Újraindul a termelés a botfalusi cukorgyárban

A marosludasit ellenben bezárják, már csak az időpont kérdéses.

Ellentmondó hírek láttak napvilágot a közelmúltban a marosludai cukorgyár jövőjét illetően. Január elején a tulajdonos, a francia Terreos belejelentette, hogy tárgyal a szakszervezettel az üzem bezárásáról. Néhány nappal később a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium cáfolta ezt, azt állítván, hogy csupán a cukorrépa feldolgozását állítják le, cukornádból előállított nyerscukrot azonban finomítani fognak.A bodfalusi cukorgyár | Fotó: Facebook/Zahăr Bod

Időközben kiderült, hogy a szaktárca munkatársai a vakvilágba beszéltek. „Beszéltem az igazgatóval, a gyár biztosan be fog zárni. A bezárás pontos időpontja a romániai bürokráciától függ, de eldöntötték, hogy bezárják. Azt mondják, megpróbálták eladni, de nem találtak vásárlót. Néhány cukorrépa termesztő összeállt, hogy megvegye, de meghiúsult a megegyezés” – nyilatkozta Cristian Moldovan marosludasi polgármester a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak.

A polgármester szerint nem gerjeszt szociális problémát, hogy a cukorgyárban dolgozó 150 ember elveszti a munkahelyét, mivel a városban több gyár működik, s jelenleg is vannak érdeklődő befektetők. „Most 0,3 százalékos a munkanélküliségi ráta, nagyon alacsony” – mondja az önkormányzati vezető.

Miközben úgy tűnik, hogy a ludasi üzem sorsa megpecsételődött, valós esély mutatkozik arra, hogy újrainduljon a termelés a botfalusi cukorgyárban. A Brassó közelében található, 1889-ben alapított cukorgyárat működtető cég csődbe ment, s 2018-ban a létesítmény bezárt. Időközben a gyárat kb. 6 millió lejért megvásárolta egy román cég, a Best Achiziții, mely szeretné újraindítani a termelést.

„Már a gyár 60 százalékát megvettük, s folytatjuk a folyamatot, felvásárolva mindent, amit a felszámoló biztos árverésre bocsát. Találkoztunk már 80 farmerrel, cukorrépa termesztőkkel, hogy az idei mezőgazdasági évre vonatkozó szerződésekről tárgyaljunk” – nyilatkozta Mihaela Neagu, a Best Achiziții vezérigazgatója.

Elmondása szerint a gazdák egy része, akikkel találkoztak, nagyon elkeseredett volt, mivel Brassó és Maros megyékben az adottságok a cukorrépa és a krumpli termesztésére a legmegfelelőbbek. Ráadásul egyesek cukorrépa betakarítására való 500 ezer eurós gépeket vásároltak, melyek még lízingben vannak.

„Szakemberekkel felmértük az újraindítás költségeit, 1 millió euró körül lesznek. Tárgyalni fogunk a mezőgazdasági minisztériummal egy esetleges állami támogatásról, de számításba vesszük uniós források lehívását is” – mondta az igazgató.

Az új tulajdonos idén 200 ezer tonna feldolgozásával számol, ami 4 ezer hektár termésének felel meg, s hozzávetőleg 28 ezer tonna cukrot lehetne előállítani belőle. A gyárba egyelőre 20 embert alkalmaztak, olyanokat, akik korábban is ott dolgoztak, a teljes létszám pedig 200 fő lesz.

Az országban még két működő cukorgyár van, Buzău és Roman városkban. Mindkettőnek az osztrák Agrana a tulajdonosa.

Kapcsolódók

Kimaradt?