlas-SD) szerezte meg 14,7 százalékos eredménnyel, ami 27 parlamenti képviselői helyet jelent.

Bejutott még a pozsonyi parlamentbe az előző legerősebb kormánypárt, az Igor Matovic volt miniszterelnök vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom és társai által alkotott koalíció (8,8 százalékkal) 16 mandátumot szerezve, valamint az utóbbi választási időszakokban parlamenten kívüli Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) Milan Majerskyval az élén 6,8 százalékot szerezve, ami 12 mandátumot jelent a számukra. Bekerült még Richard Sulík liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) mozgalma 6,3 százalékkal (11 mandátum), illetve az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 5,6 százalékkal, nekik 10 képviselőjük lesz a törvényhozásban.

A választási részvételi arány a hivatalos végeredmény szerint országosan 68,5 százalékos volt, ami a legmagasabb adat az utóbbi időszak parlamenti választásain.

A választások hivatalos végeredményeire reagálva az Irány elnöke, Robert Fico azokat „nagyon jóknak" nevezte, és kijelentette: ha megbízatást kapnak a kormányalakításra, elkezdik az egyeztetéseket a többi párttal, s ezek során prioritás lesz számukra a V4 működőképessége és az, hogy stabil, négy éven át működő kormányt tudjanak alakítani.

A második helyen a parlamentbe bejutó PS elnöke, Michal Simecka az eredményekre reagálva azt mondta: mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy az Irány ne tudjon kormányt alakítani.

Peter Pellegrini a harmadik helyet elért pártja, a Hang nevében azt közölte: mindenkivel leülnek tárgyalni, akitől megbízatást kapnak.

A negyedik helyet megszerző OLaNO elnöke, Igor Matovic bejelentette: mindenképpen ellenzékbe vonulnak.

A kereszténydemokraták kizárták a Robert Ficóval közös kormányzást, a Szlovák Nemzeti Párt későbbre ígért tájékoztatást elképzeléseiről.

Az új összetételű parlamentnek 30 napon belül kell összeülnie.

Szijjártó Péter: Robert Fico ugyanúgy gondolkodik a háborúról, a migrációról és a genderügyről, mint Magyarország

Örömét fejezte ki Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere vasárnap, hogy Szlovákiában egy megkérdőjelezhetetlenül demokratikus választáson az emberek egyértelmű döntést hoztak".

A miniszter Facebook-bejegyzésében kiemelte: a választások eredménye esélyt ad arra, hogy Szlovákiában újra stabil kormány alakuljon és a szlovák–magyar kapcsolatok tovább fejlődjenek.

Az elmúlt években minden olyan eredmény, amely segítette a két ország kapcsolatait – mint a hídépítés vagy a határátkelőhelyek megnyitása – mind a Robert Fico korábbi kormányával kötött megállapodások eredménye – hangsúlyozta a külügyminiszter.

Robert Fico emellett ugyanúgy gondolkodik a háborúról, a migrációról és a genderügyről, mint Magyarország. Győzelme komoly esélyt kínál a V4-szövetség megerősödésére – tette hozzá.

Blahoľeláme a prajeme veµa úspechov!" (Gratulálunk és sok sikert!) – írta Szijjártó Péter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?