A felvidéki magyar politikai lét a tét a szombati szlovákiai választáson   

Tizenhárom év után lesz-e ismét magyar etnikai párt a szlovák parlamentben? Visszatér-e a hatalomba Robert Fico, akit újabban Orbán Viktor magyar miniszterelnök térségbeli szövetségeseként emlegetnek? A szombati szlovákiai választásokról Kolek Zsoltot, az egyik legismertebb felvidéki magyar újságírót, a pozsonyi politikai helyzetet rendszeresen elemző publicistát kérdeztük.  

2010 óta most kínálkozik a legnagyobb esély arra, hogy a magyar etnikai párt bekerüljön a pozsonyi parlamentbe” - mondta a Maszolnak a felvidéki Ma7.sk hírportál rovatvezetője. Kolek Zsolt arra emlékeztetett: az előző választásokon rendre éles magyar-magyar rivalizálás volt, emiatt megoszlottak a magyarok szavazatai. Bár most is több magyar érdekeltségű lista közül választhatunk, jelenleg egyedül a Szövetségnek van érdemi esélye arra, hogy átlépje a parlamenti küszöböt. A legtöbb felmérés az öt százalékos  parlamenti küszöb környékére vagy az alá méri a Szövetséget, de megjegyzést érdemel, hogy a közvélemény-kutatók rendszerint alul mérik a magyar pártot” - fogalmazott a pozsonyi politikát rendszeresen elemző publicista. 

Azt is elmondta, hogy szakértők szerint a Szövetségnek a 2020-as, közel 66 százalékosnál alacsonyabb országos részvétel lenne kedvező, hiszen így nagyobb súllyal esnének latba a párt törzsválasztói. Kulcskérdés lesz, mennyire sikerült mozgósítani a tömbvidéken élő magyar szavazókat, hiszen legutóbb a Duna-menti régióban jócskán elmaradt a választási hajlandóság az országos átlagtól. Döntő tényező lesz az is, megismélődik-e, ami 2020-ban történt, amikor az urnákhoz járuló magyarok egyharmada szlovák pártokra voksolt. Bár a szlovák pártok ezúttal is kivetették a hálójukat a magyar szavazókra, a hátunk mögött hagyott ciklus kijózanítóan hathatott, hiszen a szlovák pártok ígéreteiből jószerével semmi nem teljesült. 2020-ban még a kormányprogramba is belefoglalták a nyelvi jogok kiterjesztését és a kisebbségi jogokat rendszerbe foglaló kerettörvény elfogadását, ezek végül üres ígéretek maradtak” - hangsúlyozta Kolek Zsolt. 

Kolek Zsolt szerint rendkívül szoros végeredményre lehet számítani Fotó: Kolek Zsolt Facebook oldala

A felvidéki magyar politikumot egyébként sok kritika érte az utóbbi években a gyenge választási eredmények miatt. Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusnádfürdői előadása után egy, a hallgatóság soraiból érkezett kérdésre válaszolva szintén bírálatot fogalmazott meg. „A felvidéki magyaroknak sok sikert kívánok. Nekem nem dolgom, hogy bárkit is megdorgáljak. De azért kedves felvidéki magyarok, azért az mégiscsak egy képtelen helyzet, ami ott van, nem? És nem mondhatjuk, hogy valaki más tehet róla. Hát ott van félmillió magyar, nem? Szlovákia egy öt, öt és félmilliós ország. Ez egy jelentős súly. És nem mondhatjuk, hogy a szlovákok miatt nem tudjuk magunkat megszervezni. Persze, ők biztos mesterkednek, de hát ez része az életnek. De nem ők akadályoznak meg bennünket. Az, hogy a felvidéki magyarság nem tudja elérni a parlamenti képviseletét Pozsonyban, az minden visszafogottság mellett is azt kell, mondjam, hogy ez egy gyenge teljesítmény” - mondta akkor a kormányfő.  

A kritikákkal kapcsolatban Kolek Zsolt megjegyezte: a felvidéki magyarság aránya a legutóbbi népszámlálás szerint Szlovákián belül közel nyolc százalék. „Vagyis a magyar közösséggel szemben, ha csak a számarányt nézzük, jogos elvárás, hogy a politikai képviselete átlépje az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az elmúlt választásokon a magyarság szétforgácsolta az erejét, ez vezetett a sikertelenséghez. A Forró Krisztián vezette Szövetség párt 2021-es megalakulásával azonban létrejött a magyar egység a Felvidéken. Ezt az egységet a Most-Híd platform néhány ismertebb politikusának távozása ellenére a Szövetség vezetőinek sikerült megőriznie. A magyar párt a kampánynak úgy futott neki, hogy a Híd tagjainak nagy többsége a Szövetséget erősítette” - ismertette a jelenlegi helyzetet a rovatvezető. 

