Nemzeti régiók: a kilencedik államban is összegyűltek az aláírások

 

Szombat estére a kilencedik államban is sikerült teljesíteni az alsó küszöböt a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezésének támogatására: Lettországban is összegyűlt több mint a 6000 aláírás – közölte az SZNT.

Mint ismert, a polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.

Az írdalá.hu csapatának már sikerült nyolc tagállamban összegyűjtenie az aláírásokat, Pesty László kampányfőnök azonban Lettországban folytatta a meggyőző munkát, és az erőfeszítéseket siker koronázta.

Lettország 100% >>> www.irdala.hu Kedves Barátaink! Ebben a pillanatban sikerült a 9. ország is, Lettország!...

Közzétette: Írdalá.hu – 2021. február 6., szombat

Szombat esti közleményében az SZNT köszönetet mondott a Lettországi Orosz Uniónak és két társelnökének, Tatjana Ždanoka és Miroslav Mitrofanovnak EP-képviselőknek. Előbbi politikus 2008-ban marosvásárhelyi Kultúrpalotában „Kisebbségvédelem Lettországban” címmel tartott előadást. „Eddig a pillanatig nyúlik vissza a terv, hogy egy európai regionális mozgalomba a lettországi oroszokat is be kell vonni”– olvasható a közleményben.

Az SZNT szerint a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés tartalma, üzenete így végül eljutott az érintett régiókba is, bár a szervezőknek sok félreértést kellett tisztázniuk. „El kellett magyaráznunk a kezdeményezés valódi célkitűzését, amelyre alapozni lehet egy sikeres európai mozgalmat, és cáfolnunk kellett – gyakran jószándékú – de egészen eredeti, a polgári kezdeményezéstől idegen értelmezéseket” – részletezte a közlemény.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A munka folytatásáról, a további távlatokról február hetedike után tájékoztatja a közvéleményt az SZNT.

Kapcsolódók

Kimaradt?