A vajdasági magyarok évét értékelte Pásztor István VMSZ-elnök

Országos szempontból az áprilisi szerbiai elnökválasztás, vajdasági magyar szempontból pedig a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának kiteljesedése volt a két legfontosabb esemény idén - hangsúlyozta az MTI-nek nyilatkozva Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

A politikus kiemelte, hogy az elnökválasztás előtt komoly döntést hozott a VMSZ, és két választás után először döntött úgy, hogy a vajdasági magyar közösségnek nem lesz elnökjelöltje. Ehelyett a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökjelöltje, Aleksandar Vucic akkori miniszterelnök mellé álltak. Pásztor István szerint ez azért volt nehéz politikai döntés, mert nem lehetett tudni, hogyan reagál a lépésre a közösség, elsősorban Vucic kilencvenes években kifejtett politikai tevékenysége és múltja miatt. Pásztor István ezzel arra utalt, hogy Aleksandar Vucic a kilencvenes években az ultranacionalista Szerb Radikális Párt tagjaként tájékoztatási miniszter volt, és a kisebbségek jogainak csökkentését szorgalmazta.

Nagy volt a veszélye annak, hogy a vajdasági magyar közösség jelentős része hátat fordít a VMSZ-nek - fogalmazott a párt elnöke, majd úgy folytatta: "Az igazi politikai kérdés az volt, hogy sikerül-e elfogadtatni az emberekkel azt, hogy az érzelmeket adott pillanatban félre kell tenni, és a politikai racionalitás mentén kell eljárni". A választás azt bizonyította, hogy a VMSZ tekintélye és szavahihetősége erőteljesebb a jelölttel szembeni fenntartásoknál, és a magyar szavazatoknak is köszönhetően Aleksandar Vucic már az első fordulóban győzni tudott. "A VMSZ számára a választás legnagyobb tétje az volt, hogy gyengül vagy erősödik-e a párt tekintélye, és az azóta eltelt idő bebizonyította, a párt erősödni tudott" - tette hozzá.

A 2017-es év kulcsfontosságú volt a magyar kormány hároméves gazdaságfejlesztési programjának megvalósítása szempontjából is. Az idei esztendőben jelent meg a legtöbb pályázat, és most jelent meg a legnagyobb támogatási összeg is - tette hozzá Pásztor István. A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 65 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása.

Pásztor István a programmal kapcsolatban kijelentette: "kitaposatlan úton járunk, nincsenek ilyen jellegű tapasztalataink, de másoknak sincsenek, így nem lehet azt várni, hogy a mások tapasztalatát felhasználva tudjunk lépni". Hozzátette, hogy a lehetőségek találkoztak az igényekkel és az elvárásokkal, és már nemcsak a kisösszegű támogatások terén tettek jelentős lépéseket, hanem a nagy fejlesztéseket is elindították. "Ez azért fontos, mert ha nem erősítjük meg a magyar nagyvállalkozókat, nem építjük a feldolgozói kapacitásaikat, akkor a kisvállalkozókat légüres térben tartjuk" - tette hozzá. A pártelnök rámutatott, hogy a kezdetektől az volt a szándék, hogy olyan rendszert építsenek fel, amelyben a kis, a közepes és a nagyvállalkozások is megtalálják a számításaikat. A 2018-as évre egy-két pályázat maradt még, és azt tervezik, hogy a rendelkezésre álló összeget teljes mértékben felhasználják.

A fejlesztésnek már most mérhető eredményei vannak - emelte ki Pásztor István. Magyarázata szerint egy felmérés alapján látható, hogy a programban részt vevő cégeknél a forgalom mellett megnőtt az alkalmazottak és a beszállítóik száma is, azaz elindult egy láncreakció. "Felmerül persze a kérdés, hogy ez a program milyen mértékben tudja lelassítani vagy megállítani az elvándorlást. Mivel azonban egy nem tegnap kezdődött folyamatról van, a folyamat lassítása és megállítása is egy folyamat lesz" - tette hozzá a pártelnök. Kiemelte, hogy amit politikai pártként meg lehet tenni, azt a VMSZ megteszi, "elsősorban azzal, hogy kiszámítható, megbízható, komoly politikai partner vagyunk a szerbiai politikai mezőben, ezzel egyfajta védettséget, tiszteletet, megbecsülést biztosítunk a vajdasági magyaroknak". Szerinte a gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően nemcsak biztató mondatokat tudnak megfogalmazni, hanem kézzelfogható segítséget is tudnak nyújtani, "az emberek pedig eldöntik, hogy itt kívánják folytatni az életüket vagy valahol máshol". A VMSZ azokat kell, hogy segítse, akik a Vajdaságban kívánnak élni, illetve annak a lehetőségét kell megteremteni, hogy azoknak, akik elmentek, legyen hova visszatérniük - fűzte hozzá. Kiemelte: a program esetleges folytatása nagymértékben függ attól, hogy a jelenlegi magyar parlament és kormány a tavaszi országgyűlési választásokat követően ilyen összetételű marad-e, illetve hogy a magyar költségvetés milyen állapotban lesz.

A VMSZ a magyar kormány és a Fidesz stratégiai partnere, ezért a magyar választási kampányban is részt vesz. Pásztor István elmondása szerint sok terepmunkával, médiamegjelenéssel és az emberek mozgósításával kívánnak kampányolni. Szeretnék meggyőzni az embereket, hogy éljenek a szavazati jogukkal, emellett pedig segítsék a Fideszt abban, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy azt az építkezést, amelyet az elmúlt hét évben a VMSZ-szel közösen végeztek, folytatni tudják. "Ez a vajdasági magyar közösség stratégiai érdeke, de ezt diktálja a betyárbecsület is, mert ha az elmúlt hét évben a Fidesz mindig megbízható partnerünk volt, és segítséget nyújtott, akkor, amikor a partner csatába vonul, vissza kell adni a segítséget" - zárta szavait a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Kimaradt?