A Szövetség egy erőteljes kampányon van túl Fotó: a Szövetség Facebook oldala

Mint mondta, olyan listát sikerült felállítani, amelyen a lehető legszélesebb körben kaptak helyet a felvidéki magyar közéleti szereplők, így az országos ismertséget szerzett Gyimesi György korábbi parlamenti képviselő is. „A kampányban éppen Gyimesi kommunikációjában jelent meg a leghangsúlyosabban, hogy szeptember 30-án soha vissza nem térő alkalma van a felvidéki magyaroknak, hogy visszaszerezzék a parlamenti képviseletüket. Ez az üzenet a kampányhajrában a magyar választók mozgósításának egyik kulcselemévé vált” - számolt be az újságíró. 

A szlovákiai kampányt meghatározó témákra vonatkozó kérdésünkre Kolek Zsolt elmondta: a szlovákiai választást a Robert Fico korábbi kormányfő által vezetett Irány-Szlovák Szlovák Szociáldemokrácia (Smer-SSD) és a Progresszív Szlovákia (PS) versenyfutása határozza meg. „Előbbi párt a biztonság és a stabilitás témájával kampányol, arra utalva, hogy kormányra kerülve véget vetne az ország politikai életét az előző években jellemző káosznak. Megjegyzést érdemel, hogy a 2020-ban hatalomra került heterogén koalíció kormányzását végig kísérték a belső viták, ez vezetett ahhoz, hogy a ciklust még alkotmányozó többséggel kezdő koalíció elveszítse a parlamenti többségét. Május óta Szlovákiában hivatalnokkormány működik, amely azonban parlamenti háttér nélkül érdemi intézkedéseket nem tudott hozni” - mondta a Ma7.sk hírportál rovatvezetője. 

Robert Fico újra miniszterelnök lehet Fotó: Robert Fico Facebook oldala

Ami a PS-t illeti, Kolek Zsolt ismertetése szerint egy progresszív-liberális pártról van szó, amely legutóbb éppen kicsúszott a parlamentből. „Ehhez a párthoz kötődik Zuzana Čaputová államfő is. A PS Szlovákia Európa-párti kötődését állítja a kampánya középpontjába, leginkább a nagyvárosokban élők és a fiatalok voksaira számíthatnak. Legnagyobb problémájuk, hogy a pártnak nincs karizmatikus vezetője” - tájékoztatott az újságíró.

Megemlítette, hogy a kampányhajrában a korábbi választásokon győztes Igor Matovičnak egy botrányos jelenettel sikerült magára irányítania a figyelmet. A korrupcióellenesség üzenetével kampányoló OĽaNO-elnök a Smer egyik sajtótájékoztatóján megjelenve tettlegességig menő konfliktusba keveredett a Fico-párt korábbi belügyminiszterével, akivel a szemben a ciklus során több eljárást is indítottak a hivatali ideje alatt elkövetett korrupció gyanúja miatt.

A megmérettetés várható végeredményét firtató kérdésünkre Kolek Zsolt  a kampányfinisben közzétett legfrissebb felméréseket említette, amelyek szoros versenyt jósolnak a Smer és a PS között. „A választás legnagyobb kérdése az lesz, sikerül-e stabil kormányt felállítani szeptember 30-a után. A mérleg nyelve a várhatóan harmadik erőként befutó, a Smerből 2020-ban kivált Hang-Szociáldemokrácia (Hlas-SD) lehet. A Peter Pellegrini korábbi kormányfő által vezetett párt választóinak többsége inkább a Ficóval közös kormányzást támogatja a PS helyett – ez döntő tényezőnek bizonyulhat” - mondta a rovatvezető.

Bizonytalansági faktornak tartja ugyanakkor, hogy 9-10 pártnak, köztük a Szövetségnek van reális esélye arra, hogy átlépje a parlamenti küszöböt. „Ez a rendkívül színes pártpaletta még a választások előtt néhány nappal is kiszámíthatatlanná teszi a kormányalakítás esetleges forgatókönyveit” - forgalmazott Kolek Zsolt. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?