Kutatás: legenda, hogy az elektromos autók nem szennyezik a légkört

Egy elektromos jármű gyártása környezetszennyezőbb, mint a hagyományos autóké, s az sem mindegy, miből állítják elő a működéséhez szükséges áramot.

Amikor kigördül az autószalonból, egy elektromos meghajtású személygépkocsi számlájára még nagyobb természeti kár írható, mint egy hagyományos meghajtásúéra. Erre a következtetésre jutott a chicagoi Argonne National Laboratory, egy széleskörű kutatás folyamán. Az elektromos autók gyártása folyamán több szén-dioxid kerül a légkörbe, mint amekkora kibocsátással a hagyományos meghajtásúak előállításának technológiai folyamata jár. Az elektromos járművek motorjának és akkumulátorának a gyártása, illetve az alapanyagaik előállítása jár fölös szén-dioxid kibocsátással.

Összehasonlítva egy Tesla Model 3-t egy Toyota Corollával, az Argonne úgy találta, hogy előbbi, 22 ezer kilométer megtételével dolgozza le azt a plusz szennyezést, amivel a gyártása jár. Az amerikai kutatóintézet többezer paramétert vett figyelembe a vizsgálat során.

Az, hogy mekkora távolság megtétele után nullázza le a Tesla a Corrolával szembeni, a gyártási folyamat során létrejött kibocsátási hátrányt, nagyban függ attól, hogy miből állítják elő a működéséhez szükséges elektromos energiát. A 22 ezer km az Egyesült Államokra érvényes, ahol az áram 23 százalékát szénerőművek termelik.

Norvégia esetében, ahol az elektromos energia zömét vízierőművek termelik meg, a Tesla már 13 500 kilométer megtétele után egy szinten áll a Corollával a szén-dioxid kibocsátás tekintetében. Olyan államokban, mint Kína és Lengyelország, ahol az áramtermelésben nagy a szénerőművek részesedése, 125 ezer kilométer kell ahhoz, hogy a két jármű között beálljon a kibocsátási paritás.

Az elemzés szerint egy elektromos gépjármű gyártása során, attól kezdve, hogy kibányásszák az alapanyagként használt fémeket, 8,1 millió gramm szén-dioxid kerül a légkörbe. Egy hagyományos meghajtású autó esetében ennél jóval kevesebb, 5,5 millió gramm szén-dioxid jut a légkörbe.

700 ezer km vagy csak 67 ezer?

Előbbiek üzemeltetése ugyanakkor jóval kisebb kibocsátással jár. A legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetén is, ha kizárólag szénből előállított áramot használ, a Tesla Model 3 egy év alatt 4,1 millió gramm szén-dioxid kibocsátást generál, míg a Toyota Corolla 4,6 milliót.

Hasonló eredményekre jutott az IHS Markit. A nemzetközi gazdasági elemző cég számításai szerint 24 és 32 ezer kilométer megtételét követően egy elektromos autó környezetkárosító hatása már elmarad egy benzines vagy dízeljárműé mögött.

Damien Ernst, a liege-i egyetem kutatója által végzett elemzések azt mutatták, hogy 700 ezer kilométer megtétele után válik csak környezetkímélőbbé egy elektromos gépkocsi. Később ezt a küszöböt lefelé módosította, 67 – 150 ezer kilométer közé tette. Ernst más alapfeltételezésekből indult ki és eltérő kritériumrendszert használt, mint az Argonne.

(Nyitókép: Facebook/Tesla)

Kapcsolódók

Kimaradt?