Megalakult az új szerb parlament

Fotó: VMSZMegalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit csak kedden választják meg.

Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 120 jutott a legnagyobb szerb pártnak, az Alekszandar Vucsics vezette Szerb Haladó Pártnak (SNS). Ez 68-cal kevesebb, mint az előző ciklusban volt, és ezzel a párt elveszítette kétharmados többségét. Az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért nevű lista 38 képviselővel rendelkezik, míg a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) 31 politikusa került be a törvényhozásba. A Remény koalíciónak 15, a Muszáj koalíciónak 13, a Fogadalomtevők Szerb Párjának, valamint a Dveri Mozgalomnak pedig 10-10 mandátuma van.

A szerb pártok mellett öt kisebbségi párt is bekerült a parlamentbe. Az albán kisebbségnek egy, a horvát kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbség egyik pártjának kettő, a másiknak pedig három képviselője került be a törvényhozásba. A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) öt politikusa ülhetett be a parlamenti patkóba. A legnagyobb délvidéki magyar párt két évvel ezelőtt kilenc mandátumot szerzett.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője az alakuló ülést követően az MTI-nek azt mondta, soha ilyen sok frakciója nem volt még a szerbiai képviselőháznak. A parlamentben több mint 40 párt összesen 16 frakciót alakított. „Ebben a tengerben kell érvényre juttatni a magyar érdekeket” – húzta alá. A VMSZ frakcióvezetője rámutatott: a párt politikusai arra készülnek, hogy láthatóak és kitartóak legyenek, homlokterükben pedig továbbra is a vajdasági magyarság számára fontos ügyek szerepelnek, valamint kiemelt figyelmet fordítanak az illegális bevándorlás elleni küzdelemre is. „Követelni fogjuk, hogy az állami szervek erőteljesebben lépjenek fel a migránsok ellen, őrizzék az ország déli határát, és garantálják a helyi lakosság biztonságát” – húzta alá.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely pártok kerülnek be a kormányba, Alekszandar Vucsics államfő - aki egyben a Szerb Haladó Párt elnöke - viszont többször is arról beszélt, hogy a nemzeti kisebbségekkel együtt szeretne kormányt alakítani. Sajtóinformációk szerint a kormánykoalícióba ezúttal is bekerül a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint az Ivica Dacsics vezette Szerbiai Szocialista Párt, amely 2012 óta közösen vezeti az országot a Szerb Haladó Párttal.

A szerbiai alkotmány értelmében a kormánynak a parlament megalakulását követően legfeljebb 90 napon belül meg kell alakulnia, ám Alekszandar Vucsics a legutóbb közölte: az új kabinet várhatóan augusztus közepéig feláll, habár köztársasági elnökként eddig még senkit nem bízott meg kormányalakítással. A sajtóban megjelent információk szerint azonban az új miniszterelnök Szinisa Mali eddigi pénzügyminiszter lehet.

Szerbiában április 3-án tartottak előrehozott parlamenti választást, ám a számtalan szabálytalanság miatt egyik szavazóhelyen ötször kellett megismételni a voksolást, így a választási folyamat csak július elején tudott lezárulni.

Kapcsolódók

Kimaradt?