FRISSÍTVE – Szerbiai választások - Pásztor István: „megvalósítottuk, amit szeretnénk"

FRISSÍTVE: „Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk” – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.

Kiemelte, a VMSZ azt szerette volna elérni, hogy Szerbiában Aleksandar Vucic maradjon a köztársasági elnök, és az előzetes eredmények szerint ez a cél megvalósult. A másik fontos célkitűzés az volt, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP maradjon kormányon, és ez is megvalósult. „Ehhez mi úgy járultunk hozzá, hogy az ide megérkezett levélszavazatoknak megközelítőleg a 75 százalékát juttattuk vissza a főkonzulátuson keresztül" – húzta alá.

Fotók: MTI

Mindezek mellett cél volt az is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség megőrizze a legitimitását, és ne törjön meg az érdekérvényesítő ereje. „Azt szeretném Önöknek mondani, hogy ez a három cél maradéktalanul megvalósult” – szögezte le a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.

Pásztor István kiemelte, a VMSZ 5 vagy 6 mandátum megszerzésére számít a 250 tagú parlamentben. Az utóbbi két évben 9 képviselője volt a magyar pártnak Belgrádban.

Az előzetes eredmények szerint hét szerb párt jutott be a szerbiai törvényhozásba, valamint öt nemzeti kisebbségi párt. Ehhez kapcsolódóan Pásztor István úgy fogalmazott: "a most kialakult politikai mező jóformán semmiben nem hasonlít ahhoz, amihez hozzászoktunk". Az elmúlt két évben a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt, valamint néhány kisebbségi párt képviselői politizáltak a szerb országgyűlésben.

A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.

Ők lesznek a VMSZ képviselői

Fotó: magyarszo.rsA VMSZ első helyen bejutott képviselője a párt eddigi parlamenti frakcióvezetője, Pásztor Bálint. A további listás helyeken Kovács Elvira, Fremond Árpád, Újvári Zsombor, Ökrész Rozália és mgr. Újhelyi Ákos szerzett mandátumot az újonnan alakuló parlamentben – írta a vajdasági Magyar Szó.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?