banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Már kenyérből is importra szorulunk

Tavaly 15 millió euró értékben importáltunk kenyeret, zömükben előkelesztett és gyorsfagyasztott termékeket.

Élenjárók vagyunk az Európai Unióban az egy főre eső kenyérfogyasztást illetően, azonban a változó fogyasztói szokások  miatt importra szorulunk. „A romániai kenyérgyárak jelenleg a kapacitásuk felét használják csak ki, pedig az ágazat egymilliárd euró értékben termelhetne” – nyilatkozta Aurel Popescu, a sütő- és malomipari, valamint a száraztészta gyártók országos érdekvédelmi szövetsége, a ROMPAN elnöke.

Egy romániai lakos átlagban 95 kg kenyeret és sütőipari terméket eszik meg egy év alatt, míg az Európai Unió átlaga csak 60 kg. A németeknél az egy főre eső fogyasztás 72 kg, az olaszoknál 69 kg, míg a spanyoloknál csak 51 kg. Románia évente 15 millió euró értékben importál kenyeret, ami azért abszurd, mivel az EU egyik legnagyobb gabonatermesztőjéről van szó.

Ez sokat elmond a hazai élelmiszeripar fejlettségi fokáról, főleg ha összehasonlítjuk Romániát Lengyelországgal. A két ország hozzávetőleg ugyanannyi búzát termel, ennek ellenére, tavaly 2,31 millió euró értékben importáltunk előkelesztett és gyorsfagyasztott kenyeret Lengyelországból. Ez körülbelül nyolcszorosa a 2010-es értéknek, amikor 290 ezer eurónyi volt a lengyelektől érkező behozatal. A két ország közti kenyérkereskedelem egyoldalú, a román export ugyanis 2015 után megszűnt.

Korábban a hazai fogyasztás szinte teljes egészét a friss kenyér tette ki, a nemzetközi áruházláncok rohamos terjeszkedésével párhuzamosan azonban ez változóban van. A multik előszeretettel forgalmaznak gyorsfagyasztott kenyeret, aminek jelentős része importból származik. Ezen termékek jelentős térnyerést könyveltek el tavaly, amiben szerepe volt a járványnak, mivel a vásárlók egy része higiénikusabbnak tartja az áruházakat, mint a friss kenyeret áruló kisboltokat.

„Mi, románok napi négyezer tonna kenyeret fogyasztunk, s aggasztó az a tény, hogy havi kétezer tonna Lengyelországból érkezik. (…) Egy év alatt meg fog duplázódni a gyorsfagyasztott kenyér mennyisége” – mondja a ROMPAN elnöke.

A legjelentősebb hazai gyorsfagyasztott kenyérgyár Erdélyben működik. A belga-román vegyesvállalat, a La Lorraine aranyosgyéresi gyára 171 millió lej értékben termelt 2019-ben, a termelés 17 százalékát exportálták.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?