Az erdélyi cukorrépa termesztők is az elektromos autók térhodításának kárvallottjai lesznek

Néhány éven belül Brazília olcsó cukorral áraszthatja el a világpiacot.

Lejtmenetbe fog kapcsolni az elkövetkező években a cukor világpiaci ára, túlkínálat jelentkezik majd. Ez a konklúziója annak a tanulmánynak amit Soren Jensen, a világ egyik vezető cukorkereskedőjének számító Alvean korábbi igazgatója készített.

A szakember szerint ennek az oka a nemzetközi autóipar és autópiac radikális átalakulása, az elektromos meghajtású járművek gyors térnyerése. Ennek következtében csökkenni fog a bioetanol iránti kereslet, márpedig a globális termelés tekintélyes részének a cukornád és a cukorrépa az alapanyaga.

A bioetanolt a gépkocsiik üzemanyagaként hasznosítják. Egy sor európai országban forgalmazzák az E10 nevű üzemanyagot, amely 90 százalékban kőolajszármazék, egytizedét pedig bioetanol alkotja. Az Európai Unióban előállított környezetbarát üzemanyag főleg kukoricából, repcéből és cukorrépából készül.

A világ legnagyobb exportőre Brazília, 2020-ban a dél-amerikai ország 2,68 millió köbmétert értékesített külföldön. Brazíliában az alternatív üzemanyagot cukornádból állítják elő. „Egyértelmű, hogy az új technológia bevezetése jelentős fenyegetést jelent a brazíliai cukorfinomítási ágazat számára” – állapítja meg a tanulmányban Sore Jensen.

A Brazíliában termesztett cukornádnak jelenleg több mint feléből készül üzemanyag. A tanulmány szerzője szerint a bioetanol iránti kereslet 2025-től kezdődően fog számottevő mértékben csökkenni a világpiacon, 10 év alatt 40 százalékos lehet a visszaesés. A 2035 és 2040 közti időszakban újabb 20 százalékkal csökkenhet a bioetanol iránti igény globális szinten, ami azt jelenti, hogy két évtized múlva a kereslet a jelenleginek mindössze 40 százaléka lesz.

Mivel a természeti adottságokból fakadóan a brazil cukornád termesztők nemigen tudnak átállni más haszonnövényre, a cukornádat valószínűleg az élelmiszeriparban fogják hasznosítani, olcsó cukorral árasztva el a világpiacot. Ez súlyosan fogja érinteni más országok termelőit, főleg, hogy az egészséges táplálkozás terjedésével a cukorfogyasztás már most is visszaszorulóban van, arról nem is beszélve, hogy Brazíliában a termelési költségek alacsonyabbak, mint egy sor más országban, főleg az EU-ban.

Romániában a cukorgyártás és a cukorrépa termesztés évek óta válságban van, az elmúlt időszakban gyárak sora zárt be. Tavaly 23 ezer hektáron termeltünk cukorrépát. A legnagyobb cukortartalmú cukorrépa Kovászna megyében terem, ahol kb. 2 600 hektár termőterületet használna ilyen célra.

Kapcsolódók

Kimaradt?