Háromszintű választások zajlanak Szerbiában

Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap hét órakor Szerbiában, ezzel megkezdődtek a háromszintű választások a nyugat-balkáni országban. Szerbiában ezen a napon önkormányzati, vajdasági tartományi parlamenti és szerb parlamenti választásokat is tartanak.

A szavazójoggal rendelkező, valamivel több mint 6,5 millió szerb állampolgár összesen 21 lista közül választhat az országos parlamenti választáson, míg a vajdasági tartomány 1,69 millió választópolgára 9 lista jelöltjeire adhatja le voksát. Emellett Szerbia összes önkormányzatában is választást tartanak, kivéve a fővárosban, Belgrádban, ahol legutóbb két évvel ezelőtt járultak az urnákhoz az állampolgárok. A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez a tizenkettedik parlamenti választás.

A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) fölényes győzelme, a felmérések szerint a párt támogatottsága majdnem eléri a 60 százalékot. Azt azonban nem lehet még tudni, hogy Ana Brnabic marad-e a kormányfő, a sajtóban megjelent találgatások szerint más ülhet be a miniszterelnöki székbe.

A felmérések szerint az induló 21 lista közül legfeljebb hat szerb pártnak van esélye arra, hogy a 3 százalékos küszöb átlépésével bejusson a belgrádi törvényhozásba. A nemzeti kisebbségek pártjait nem érinti a parlamentbe jutási küszöb, Szerbiában ugyanis a természetes választási küszöb használata van érvényben: annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt.

A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) - amely tagja volt a távozó kormánykoalíciónak - az eddigi négy helyett öt mandátum megőrzését tűzte ki célul.

A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények este fél tíz körül várhatóak, a végleges eredményeket pedig várhatóan legkésőbb a jövő csütörtökig közzéteszik. Szerbia területén összesen 8253 helyen, míg a világ más országaiban 43 helyen lehet szavazni.

Az alkotmány értelmében a választási eredmények kihirdetését követő 30 napon belül meg kell tartani az első parlamenti ülést, az új összetételű törvényhozásnak pedig három hónapja van a kormány kinevezésére, különben új választásokat kell kiírni.

Kapcsolódók

Kimaradt?