Zuhanórepülésben van az import és az export is

Előbbi 10, utóbbi 7 százalékkal csökkent, ami azt mutatja, hogy bajok vannak a gazdaság háza táján.

Augusztusban 7 százalékkal, 7,1 milliárd euróra csökkent Románia exportja 2022 azonos időszakához képest. A behozatal esetében még látványosabb, 10 százalékos volt a visszaesés, az értéke 9,7 milliárd euróra zsugorodott, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból. Ennek következtében a külkereskedelmi mérleghiány is mérséklődött, ráadásul tetemes mértékben, 19 százalékkal, 2,6 milliárd euróra.Fotó: Pixabay

Január 1. és augusztus 30. között 3 százalékkal nagyobb értékben exportáltunk, mint az elmúlt év azonos időszakában, míg a behozatal értéke 2 százalékkal csökkent. Figyelembe véve az elmúlt időszak magas inflációját, valószínű, hogy mennyiségileg az export is mínuszban van.

Az év első nyolc hónapjában 18,2 milliárd eurós külkereskedelmi deficitet hoztunk össze, ami 17 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi értéknél. 2013 óta ilyesmire nem volt példa, a külkereskedelmi mérleghiány folyamatosan nőtt. A deficit mérséklődése, már még mindig hatalmas, elméletileg pozitív jelenség, ez esetben azonban annak a jele, hogy a gazdaság egyre alacsonyabb fordulatszámon pörög.

„A gazdaság lassul. Az ok, ami miatt kevesebbet importálunk valószínűleg több ágazat lassulása és az, hogy már nincs annyi pénz, amennyi fenntarthatná a fogyasztás szintjét” – nyilatkozta a Ziarul Financiarnak (ZF) Christian Năsulea, a Bukaresti Egyetem nemzetközi gazdaságot oktató professzora.     

A csökkenő export azt mutatja, hogy bajok vannak a fő kereskedelmi partnereknél, így például Németországban is, illetve, hogy gyengélkedik a hazai ipar. A hazai statisztikai adatok szerint különösen a vegyipar és a kohászat háza táján vannak komoly gondok.

„Véleményem szerint a gazdaság nem dübörög, hanem vergődik. Mi többet termeltünk, mint tavaly, de tudok 20 olyan vállalatról, melyek vagy jelentősen visszaestek vagy pedig eltűntek. Nem jól mennek a dolgok, s nincs stratégiánk. Stratégiánk azért nincs, mert nincsenek stratégiákat kidolgozó embereink” – nyilatkozta a ZF-nek Valer Blidar, az aradi Astra Vagoane Călători tulajdonosa.

Kapcsolódók

Kimaradt?