A vajdasági parlamenti többség gerincét az SNS és a VMSZ képezi

Egyelőre nem lehet tudni, kik kerülnek be a vajdasági tartományi kormányba, az viszont már biztos, hogy a parlamenti többség gerincét a választásokat megnyerő Szerb Haladó Párt (SNS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képezi majd - jelentette ki Pásztor István, a VMSZ elnöke a szerbiai közszolgálati televízió szerda reggeli híradójának adott interjújában.

A politikus szerint emellett jó lenne, ha a vajdasági tartományi kormányba bekerülne az eddig is kormányzó Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV). Pásztor István szerint politikai szempontból, de a megoldandó feladatokat figyelembe véve is hasznos lenne, ha vajdasági szinten szélesebb kormányzó koalíciót hoznának létre, amelyben helyet kapna a Nenad Canak által vezetett LSV is, erről viszont a Szerb Haladó Pártnak és a Ligának kell döntenie.

A tartományi kormány elnökéről, illetve tagjairól nem nyilatkozott a VMSZ elnöke, azt viszont közölte, hogy minden valószínűség szerint ő marad a vajdasági képviselőház elnöke, erre ugyanis Aleksandar Vucic, az SNS elnöke már a választások utáni napokban felkérte. 

A 120 fős vajdasági képviselőházban az SNS-nek 63, a VMSZ-nek 6, az LSV-nek pedig 9 képviselője lesz. A parlament alakuló ülését várhatóan június elsejére vagy másodikára hívják össze.

Az országos választási eredményekről szólva Pásztor István kiemelte, hogy pártja továbbra sem kér miniszteri helyeket a kormányban, a VMSZ politikusai államtitkári szinten kívánják folytatni a munkát. A 250 fős belgrádi törvényhozásban a legnagyobb délvidéki magyar pártnak 4 képviselője lesz. 

Pásztor István kitért arra, hogy önkormányzati szinten mintegy 25 helyen működik majd együtt a VMSZ és az SNS, ugyanakkor a magyar határhoz közeli Szabadkán, ahol korábban többször is VMSZ-es politikus került a polgármesteri székbe, most erre nincs lehetőség, hiszen az SNS ott is elsöprő győzelmet aratott, az együttműködés viszont fennmarad.

Kapcsolódók

Kimaradt?